Az olasz válogatott középpályás évente 7 millió eurót biztosító szerződése lejár a szezon végén az AS Románál, a Juventus pedig úgy tűnik, egy 2 éves szerződéssel kínálta meg ugyanekkora fizetésért.
Daniele De Rossi a nyár folyamán ezt az ajánlatot visszautasította, demonstrálva lojalitását a római klub felé, értesült erről a Calciomercato.
A 33 éves játékos 2001 óta tagja az AS Roma felnőttcsapatának, a fővárosiak színeiben pedig 396 bajnoki mérkőzésen 37 gólt jegyzett eddig pályafutása alatt.
A Juventusnál nem ez lett volna az első eset, hogy lejáró szerződésű játékost próbálnak meg ingyen a csapathoz csábítani, hisz korábban például Fernando Llorente, Andrea Pirlo, Sami Khedira vagy Kingsley Coman is így kerültek Torinóba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
patrik1112 2016.10.28. 23:29:35
Barolo4 2016.10.29. 01:44:53
Juvegaspy 2016.10.29. 11:17:20
2016.10.29. 12:35:29
Leram7 2016.10.29. 13:20:26
Paraszt az tény, de ezen a jelenlegi kp-n szívesebben nézegetek egy parasztot, mint egy Khedirát.
rockitbaby 2016.10.29. 13:57:22
Ő pont olyan, mint Totti. Embernek pocsék, labdarúgónak kiváló. A tudása, rutinja sokat segíthetett volna, de most már itt van Marchisio. De ha már ennyire olasz vonalat erőltetünk, akkor Mandragora és Sturaro kapjanak elég lehetőséget a szezon második felére. Utóbbi az EB-n megmutatta, ha kell, lehet rá számítani; előbbit pedig ha ügyesen csináljuk kinevelhetjük az "új" Marchisio-t.