A jövő szerdai, FC Porto elleni Bajnokok Ligája megmérettetésre készülő Juventusnak előbb péntek este, a Palermót fogadva kell megszereznie újabb hazai győzelmét, valamint az azért járó három bajnoki pontot.
A szebb napokat is megélt szicíliai együttes pillanatnyilag a tabella tizennyolcadik, kiesést jelentő helyén tanyázik, s a közelmúltban Diego López személyében új edző vehette át a csapat irányítását.
Massimiliano Allegri mester keretéből sérülés miatt hiányozni fog Andrea Barzagli és Giorgio Chiellini, míg Mario Mandžukić sárga lapos eltiltását tölti majd, így ismét meghívót kapott az első csapathoz az ősz folyamán a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is bemutatkozó ifjú támadó, Moise Kean is.
A két csapat szeptember végi összecsapásán a bajnoki címvédő váratlanul nyögvenyelős meccsen, Dani Alves távoli, Edoardo Goldanigán irányt változtató lövésével szerezte meg a győzelmet és a három pontot.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Benatia, Alex Sandro, Bonucci, Dani Alves, Rugani, Lichtsteiner
Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Lemina, Asamoah, Sturaro, Rincón
Csatárok: Higuaín, Pjaca, Dybala, Kean
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juvegaspy 2017.02.17. 21:00:19
The king of alibis 2017.02.17. 21:06:32
2017.02.17. 21:07:55
Rikoo 2017.02.17. 21:08:24
The king of alibis 2017.02.17. 21:10:29
Rikoo 2017.02.17. 21:13:35
És azért Sanchez Olaszországot második hazájának tartja. Nem véletlenül van most is olaszban.
Bbenj 2017.02.17. 21:13:39
Jozef26 2017.02.17. 21:14:08
The king of alibis 2017.02.17. 21:16:18
2017.02.17. 21:18:10
The king of alibis 2017.02.17. 21:19:00
Juvegaspy 2017.02.17. 21:21:51
Trieszt120506 2017.02.17. 21:25:44
2017.02.17. 21:26:08
Tomy81 2017.02.17. 21:27:10
karesssz 2017.02.17. 21:27:26
2017.02.17. 21:29:59
2017.02.17. 21:34:25
pott70 2017.02.17. 21:41:15
Leram7 2017.02.17. 21:41:57
Pjaca 1 mumentuma volt, de azon kívül sajnos azonkívül a szokásos, jó lenne ha gólt tudna lőni, mert nagyon kilóg a csapatból. Cuadrado egy fenomén hozzá képest.
Alves játéka egyáltalán nem jobb, mint a svájcié.
A palermo nagyon gyenge csapat, így mi sem erőltetjük meg magunkat.
NagyonJuve 2017.02.17. 21:42:38
The king of alibis 2017.02.17. 22:03:43
2017.02.17. 22:03:55
Mitya10 2017.02.17. 22:05:12
BellaDona 2017.02.17. 22:06:22
2017.02.17. 22:06:38
2017.02.17. 22:09:19
Juventino86 2017.02.17. 22:11:29
Bbenj 2017.02.17. 22:14:18
The king of alibis 2017.02.17. 22:18:23
------Tolisso-------Pjanic--------
Cuadrado-----Dybala-----Sánchez
------------Higuain-----------
2017.02.17. 22:20:19
Trieszt120506 2017.02.17. 22:29:43
2017.02.17. 22:30:12
patrik1112 2017.02.17. 22:30:54
patrik1112 2017.02.17. 22:32:10
The king of alibis 2017.02.17. 22:32:41
Ezt a gólt elnézve kezdek negnyugodni. Egyre jobban összeszokik és kijön egymással Higany és Dybala. Jajj az ellenfeleknek. Ez a Higany nem az, akit évekig láttunk Margitban és Nápolyban. Kezdem megkedvelni.
Mitya10 2017.02.17. 22:33:11
patrik1112 2017.02.17. 22:33:50
MeGmOnDtaM 2017.02.17. 22:34:58
Trieszt120506 2017.02.17. 22:35:04
2017.02.17. 22:35:59
m.martin91 2017.02.17. 22:38:10
Rikoo 2017.02.17. 22:44:11
Leram7 2017.02.17. 22:45:26
Higuain megint lött egy szép gólt és a gólpassza szezációs volt.
Pjaca nekem nagyon kilógott, osztálykülönbséggel gyengébb ellenfél ellen nyújtott egy 0 produkciót. Látszik, hogy van benne tehetség, de összjátékban, csapatszinten emberhátrány.
Portóban kiderül mennyire vagyunk jók...
Rikoo 2017.02.17. 22:51:36
Remélem Dani Alves játszik majd a jövőben a jobbon. Ő sem annyira meggyőző, de Lichtihez képest megváltás. Borzasztóan visszafejlődött a svájci sajnos.
Sturaro én még mindig nem értem mit keres a pályán Juventus mezben. Palermóból sem emelkedne ki, nálunk meg totális csőd. Értékelhetetlen volt az egész.
Leminának akkora segge van, hogy nem bír tőle futni. Nagyon komoly. Amilyen bíztató volt mikor idekerült most annyira gáz az egész. 20 misit kérhetünk érte és mindenki jól jár.
Amit Allegri nyilatkozott az nagyon látszódott Pjacán. Bár ami még nagyobb probléma, hogy nem illik az olasz bajnokságba a játéka. Inkább PL vagy Bundesliga stílusú. Ha Bernardeschi jönne helyette nem kérdés, hogy el kell adni. Jött, nem vált be, van ilyen.
Marci góljának nagyon örülök. Egyik kedvencem most is, sajnos a sérülése miatt már valószínű, hogy nem lesz olyan, mint volt, de örök Juventino. Ő az aki annak született.
És a két argentín játéka ami még bíztató. Végre kezdenek összeszokni és ez nagyon jó hír!
pott70 2017.02.17. 23:04:55
Juveboy92 2017.02.17. 23:58:25
Rikoo 2017.02.18. 00:05:30
De nem lenne hülyeség egy Arsenal bizniszbe bevonni. Mindkét csapat jól járna vmilyen szinten.
Alapból én inkább azt látom problémának, hogy abszolút nem illik ebbe a csapatba a játékstílusa. De a bajnokságba se nagyon.
NagyonJuve 2017.02.18. 00:42:11
west30 2017.02.18. 01:31:18
babo0410 2017.02.18. 02:03:43
Mondjuk ott egy kicsivel nagyobb iramot kell diktálni, de legalább nem állt vissza a csapat a vezető gól után. Remélem a Porto ellen sem vesznek vissza a srácok majd. Ott csak a győzelem elfogadható.
Egyébként meg azt nem értem, hogy egyesek mit hisztiznek 2 meg 3-0 után, hogy hú de micsoda nézhetetlen meccs. Nem most kell életünk formájában játszani, meg parádézni, hanem majd a Porto ellen. Most ez is bőven elég volt 4 gólra. Akkor minek fárasszák ki magukat?
Az utolsó 100 komment: