Witsel: „Minél tovább kell várni...”

witsel_axel_zenit_1.jpgAxel Witsel látszólag nem keseredett el, miután a tegnap jelentős részét Torinóban töltötte arra várva, hogy klubja, a Zenit Szentpétervár végső áldását adja az átigazolására.

A belga válogatott a szakmai stáb engedélyével hagyta el a belga válogatott edzőtáborát, hogy kedden orvosin essen át az észak-olaszországi városban.

Ezt követően állítólag a Juventus székhelyén töltött 13 órát, azonban a Zenittől végül túlságosan későn érkezett meg a végső jóváhagyás.

A két klub előzőleg megegyezett egy 18+3 millió eurós kivásárlási árban, azonban az orosz csapat utolsó percben helyettest keresett, mindaddig nem adta beleegyezését az ügyletbe, míg túl késő nem lett az ügylet hivatalos bejelentéséhez.

„Minél tovább kell várni, annál édesebb lesz a jutalom. Az élet megy tovább.” - tette publikussá véleményét és utalt kendőzetlenül jövőbeni terveire a belga válogatott ma délután a Twitter-fiókján keresztül.

A futballista szerződése 2017 júniusának a végén lejár, így januártól a Juventus egyeztethet és előszerződést köthet a futballistával a jövő nyári átigazolás tekintetében.

Az üzenete reménnyel töltheti el mindazokat, akik most csalódottak a tegnap meghiúsult átigazolás kapcsán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3011669614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozagaha 2016.09.01. 19:33:22

Én értem félre vagy ezekszerint továbbra is szeretne a Juve része lenni?

patrik1112 2016.09.01. 19:34:02

Nagyon akar jonni ugy nez ki

Il Principino 2016.09.01. 19:42:41

Szerintem csak nyugatabbra vágyik,bl-ben szereplő csapatba..nem feltétlen ide!
Januártól több ajánlat közül válogathat,nekünk meg lehet szükségünk sem lesz rá akkor már..

Györijuventino 2016.09.01. 19:46:06

Nem vagyok biztos benne, hogy jobb játékos mint Hernanes.
Másik pedig , hogy Afrika kupa miatt kiesik Lemina s Asamoah...
Télen el kell hozni Fabregast...ugyis addigra ki lesz sok padozástól...

Grinta 2016.09.01. 20:18:43

Egyértelmű hogy Ő lesz jövőre a szokásos ingyen igazolásunk.

Nathas 2016.09.01. 20:18:55

Jövő nyáron... Ez minket idén mennyiben segít?

The king of alibis 2016.09.01. 20:24:04

@Györijuventino: XD
Witsel jó játékos. Az meg abszurd, hogy a kiégett Fabregast várod. Witsel megbízhatóbb játékos nála.

Grinta 2016.09.01. 20:24:07

@Nathas: lehet furcsa,de jövőre is lesz Juventus..nem mindig 15perc hírnévben kellene gondolkodni

Ravanelli 2016.09.01. 20:32:14

Kőprofi hozzáállás.Én hisztiznék.

rockitbaby 2016.09.01. 20:55:54

@Györijuventino: Én ellenben biztos vagyok benne. Több szempontból is. De összehasonlítani őket merő dőreség lenne, mert még csak posztra sem stimmelnek. A belga jól passzol, kiválóan védekezik és nem meglepő módon fiatalabb létére jóval több nemzetközi tapasztalattal bír. Majd kétszer annyi válogatott mérkőzése van, és a brazillal ellentétben, ő még mindig alapember.

Witsel nem a kreativitása miatt érkezett volna, hanem a stabilitás miatt. Nem Pirlo-i jelenlétre kell gondolni. Az előző fordulós Lazio elleni meccs eladott ladbáit még az Adidas is megirigyelné, ő ebben lenne nagyon jó. Nem fog olyan labdát adni, mint Bonu, viszont ha megszerzi, akkor képes megtartani és nem okoz neki gondot 10 méternél messzebbre paszolni. Most talán Pogba helyére jöt volna, jövőre ez még akár Khedira is lehet.

Ha netán mégis sikerülne télen elhozni apróért, akkor pedig az Afrika Kupán lévők helyett is igen komoly igazolás lenne. Fábregas pedig ár/érték arányban nem éri már meg, és bizony - nagyon helyesen - Marotta az ilyeneket nem szokta figyelemmel kisérni. Conte három felállást is kipróbált a Chelsea-nél, mire megállapodott a 4-1-4-1-nél, de mindháromban közös nevező volt a spanyol - bocs, katalán - kihagyása. Nem véletlen.

Györijuventino 2016.09.01. 21:15:03

@norbi9107: lyen kiégett játékosok jöttek már hozzánk Pl Barza, Pirlo,Tevez...aztán mi lett itt belölük.
Fabregasnak csak új motiváció kell és megbecsülés és hozza a szintet..

Type-R 2016.09.02. 10:34:33

@Grinta: Nem baj az, ingyen abszolút jó igazolás. Más kérdés, hogy már idén kellene.

JuventusFanatikus 2016.09.02. 11:15:18

Megvan Marotta jövő évi ingyen igazolása.

JuventusFanatikus 2016.09.02. 11:43:48

Maxin Mitrofanov, a Zenit sportigazgatója Witselre próbálja rákenni, hogy nem sikerült az átigazolás.
„A játékos hibázott. Először nem akart elmenni, majd igen, majd megint nem, majd két nappal a piac zárása előtt megint távozni akart. Kerestük a helyettesét, de nem volt már elég időnk.”

mpite 2016.09.02. 12:05:27

@JuventusFanatikus: Mondjuk tényleg nyilatkozott egy olyat, hogy marad még egy évet...

Ravanelli 2016.09.02. 12:28:15

@mpite: Én is emlékszem erre.

2016.09.02. 12:44:08

Witsel egy mai interjúban elismerte, hogy Torinóba küldték, ahol át is ment az orvosin, de a Zenit volt a fő hunyó.

Grinta 2016.09.02. 13:31:31

@Ravanelli,@mpite: : Marad még egy évet,és...KIVÁR-így a pontos!

JuventusFanatikus 2016.09.02. 15:04:20

Itt van Witsel nyilatkozata:
„Nehéz időszak ez számomra. Meg kell köszönnöm a Juventusnak, mert a legutolsó pillanatig mindent megtettek, hogy szerződtessenek. Kár, mert a Zenit 25 millió eurót utasított vissza miközben tudják, hogy egy év van hátra a szerződésemből.”

„Csalódott vagyok, mert Torinóba küldtek, hogy átessek az orvosi vizsgálatokon, ez meg is történt és már csak az új kalandra gondoltam. Ezek azonban olyan dolgok, amelyek megtörténhetnek a fociban, nem szabad csüggednem, ilyen az élet. Az volt a sorsom, hogy a Juventusban játsszak, ha ez most nem jött össze, meglátjuk jövőre.”

„Hogy megvan-e már a megállapodás? Nem, még nincs. Van egy élő szerződésem, amit szeretnék tiszteletben tartani és koncentrálni a jelenlegi feladataimra, majd meglátjuk mi lesz a jövőben, ha lejár a szerződésem.”

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása