Ismét képbe kerül Draxler?

draxler_julian_wolfsburg_mezben.jpgA Juventus ismét lépéseket tehet a Wolfsburg csapatától elvágyódó Julian Draxler ügyében, és az átigazolásba az olaszok bevonnák Simone Zaza játékjogát is.

A huszonkét éves német válogatott az Öreg Hölgy egyik első számú célpontja volt a tavaly nyáron, ám végül a német bajnokságban maradt a futballista, és nem is olyan régen még arról beszélt, hogy jól döntött a Juventus ajánlatának a visszautasításával.

Mindazonáltal nemrég a SportMediaset arról számolt be, hogy az átigazolásra idén akár sor is kerülhet. A Juventus örömmel leigazolná a futballistát, azonban a Gonzalo Higuaín átigazolása nyomán jelentkező óriási kiadás miatt valamilyen olcsó megoldást választana a klub.

Ezért a torinói rekordbajnok vezetősége felajánlhatja Simone Zazát cserébe a támadó középpályásért, ami talán a német klub kedvére lenne, hiszen a Wolfsburg állítólag érdeklődik a csatár iránt, aki a több játéklehetőség érdekében elhagyná a Juventust.

Julian Draxler köntörfalazás nélkül beszélt terveiről nemrég a Bild munkatársának.

„El kívánom hagyni a klubot, és ezt a tervemet elmondtam a klub igazgatóinak is két nappal az EB elődöntője után.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr348932192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GiuseppeMarotta 2016.08.03. 11:35:33

Érdekes...szívem szerint elküldeném a pi..ába.

de ha jön Gabigol akkor miért ne...1-1 csere Zazára.

m.martin91 2016.08.03. 11:43:08

Könyörgöm, csak ezt ne. Azt hittem, tavaly végleg leszámoltunk ezzel a kutyaképű szerencsétlennel, aztán lehúzott minket, mintha egy harmadrangú bohóc csapat lennénk, most megint itt tartunk? Intézzük a középpályásokat, Gabigol-t, meg az eladásokat, ne Draxlerekkel foglalkozzunk, akiknek még posztja sincs a Juventusban. Menjen Angliába bohóckodni nagy pénzért, oda való.

FeriGjuve 2016.08.03. 11:46:44

@m.martin91: Csak az olasz sajtó foglalkozik ezzel a majommal,senki màs.

m.martin91 2016.08.03. 11:48:39

Kaveh Solkehol, a Sky Sport riportere tweetelt erről a bohócról, úgyhogy már megnyugodtam.

"Sky in Germany: Juventus & Arsenal want to sign Julian Draxler. He prefers Arsenal. He told Wolfsburg he wants to leave 4 weeks ago"

"Julian Draxler due back training with Wolfsburg today. Told he wants to join Arsenal. Gave interview to Bild to try & force through move"

biancineri101 2016.08.03. 11:50:27

A Nem ide tartozik, de azt tudja valaki, hogy Evra már edzésbe állt a Juvéban?
Mert ha ő igen, de Pogba nem, akkor egyértelmű hogy Pogba árából gazdálkodunk már...

venember83 2016.08.03. 11:50:35

@m.martin91: csak miattad került ki a cikk, mivel köztudott, mennyire kedveled Draxlert. :)

pedronegroo 2016.08.03. 11:51:32

Marotta nyilatkozta tavaly nyáron hogy akit akkor nem sikerült leigazolna majd leigazolják jövőre. És tessék, Draxler csak egy "zazányira" van tőlünk. Amúgy nem vagyok oda a németért de LAZA-ból sohasem lesz Juve szint, Julian meg legalább még mindig ígéret. Most már csak azt mondja meg valaki milyen felállásban fogunk játszani ha összeáll egy Higany-Dybala-Mandzu-Draxler-Pjaca támadósor plusz Pjanic?? 4-2-3-1?? Vagy mi, hogy ne kelljen annyit padoznia senkinek.

venember83 2016.08.03. 11:54:22

@pedronegroo: marad az 5-3-2, csak épp nem védőből lesz öt.

@biancineri101: a legutóbbi közölt képeken még nincs rajta Evra, így szerintem ő még nem tért vissza.

Nathas 2016.08.03. 12:00:01

Ha Pogba maradna, akkor támadó középpályásra nincs szükség, a védekezőt meg megoldja Lemina.

Juvegaspy 2016.08.03. 12:02:53

@venember83: @biancineri101: ugy tudom holnap utan kell edzesbe allniuk

Gabuero9 2016.08.03. 12:07:31

Pogba azt mondta egy szurkolonak h marad a juveban. Van rola video is
New yorkban irt ala par juves labdat
Aztan lehet h kamuzott :D

m.martin91 2016.08.03. 12:39:39

@Forza Juve: Hát, ez tényleg azt mondta, hogy marad, még ha unottan és foghegyről is, de azt mondta.

Shyr Kahn 2016.08.03. 12:50:50

@Gabuero9: @Forza Juve: Sztem ez nem rajta all. Raiola lyukat beszel a hasaba es mar megy is az MU-ba. (Sztem eretlen meg, hogy ilyen nagy sztarkent kezeljuk es ennyire fohaszkodjunk a maradasaert, BTW a 10-es mezt remelem igy is ugy is elveszik tole, mert nem erdemli meg a viseleset)

Draxlert en sem preferalnam. Remelem nem erkezik. Nemcsak mert valoban irritalo nyilatkozatokat tett, hanem mert nem erzem, hogy a klub arculatahoz illene.

venember83 2016.08.03. 12:52:22

@Shyr Kahn: ha marad, a tízes mez is marad rajta, nincs miért elvenni tőle. Ha már odaadták, nincs miért elvenni tőle.

Apuleius 2016.08.03. 12:58:14

@Shyr Kahn: "BTW a 10-es mezt remelem igy is ugy is elveszik tole, mert nem erdemli meg a viseleset)"

Igen, ez nagyon életszerű...

Rikoo 2016.08.03. 14:09:36

Ha topcsapatban akar játszani akkor miért igazol az Arsenalba?

Dante01 2016.08.03. 14:22:59

Draxler komolyan??? Nem rég még azt nyilatkozta, hogy Juve? nem bántam meg nézzék most hol vagyunk(Real elleni meccs odavágó utáni nyilatkozat) Most hogy nincs bl, otthagyja őket a francba. Ilyen játékos soha nem kellene.

Juveboy92 2016.08.03. 14:31:53

@Rikoo: Wenger minden évbe vkivel nagyon jól elhiteti hogy ő a hiányzó láncszem hogy az Arsenal átgázoljon egész Európán ... aztán gázolásból a végén mindig gazolás lesz :D

ovaentat besök 2016.08.03. 14:42:14

"...és tudom, hogy jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a Wolfsburg ajánlatát. Véleményem szerint ez a csapat jelenleg jobb, mint a Juve.”

Ezt a sz@rt bemásolni is nehezemre esett, de megtettem, hogy emlékezzünk róla.

Juveboy92 2016.08.03. 15:08:43

annyira rávagytok gerjedve erre a Draxler Juve szálra miközben egyértelműen nem létezik , csak bedobták újságok mert tavaly nyáron végig őt vadásztuk de...
1. az ő posztján már ottvan Pjaca
2. a kpra más típusú embert keresünk nem tkp/wingert mivel az már van
3. Wolfsburg tavaly 34 millióért vette , 2020ig van szerződése azaz Wolfsburg durván 50-60 m körül fogja értékesíteni , amit tuti h nm mi rakunk le érte akinél a posztján ottvan Pjaca ;)

Rikoo 2016.08.03. 15:39:06

@Juveboy92: :D egyébként nevetséges, hogy még mindig ő az edző vagy menedzser vagy tudom is én most épp, hogy hívják őket Angliában.
Évekkel ezelőtt ki kellett volna rúgni.
Az FA kupa győzelmek is azért sikerültek, mert minden PL csapat B csapattal állt ki, Arsenal pedig full kezdővel végig a sorozatban. BL-ben egészen szánalmas amit művelnek.

Pavel1988 2016.08.03. 18:02:52

Egy dolgot nem értek.
Tavaly oda szeretett volna igazolni, volt egy jó éve ezzel a csapattal, majdnem elérték az elődöntőt a BL-ben.
Miért mentél oda te tökkelütött? Mit vártál ettől a Wolfsburgtól?

Juventino86 2016.08.03. 19:21:19

Ha mindenképpen akarunk még egy fiatal támadó középpályást - mert szükség lenne rá - akkor sokkal inkább Bruno Fernandes az Udineséből. Nagyon jó játékos, és olcsón elhozható. Csereként beállva is tudna lendíteni a csapaton.

ovaentat besök 2016.08.04. 12:34:07

@Pavel1988:
Nagy "népautót" és nagy jurót természetesen.
Szerintem ez a gyerek egy kis ficsúr!

2016.08.04. 14:48:01

Allofs a Wolfsburg részéről megerősítette h marad a seggén.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása