A Sevilla argentin mestere, Jorge Sampaoli magabiztosan értékelte csapata torinói pontszerzését, s ugyan továbbra is a Juventust tartja a Bajnokok Ligája egyik nagy esélyesének, úgy véli, hogy a spanyol együttes tegnap este egy szinten játszott a házigazdával.
"Nyomást gyakoroltunk és megfékeztük a Juvét, s a mérkőzés során ugyan megéltünk ideges pillanatokat is, elégedett vagyok." - nyilatkozta Sampaoli a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
"A teljesítmény és a végeredmény alapján ítélem meg a mérkőzést. Mi irányítottuk az iramot, s betörtünk a területekre. Tekintettel az ellenfél jellemvonásaira, ez nehéz volt.
Hatalmas erőfeszítésre volt szükség, s a végén némi kockázatot is vállaltunk. A levegőben is védekeznünk kellett, s bebizonyítottunk, hogy felkészültünk minden támadásra. Nem volt különbség a két csapat között, egy szinten voltunk velük.
Sergio Rico lábbal is magabiztos volt, s remek védést mutatott be a végén. Igazán jó teljesítményt nyújtott ma este."
A H-csoport másik mérkőzésén az Olympique Lyon magabiztos 3:0-ágy győzelemmel rajtolt a Dinamo Zagreb ellen, vajon a Sevilla harcban lesz-e a továbbjutást jelentő pozíciók egyikéért?
"Rengeteget kell még fejlődnünk és javulnunk. Más mérkőzéseken más követelmények várnak majd ránk, de még többet kell majd nyújtanunk. Egy ponttal kezdeni Torinóban megfelelő nekünk. Rengeteg mérkőzés következik, s ez önbizalmat ad majd. Sok játékos nem mutatott félelmet, amikor mélyen nyomást gyakoroltunk. Javítanunk kell a labdabirtokláson és a beindulásokon."
A komoly nyári igazolások után vajon Sampaoli dominánsabb és lehengerlőbb Juventusra számított tegnap?
"Továbbra is esélyesek, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája döntőjébe"
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
delpi0823 2016.09.15. 13:28:08
cd1 2016.09.15. 13:34:45
pedronegroo 2016.09.15. 13:41:08
Apuleius 2016.09.15. 13:57:39
Ez azért szerintem erős túlzás. A BL-csoportkörben elég híg a mezőny, bőven vannak gyengébb csapatok, gyengébb teljesítmények és gyengébb mérkőzések.
I love JU 2016.09.15. 14:12:53
Forza Juve!
venember83 2016.09.15. 14:14:40
Magyar Közöny 2016.09.15. 14:19:07
Úgyhogy abszolút az ő taktikájuk érvényesült.
Az Atma hasonló játékkal 2x volt döntős a közelmúltban, a Chelsea pedig véghez is vitte így.
Nem bírózni kell, meg a másik csapatot szidni, hanem magukba nézni.
Remélem jókor jött még az elején ez a pofon.
Magyar Közöny 2016.09.15. 14:21:27
pedronegroo 2016.09.15. 14:27:39
Apuleius 2016.09.15. 14:44:04
És ez most miért lényeges? Én még nem igazán hallottam olyat, hogy egy sorozatban büntetést vont volna maga után, ha két csapat gól nélküli mérkőzést zár. Arról nem is beszélve, hogy önmagában nincs egyértelmű összefüggés egy meccs minősége és a végeredmény között. Nulla-nulla és nulla-nulla között fényévnyi különbség lehet.
"meg attól hogy volt esetleg más csapat aki még a mi meccsünk színvonalát se éri el attól még mi is bőven a szint alatt voltunk."
Ez így azért paradoxonnak tűnik. A BL szintjét szerintem a BL-ben szereplő csapatok és az általuk lejátszott meccsek színvonala adja. Az a megközelítés, hogy a "BL-szint" számodra a sorozatban szereplő legjobb csapatok szintjét jelenti, szerintem némileg fonák dolog. Mondjuk egy 1:1-es végeredményű FC Porto-Koppenhága meccs vajon mennyivel és mitől van magasabb (BL) szinten?
pedronegroo 2016.09.15. 15:06:08
Egy 1:1-es meccsen legalább van gól, sőt gólok. Itt már van izgalom: előbb ez egyik rúg gólt és őrjöng a közönség egyik fele aztán a másik hajt hogy kiegyenlítsen, majd az is betalál és így örül a közönség másik fele. Így szerintem már minimum korrekt, win to win. :)
Apuleius 2016.09.15. 15:18:37
Egy FC Vaduz - Zimbru Kisinyov meccsen is valószínűleg születnek gólok, de ettől még nem merném azt állítani, hogy közelebb állna a BL-színvonalhoz, mint egy gól nélküli Juve-Sevilla.
Sem a foci, sem a szex tekintetében nem tudok most egyetérteni veled. Az a helyzet, hogy a foci izgalmát nem csak a gólok, a szex izgalmát pedig nem csak önmagában az orgazmus adja. Mondjuk az tény, hogy a tegnapi meccs szexnek olyan minőségű lett volna, amit az ember inkább félbehagy, s helyette bánatában elkezdi nézni a Juve-Sevillát :-)
Viccet félretéve, én éppen azt látom, hogy nagyon híg ez a BL-mezőny, s én nem csak a magas színvonalat látom, amikor 7:0-ás, 6:0-ás kivégzések történnek a csoportkörben. Szinte nincs is olyan csoport, amely igazán izgalmas lenne, lehet, hogy lesz egy-egy meglepetés, de a legtöbb négyesben nyugodtan fogadni lehet a továbbjutókra.
pedronegroo 2016.09.15. 15:39:41
A BL-hez vissza térve valóban híg a mezőny, de meg van ezeknek a nagy gólarány különbségű meccseknek is a létjogosultsága. Mindenki szereti a jó focit, hidd el az emberek jobban megnézik hogy egy Barca vagy Bayern hogy szívatja szét valamelyik kis csapatot mert ezeken a meccseken olyan technikai megoldásokat olyan gólokat láthatnak amit egy két azonos erőt képviselő meccsen produkáló birkózáson nem lehet látni. A végén úgyis csak a legjobbak maradnak, akkor láthatunk majd elég X-et meg tizenegyes párbajt. Addig meg inkább zörögjenek a hálók, pörögjenek a cselek meg a zsuga! :)
Apuleius 2016.09.15. 15:58:08
Alapvetően nem lenne szimpatikus, ha a kicsik nem kapnának lehetőséget, s a BL már a csoportkörben a nagyok játszóterévé válna, de így valahogy olyan okafogyott, kiszámítható és unalmas az egész. Az alapprobléma valószínűleg áthidalhatatlan, hiszen elképesztő szakadék van a legszűkebb élmezőny és az európai labdarúgás többi tagja között. Van igazság abban, amit írsz, s egy 7:0-ás Barca-Celtic egyfajta oktatóanyagnak, vagy promóvideónak is beillik, a katalánok már nem győzik kitalálni, hogy most milyen csellel próbálkozzanak, milyen szögből tüzeljenek, mert a vége úgyis gól lesz, így tényleg szép momentumokat és megoldásokat láthat az ember, de számomra valahogy érdektelen és komolytalan így az egész. Nagyon kiszámítható az egész, nincsenek igazi meglepetések (nem is tudom, mikor történt utoljára).
Rikoo 2016.09.15. 16:04:16
Apuleius 2016.09.15. 16:06:35
steven.h 2016.09.15. 16:06:46
Hoods. 2016.09.15. 16:09:55
pedronegroo 2016.09.15. 17:17:05
Ravanelli 2016.09.15. 20:38:33
Igazából azonban annak örülnék,ha nem csak mások gáláznának,hanem a Juve is.
Utálom,mikor a kisebb csapat elmegy a nagyhoz egy ikszért,és el is viszi az egyik pontot egy élvezhetetlen meccsen.
Nekem az ötödik percben már rezegjen a háló,a félidőre legyen közte három,a másik csapatnak pedig már kedve se legyen kifutni a második játékrészre!
Mondjuk a Juve és általában az olasz foci nem a rengeteg lőtt gólról híres(bár mintha rémlene,hogy az Ajax elleni BL győzelem utáni Szuperkupán talán a PSG-t nagyon megpocsékoltuk)-de álmodozni azért lehet;)
Apuleius 2016.09.15. 20:54:38
Ezt tartogassuk vasárnapra, a dögevők ellen :-D
Ravanelli 2016.09.15. 21:03:43
Komolyra fordítva ott sem várható gólparádé,de győzni kell!
steven.h 2016.09.16. 09:27:45
www.youtube.com/watch?v=oWY5rXQslt8
Nem volt kivégzés, mégis oktattuk az ellenfelet (direkt nem írom le kit, mert akkor nem néznétek meg a videót :D ), volt izgalom, adrenalin, öröm, bánat egy meccsben.
Apuleius 2016.09.16. 09:33:18
Tony. 2016.09.16. 09:56:37
Teljes mértékben egyetértek. Számomra egyenesen ez volt a legnagyobb meccs, amit eddig láttam a csapatunk részvételével.
steven.h 2016.09.16. 10:06:09
Ravanelli 2016.09.16. 10:21:15
Nekem meg ez volt egy meghatározó derbi:
Juventus-Ajax 1-1 (4-2 rigori) CL 1996 Finale - B…: youtu.be/PcgxKbQwMOY
Ravanelli 2016.09.16. 10:23:33
PSG-Juventus 1-6: youtu.be/PP1MUW4NDwo
Apuleius 2016.09.16. 10:28:27
Ennek a két meccsnek is ott a helye ezen a listán:
www.dailymotion.com/video/xya0cv_1997-april-9-ajax-amsterdam-holland-1-juventus-italy-2-champions-league_sport
www.dailymotion.com/video/xya0la_1997-april-23-juventus-italy-4-ajax-amsterdam-holland-1-champions-league_sport
Ravanelli 2016.09.16. 10:48:47
A régi nagy meccseket nézegetve azon gondolkozok,hogy azokban az időkben erős közepes csatáraink voltak.Ravanelli,Padovano,Amoruso véletlenül sem nevezhetők világklasszisnak...
Mégis potyogtatták a gólokat,mert irgalmatlan erős volt a középpályánk.
Most meg van két klasszis csatárunk,akikkel egyelőre nem sokra megyünk,mert a középpálya finoman fogalmazva nem túl acélos.
Rocky80 2016.09.16. 14:24:59
www.youtube.com/watch?v=FeRJn8ZF-Pk
Úristen! Még mindig beleborzongok hogy örültem!
steven.h 2016.09.16. 14:31:35
JuventusFanatikus 2016.09.16. 15:50:25
Zombijuve 2016.09.16. 15:52:34
Grinta 2016.09.16. 16:27:39
alexGicamo 2016.09.17. 18:37:11
És bazira nem voltatok velünk egy szinten . A döntetlen eredmény nem jelenti azt, hogy egy szinten vannak velünk, szerintem . Ezt nem arcoskodásból mondom, hanem a tények tükrében . Hányszor is kerültek helyzetbe ? Na, tessék, leülhet, egyes ! :P
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
alexGicamo 2016.09.17. 18:50:28
GRANDE JUVE !