Buffon Higuaínt méltatta

higuain_gonzalo_mezzel_pozol.jpgA Juventus hálóőre, Gianluigi Buffon csapata új igazolásának, Gonzalo Higuaínnak a bátorságát méltatta, hiszen a támadónak volt mersze a Napoli csapatától a dél-olaszok szemében gyűlölt torinói csapathoz igazolni, nem kis felháborodást keltve a Kékek szurkolóinak körében.

Mint ismeretes, az Öreg Hölgy klubrekordot jelentő 90 millió eurós összegért szerződtette a tavalyi idény gólkirályát, a transzfer pedig csak tovább hergelte az amúgy sem nyugodt nápolyi szurkolók idegeit.

"Úgy vélem, hogy az a játékos, amelyik képes ilyen komoly döntést meghozni, erős személyiséggel rendelkezik." - kezdte Buffon a Sky Sport Italiának adott nyilatkozatát.

"Higuaínnak, aki három éven át ontotta a gólokat Nápolyban, joga van ahhoz, hogy más úticélt válasszon magának."

Az átigazolás hírére a nápolyi szurkolók összegyűltek a város központjában és Higuaín mezeket kezdtek égetni, kifejezve felháborodásukat.

Sőt a dél-olasz csapat korábbi világklasszis játékosa, Diego Maradona is nemtetszését fejezte ki az üzlet kapcsán.

Az argentin csatár a tavalyi idényben a bajnokságban 36 gólt szerzett, mellyel Gunnar Nordahl 66 éve fennálló rekordját adta át a múltnak. Buffon ismét csak méltatni tudta újdonsült csapattársát.

"Óriási hatással lesz a csapatunkra." - zárta nyilatkoztát a kapus.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr998945186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2016.08.04. 18:13:33

De várom már 20.-át.. :)

Zsöné 2016.08.04. 18:16:19

Rúghatott volna 28 gólt tavaly is, ahogy az előző 5 évben és akkor nem kellett volna. 29 éves játékosra ennyi pénzt......

Shyr Kahn 2016.08.04. 18:40:50

@Zsöné: Meg nincs 29 eves... Persze, ha valaki nem szimpatikus, akkor oregitjuk mi? :)

MdewC 2016.08.04. 19:25:15

@Zsöné: a kivásárlási ára fix volt.

Márió Elek 2016.08.04. 19:32:17

Sziasztok!

10.30-an a Juventus-Napoli meccsre szeretnenk 4 en menni,hol tudnek jegyet szerezni?Segitsegeteket elore is koszonom!

Forza Juve!

Zsöné 2016.08.04. 22:52:51

@Shyr Kahn: 4 hónap múlva tölti a 29-et. Szerintem kijelenthető, hogy 29 éves.

Shyr Kahn 2016.08.05. 01:04:36

@Zsöné: Ertem. En meg 40 ev mulva leszek 75 eves, szoval kijelentheto, hogy 75 eves vagyok.

Watakuki 2016.08.05. 08:15:24

@Zsöné: figyelj felfogtuk, hogy nem szimpatizálsz vele, de most már nem tudsz ellene semmit sem tenni, itt van, Juve játékos. Nem lenne jobb inkább látni itt villogni, mint megbukni csakazért hogy mondhasd az "én megmondtak" kezdetű mondatokat?

Zsöné 2016.08.05. 12:55:17

Már megint miét lett törölve a hsz-M??????????????????????????????????

venember83 2016.08.05. 13:01:50

@Zsöné: mert személyeskedésen kívül semmit nem szolgál.

Zsöné 2016.08.05. 13:17:49

@venember83: Mivel személyeskedtem? Mert meg mertem kérdezni, hogy szerinte 4 hónap = 40 évvel? Esteleg mert mertem szólni, hogy érveljen, ne kötekedjen?
Gratulálok a kettős mércéhez!!!!

Zsöné 2016.08.05. 15:49:32

@Shyr Kahn: Tehát akkor neked a 4 hónap = 40 évvel?! Értem! Akkor az is mindegy, hogy 4 hónap múlva vagy 40 év múlva halsz meg!

Rocky80 2016.08.05. 17:06:02

@Zsöné: Higanynál jobban egy játékost sem utálok - utáltam.

Viszont mivel szeretett csapatom úgy döntött, hogy lát benne fantáziát, ezért nem tehettem mást mint beletörődtem a leigazolásába és szorítok azért, hogy megszolgálja az árát - ami nem kevés, ezt mindenki tudja.

Valahogy ugyanezt kellene neked is elérned vele kapcsolatban. Be positive! Peace! :-)

Rocky80 2016.08.05. 17:06:47

@Zsöné: Ja, és valami hasonlót kéne Dani Alvesnél is. ;-)

Shyr Kahn 2016.08.05. 18:04:41

@Zsöné: Látom nem jött át a cinizmus, de megpróbálok komolyan válaszolni: Nyilván nem ugyanaz. Mint ahogyan 4 nap sem ugyanaz, mint 4 hónap. Ha 4 nap múlva lenne 29 még csak nem is fordul meg a fejemben, hogy reagáljak az első (enyhén előítéletesnek tűnő) hszedre, de ahhoz, hogy hivatalosan 29 éves legyen még le kell játszania néhány olasz bajnokit (12-t kb.), ami azt is jelenti, hogy hivatalosan 28 évesen fogja megkezdeni nálunk a szezont és termelhet gólokat még a szülinapja előtt. Ez az ami nagyon nem mindegy és ezért nem érdemes öregíteni.
Ha 4 hónapot ilyen könnyen levágsz, akkor valószínűleg még elég fiatal vagy.

spiderbesh 2016.08.05. 22:39:13

@Zsöné: Én csak arra lennék kíváncsi, ha valakiről, aki 4 hónap múlva tölti a 29-et, kijelenthető, hogy 29 éves, akkor te 6 nappal Berardi 22. születésnapja előtt, miért tartottad őt még mindig 21-nek?
Ha nem tudnád, miről van szó: juventuz.blog.hu/2016/07/26/berardi_nem_allt_keszen_a_valtasra#more8915084 És hogy ne kelljen sokat keresgetned, nézd meg a 2016.07.26. 15:16-os hozzászólásod.
Azért nem kicsit meredek, hogy ugyanabban a hozzászólásban a decemberi születésű Higuaínt már 29-nek mondod, míg az augusztus elsején született Berardit még 21-nek. Ijesztő, hogy nem riadsz vissza semmilyen csúsztatástól, ha úgy gondolod, hogy azzal a saját véleményed erősíted.

Zsöné 2016.08.05. 23:18:45

@spiderbesh: Basszus... tényleg ilyen fontos ember vagyok??? Csak ezért regéltél???

spiderbesh 2016.08.06. 00:02:46

@Zsöné: Igen. Most válaszolnál a kérdésre is? Miért 29 éves a decemberi születésű Higuaín, és miért nem 22 Berardi 6 nappal a születésnapja előtt?

Zsöné 2016.08.06. 10:22:39

@spiderbesh:
www.espnfc.com/story/2900996/juventus-to-sign-domenico-berardi-next-summer-sassuolo-president

The 21-year-old is undergoing the usual preseason medical tests today after returning from his holidays yesterday

Neten olvastam egy cikket, itt azt írják 21

Nyugodj meg. Attól megnyugszol :)

spiderbesh 2016.08.06. 14:24:19

@Zsöné: Szerintem nyugodtabb vagyok, mint te. :) De bevallom, most megleptél. Azt hittem, ha valakinek olyan markáns véleménye van, mint neked általában, amit ráadásul mindig előtérbe tol, az kicsit precízebb, és jobban utánanéz a dolgoknak, hogy ne lehessen kikezdeni. De ha már ilyen cikkekből tájékozódsz a játékosok koráról, akkor érdemes lehet elolvasni néhányat Higuaínról, akár az általad linkelt espn-n is. Lehet, meg fogsz lepődni, hány évesnek írják…

Zsöné 2016.08.06. 15:07:25

@spiderbesh: Nem ezen az oldalon tájékozódtam Berardi koráról csupán olvastam a cikket és valamiért megragadt bennem :).
Bevallom őszintén Icardi életkorának sem néztem tüzetesebben utána és nem is tudom pontosan, hogy betöltötte már a 23-at vagy csak a közelben jár.
Egyedül Higany életkorának néztem több oldalon utána, mivel nem tudtam felfogni, hogy egy - 4 hónap múlva - 29 éves játékosért adunk ennyit.

Így ok?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása