Marchisio: „A fő versenytársunk a Roma”

marchisio_claudio_vastagcsikos_hazai_mezben.jpgA Juventus középpályása, Claudio Marchisio véleménye szerint a bajnoki cím tekintetében a legfőbb veszélyt az Öreg Hölgy számára a fővárosi farkasok jelentik, azonban a tapasztalt középpályás elismerően beszélt a Napoli csapatáról is.

A bianconero csapat az elmúlt öt szezonban sorozatban nyerte a bajnoki címeket, és idén a rajt sem volt rossz, így tizenegy mérkőzést követően négypontos előnnyel vezeti az Öreg Hölgy a tabellát.

„A tabellára tekintve azt mondanám, hogy legnagyobb vetélytársunk az AS Roma.” - mondta egy interjúban a JTV számára a nemrég végre visszatért Claudio Marchisio.

„Mindazonáltal a Napoli jó kerettel rendelkezik, és Gonzalo Higuaín értékesítése ellenére ledolgozhatják a hátrányukat, mivel még számos forduló áll előttünk.

Az AS Roma döntetlenezett az Empoli ellen, de jól játszanak. A játékmód alapvető fontosságú, azonban végül a legfontosabb dolog az a három pont begyűjtése hazai pályán.”

Claudio Marchisio komoly keresztszalag-sérülés miatt hosszú kihagyásra kényszerült, és bár pár hete a csapattal edz, illetve már bajnokin is részt vett, Massimiliano Allegri óvatos vele, ezért nem nevezte a Napoli elleni kezdőcsapatba.

„Hosszú ideig voltam sérült, és nagyon vissza akartam térni a pályára. Ezt az energiát mindenképpen továbbítani kívánom a csapatnak.

Mindent bele kívánok adni, nagyon fel vagyok tüzelve, és ezzel meg akarom fertőzni az összes csapattársam. Nem egyszerű minden harmadik napon játszani, és ez elkerülhetetlenül a motivációs szint enyhe visszaesését okozza.

Csak most tértem vissza, pozitív volt az visszatérésem, azonban tudom, hogy ezen típusú sérülésnél lehetnek fázisok, amikor visszaesik az ember.

Fontos, hogy jó munkát végezzünk, és mindig a maximális formát nyújtsuk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5811920551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2016.11.01. 12:38:16

A fo versenytarsa a Juventusnak sajat maga.A Napoli elleni meccs elott tett nyilatkozatok /hogy ez a merkozes nem donto/ ellenere mindnekin latszott meg Allegrin is hogy kotelezo a gyozelem.Ha a ket milanoi csapat ellen fele ekkora tuzzel jatszottak volna a sracok akkor mar most 10 ponttal mennenk a Roma elott.Kinotte a Juve ezt az olasz bajnoksagot es csak az ellenfeleken mulik meddig marad ez igy.

TYUKI 2016.11.01. 13:14:25

@Alex8610: igazad van! Amugy még a sérülések a fő vetélytársak! Csak azok kerüljenek el!

babo0410 2016.11.01. 17:31:04

@Alex8610: Valószínűleg csak azért nyilatkozták, h a Napoli elleni meccs nem döntő, mert ezzel a terhet akarták levenni magukról, és azt is el akarták érni, hogy a média ne kezdje ki őket.
De hogy is ne lett volna fontos a győzelem? A Roma két pontra feljött. Ha nem nyertünk volna, lecsúszhattunk volna az első helyről. És akkor szerintem az nagyon nem tett volna jót a játékosoknak.
@TYUKI: Sérülések? Szerintem egyáltalán nincs vészes mértékű sérültünk, csak valamiért Allegrinél szokás egy sérült miatt is kiakadnotok. Van négy nem komoly sérülés. Evra, Chiellini, Dybala és Pjaca. De mindegyik felépül legkésőbb a válogatott szünet alatt. Ez egyáltalában nem vészes. Persze fontos hiányzóink mind, de megoldjuk, és sokat nem lesznek távol. Ráadásul azt nem várhatjuk el, hogy mindig mindenki játékra alkalmas legyen. Sajnos a sérülések a sport velejárói. Azt gondolom, hogy fontos emberek estek ki, de nem hosszú időre, és nem sokan. Szerintem egyáltalán nincs nagy vész.

Alex8610 2016.11.01. 18:59:16

@babo0410: Ez eleg nyilvanvalo en arra akartam ezzel kiterni hogy sokkal motivaltabb volt a csapat a Napoli ellen mint pl a masik 2 rangadon.A serulesek meg azert kiakasztoak mert ha egy szezonra levetided eleg jelentos es mi nem tudunk 2 kozel ugyanolyan minosegu csapatot a palyara kuldeni szoval ha 2-3 kulcsember kidol az gaz raadasul az izomserules az szinte allando veszely nalunk Conte idejen ezek elkerultek minket.De ahogy irtad nincs vesz legalabbis eddig pontokban nem mutatkozott meg olaszhonba meg nem nagy gond de a Bl mas kavehaz.

Juveboy92 2016.11.01. 19:27:15

@Alex8610: na kimondtad a kulcsmondatot , nincs 2 közel hasonló minőségű játékosunk a padon , mondjuk ez a védelemre és a szélekre talán annyira nem igaz , de a kp közepén ez nagyonis helytálló mert alap esetben a legjobb felállás a Pjanic Marchisio meg mondjuk előlegezzük meg Khedirat aki bár jódolgokat csinál de a 3 évvel ezelötti Juveba csak csere lehetett volna ...de most maradjunk a jelennél , ha nincs Pjanic nincs egy hasonló szintű cseréje mivel se Hernanes se Asamoah közel sem elég jó hozzá előre . Aztán Marchisio ha kiesik szintén nincs senki aki hasonló szintet hozhatna mivel Lemina még fiatal és Mandragora még sérült is de egyik se tud olyan intenzív játékot hozni mint a principino ...na ami meg a Khedira posztot illeti senki egy szót se szólna rá ha az érkezéseit a kapu elött értékesítené mint Vidal , de erre 10/2x képes ami nagyon rossz mutató , ráadásul ő mindig igyekszik szabálytalanság mentesen szerelni ami sokszor a visszájára üt mivel így egy erőszakos csapat simán lefutja így Khedira bár jó player de a cseréje kéne legyen egy nála eredményesebb játékosnak és Witsel jelenleg csak szinten tudná tartani Khedirat de túlnőni aligha .
Lényeg a lényeg hogy itt jól mosolygok mikor mindenki a sérülésekre panaszkodik miközbe a Barca lassan épp hogy feltud rakni 11 játékost meg 3 cserét magával vinni a Real szintúgy ...Bayernnél is akadnak bajok , azért a Conte féle kevés sérülés oltári nagy szerencse is nem feltétlen a stáb hibája minden ...szóval ezt a sérülés dolgot elkell felejteni inkább arra kell törekedni az elkövetkező 1-2 évben hogy mikor nincs 1 -2 kulcsjátékos akkor a pótlása közel hasonló szintet tudjon hozni, mivel a Barcanal ha kiesik Iniesta ottvan Rakitic , hogy a Real kp felhozatalát már megse említsem

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása