A sok "majdnemigazolás" közül álljon itt még egy ilyen történet Mauro Camoranesi szavait tolmácsolva.
Az argentin-olasz egykori Juventus játékos szerint Fabio Capello már 2005-ben meglátta Lionel Messiben a lehetőséget, s nem sok múlott azon, hogy a dél-amerikai a Barcelona helyett most a Juventusban futballozzon.
A nyilatkozat apropója nyilvánvalóan az, hogy a két csapat április közepén összecsap egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
"Capello már akkor meglátta a lehetőséget Messiben, amikor mi még nem." - kezdte a történetet Camoranesi a Goal.com-nak nyilatkozva.
"Úgy jellemezte őt mint egy olyan játékost, aki a különbséget jelentheti. Azt mondta, hogy a világ legjobb játékosává fog válni. Azt is mondta azonban, hogy mielőtt megvesszük őt, meg kell várnunk, hogy tényleg letegye a névjegyét a labdarúgásban, még ha ez azt is jelenti, hogy sokkal többet kell rá költenünk.
A Serie A abban az időben sokkal versenyképesebb volt, tulajdonképpen a világ legjobb bajnokságaként jellemezhetjük."
Eljött azonban a 2006-os esztendő, s a Juventus terveit keresztülhúzta a Calciopoli, a klubot pedig a másodosztályba száműzték.
"Úgy gondolom, ha a Juventus az első osztályban marad és leigazoltuk volna Messit, megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Semmi kétségem efelől.
Lehet, hogy Messi a Juvéval nem nyerte volna meg ugyanazokat a trófeákat mint a Barcával tette, azonban egyéni szinten azonos díjakat tudhatott volna magáénak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.