A São Paulo Futebol Clube elnöke, Carlos Augusto Barros Silva megerősítette, hogy ajánlat érkezett Lyanco kapcsán a Juventus vezetőségétől.
Nemrégiben olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a bianconero csapat megegyezésre jutott a húszéves védő kapcsán, és bár a klubvezető a megegyezés létrejöttéről nem beszélt, sőt, azt megerősítette, hogy az olaszok ajánlatot továbbítottak a játékos vonatkozásában.
„Ajánlatot kaptunk a Juventus együttesétől Lyanco játékjogáért.” - ismerte be a brazil média képviselőinek a klubvezető, amely hírt átvett és közölt a calciomercato.com.
„Hivatalosan értesítettek minket számos párbeszédünk egyike során. Emelett írott ajánlatot is kaptunk az Atlético Madrid együttesétől.
Készen vagyunk mindkét klubbal tárgyalni a következő napokban és hetekben.” - fogalmazta meg klubjának célkitűzéseit rendkívül egyértelműen az elnök.
A húszéves futballista a Brasileirão fordulóiban összesen 12 alkalommal lépett pályára, ebből tízszer kezdő volt, és egyetlen gólt szerzett, és statisztikái alapján leginkább labdaszerzések és felszabadítások révén emelkedett ki a mezőnyből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.