Higuaín érkezéséhez nem kell távoznia Pogbának

Marotta Giuseppe_1.jpgOlasz beszámolók szerint a Juventus képes kulcsjátékosok értékesítése nélkül is megszerezni a Napoli csatárát, ha úgy adódik, így nem kell félni Paul Pogba vagy Leonardo Bonucci feláldozásától.

Állítólag a csatárral már megszületett a megegyezés, és most már csak a dél-olaszországi klub vezetőségével kell megegyezni az ügyben, ám valószínűleg Aurelio De Laurentiis elnök nem hajlik majd az üzletre, így az Öreg Hölgynek nem lesz más választása, mint kifizetni a szerződésben meghatározott 94 millió eurós kivásárlási árat.

Az összeg hallatán felmerült, hogy az ügylet finanszírozásához a Juventusnak meg kellene válnia két sztárjától, és természetesen rögtön a Manchester United és a City egy-egy torinói célpontja, Paul Pogba és Leonardo Bonucci olaszországi jövője vált kérdésessé.

Mindazonáltal a Calcio e Finanza oldal szakértői osztottak és szoroztak, és arra jutottak végül, hogy a torinói klub sztárok eladása nélkül is megengedhetné magának a legutóbbi olasz bajnokság gólkirályát.

Miralem Pjanić, Dani Alves és Medhi Benatia érkezésével, illetve Mario Lemina kölcsönszerződésének véglegesítésével a költségvetés a tavalyi értékhez képest 37 millió eurós pluszban van.

Mivel Gonzaló Higuaín 7,5 millió eurós szerződésben állapodott meg az olasz bajnokkal, a kivásárlási ár kifizetése szinte alaposan megnöveli ezt az összeget, és így a kiadások elérik a 75 millió eurót.

Mindazonáltal Álvaro Morata visszatérése Madridba 30 millió euróért 16,7 millió eurós nyereséget eredményezett, ami a bérek és infláció figyelembe vételével 25 millió euróra emelkedik.

Ha figyelembe vesszük, hogy Kingsley Coman kölcsönszerződését megújította a Bayern München, és szinte bizonyos, hogy a futballistáért a bajorok kifizetik a meghatározott 21 millió eurót, illetve Martín Cáceres és Rubinho elhagyta a csapatot, valamint Simone Padoin átigazolt a Cagliari együteséhez, a webhely összesen 44 millió eurós pluszról beszél.

Emellett Roberto Pereyra várhatóan csatlakozik a Napoli együtteséhez 15 és 18 millió euró közötti összegért, vagy ezen összeget levonja a Napoli a kivásárlási árból, és Simone Zaza várható wolfsburgi átigazolása is 25-30 millió eurót hoz a kasszába.

Ha ezen ügyletek legkisebb értékét is vesszük, a két átigazolás nyomán keletkezne negyvenmillió euró extra, ami már elég lehet a Híguain leigazolása nyomán jelentkező 75 millió eurós kiadás kiegyensúlyozására.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr458892116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2016.07.15. 18:11:14

Az ára és legfőképp' a bére boríthatná az egyensúlyt a csapaton belül, nemtom jó-e ez nekünk. Egyébként jó játékos, de messze nem ennyire.

Drughi Di Bianconeri 2016.07.15. 18:11:21

Így már azért tetszene :)

m.martin91 2016.07.15. 18:14:33

Hát igen, csak akkor még nem beszéltünk Pjaca szinte biztos, és Gabigol esetleges leigazolásáról. Persze, az is igaz, hogy Higany érkezésével Mandzukic is távozna. De még a középpályára is várunk egy embert.

Drughi Di Bianconeri 2016.07.15. 18:19:39

@m.martin91:
Napok óta,sőt tán' 1 hete nem hallani Pjacaról,aki elhagyja a Dinamo-t,de nem biztos,hogy hozzánk jön - talán benne van az is,hogy nyomtunk egy "STOP" gombot,amíg nem tisztázódik Higany ?

Mandzukic szvsz. bárhogy is lesz, elhúzhat a pics@ba :D
Középpályás kéne,de _talán_ Lemina be tudja tölteni a Vidal távozása óta a kp-n tátongó lyukat idővel... ?

venember83 2016.07.15. 18:22:00

@m.martin91: ha jön Higuaín, akkor nem lesz semmi Gabigolból és Pjacából szerintem.

Zsöné 2016.07.15. 18:29:07

"Mindazonáltal Álvaro Morata visszatérése Madridba 30 millió euróért 16,7 millió eurós nyereséget eredményezett, ami a bérek és infláció figyelembe vételével 25 millió euróra emelkedik"

Ezt valaki segíthetne értelmezni. 20-ért vettük, de 30-ért ment.
Az nálam kerek egy 10-es (mínusz a bére).
Hogy lesz ebből 16,7 milla nyereség? Netán 25 ?

Mellesleg mit tud ez a higyany, hogy így kuncsorgunk érte?

Jozef26 2016.07.15. 18:30:24

@venember83: Szerintem meg Pjaca mindenképp jönni fog. Elment Morata és elmegy Zaza. Mindkettőt pótolni kell.

Egyébként, ha tényleg ki lehet két év alatt fizetni a 93 milliót meg még csökkenthető is játékosok bevonásával, akkor szerintem jó döntés lenne. Dybala-val ketten csodákra lennének képesek.

MdewC 2016.07.15. 18:31:50

@Zsöné: itt kőkemény ajtó döngetés van, nem kuncsorgás. :)

Mixbetegállat 2016.07.15. 18:31:56

Torinóban kánikula van.A baj az hogy a kopaszt kiengedték a napra!

venember83 2016.07.15. 18:32:20

@Zsöné: sok a lyuk a sztoriban, de nagy vonalakban szerintem megmutatja, hogy nem áll a Juve rosszul anyagilag, simán megengedhet magának egy valódi sztárjátékost vezéráldozat nélkül.

Zsöné 2016.07.15. 18:43:48

@venember83: Én ezt értem, de a levezetés sántít - szerintem.
Mellesleg akármennyi játékosbevonással és akárhány részletre történne a transzfer egy dolog nem változna: 94 Milla!!!!

Ravanelli 2016.07.15. 18:44:11

Én még mindig Morata elvesztését sajnálom,szerintem ha rajta múlik,maradt volna.De ha már így alakult,hajlandó vagyok kiegyezni Higuaínnal is

2016.07.15. 18:47:44

@Zsöné: Amortizacio miatt vagy hogy hivjak, de bocs ha hulyeseget irok sajnos penzugyi dolgokban nem vagyok otthon.

venember83 2016.07.15. 18:48:14

@Ravanelli: Morata távozását ne bánjad, hidd el, elég intenzíven figyeljük a híreket, és nem olvastam egyetlen olyan nyilatkozatot sem tőle, hogy mindenképpen maradni szeretne. Valahogy mindig azt mondta, hogy jól érzi magát Torinóban, de a Realnál is jó lenne, és természetesen a PL-ben is kipróbálná magát. Szóval annyira nem akart ő maradni, legalábbis úgy tűnt, hogy neki bármelyik megoldás jó volt.

2016.07.15. 18:49:41

Mondjuk jo ez a levezetes, de igy is egy tamado es egy kp kellene.

venember83 2016.07.15. 18:52:59

@hellan: nézzük csak a középpályát: Sturaro, Lemina, Khedira, Marchisio, Pogba, Pjanics, Mandragora plusz Marrone is a kerettel edz most. Kifelejtettem valakit?

A csatároknál egyszerűbb a helyzet, ha nem megy Zaza, akkor Morata helyett jött Higuaín.

Ravanelli 2016.07.15. 18:53:43

@Ravanelli: Ja,egyébként üdv mindenkinek!Sráckorom óta(Platini,Boniek,Scirea-korszak)vagyok Juve- drukker.
Nem vagyok egy nagy fórumozó,pláne,hogy a magyar focifórumok az unintelligens személyeskedő szájkaratéról szólnak,amire nekem pont nincs igényem.Ellenben ami Nálatok megy,az roppant szimpatikus,tehát csatlakoztam.
Forza Juve!

venember83 2016.07.15. 18:55:13

@Ravanelli: örömmel látunk körünkben. :)

Ravanelli 2016.07.15. 18:58:52

@venember83: Nekem a "búcsúlevele" hangvétele volt nagyon szimpatikus azon kívül,hogy szerettem a játékát.
Lehet,hogy csak "píárból"mondta,hogy mindörökké Juventino marad-mindenesetre nálam betalált!
Furcsa egy sztori amúgy az övé,tulajdonképpen egyedül neki nincs köze a saját sorsának alakulásához...

2016.07.15. 19:05:16

@venember83: Asamoah kimaradt, mig Martone nem Juve szint.

Zaza pedig kell Higanyhoz sztem.

venember83 2016.07.15. 19:06:08

@Ravanelli: hasonlítsd össze Pepe és Padoin búcsúlevelével, azok is fent vannak a blogon, ha nem tévedek. Azoknak egyáltalán nincs PR-szaguk. :)

Glivenko 2016.07.15. 19:06:45

Én még mindig remélem, hogy ez a Higuain történet nem igaz. 90 milláért már klasszis csatárt is kapunk! :)
Higu a nagy meccseken nem sokat ért eddig, ráadásul ennyi pénzért már Griezmann vagy Cavani is bőven kijönne, akik szerintem jobbak, mint Higuain, és nem is annyira ellenszenvesek. Még csak azt se lehet mondani, hogy ezzel a rivális gyengítése a cél, hiszen 90 millióból több tehetséget lehet venni, és láttuk, hogy Hiuain 36 gólja is mire volt elég Nápolyban. Szóval ha igaz a történet, akkor kicsit sem értem, hogy mi értelme.

rob1 2016.07.15. 19:11:15

Közben Benatia hivatalos kölcsönvettük.

Juveboy92 2016.07.15. 19:21:08

@Ravanelli: szentül meg voltam győződve hogy Rivendell vagy , amíg üdvözletedet nem adtad itt :))))))))))))
Üdv itt !

Tony. 2016.07.15. 20:01:28

Régen többek között azért szidtam a vezetőséget, mert nem költ. Az utóbbi időben már sikerült megtalálni egyfajta egyensúlyt, és jöttek okos igazolások.
Leszögezem, szerintem ez az egész egy rohadt nagy kacsa, de most már nagyon abban reménykedem, hogy nem ment el Marottaék esze, és nem veszek ennyi pénzért egyetlen játékost.

A másik pedig az, ha mégis megőrültek és valóban lenne is valahonnan ennyi pénz, akkor sem érteném, hogy miért pont Higuain.

Rocky80 2016.07.15. 20:05:40

Remélem ez csak egy rossz álom.

Egy zsák pénzt adni egy ellenszenves, 28 éves, döntőket eldönteni képtelen, irtózatos fizetési igénnyel rendelkező játékosért egyszerűen butaság.
Az eddigi igazolási politikánk megcsúfolása a sztori.

Az egyetlen pozitívum, hogy a Napoli gyengülne.

The king of alibis 2016.07.15. 20:09:18

Felejtsük már el ezt a túlértékelt bohócot, akinek min. 5 helyzet kell egy gólhoz. Semmivel sem jobb csatár, mint Icardi. S ráadásul már 29. Ennyi pénzért Suarezt is lehetne venni.
Remélem ez egy orbitális kacsa. Ennyi pénzből simán jöhetne Icardi és egy bivaly a középpályára.

m.martin91 2016.07.15. 20:10:33

Valószínűleg azért döntenénk mellette, mert egyrészt gyengítenénk a Napoli-t, másrészt (és ez a fontosabb), Marottáék úgy találhatták, hogy Higany a legkevésbé rizikós választás előre, hiszen már bizonyított Olaszországban, hivatalosan az előző szezonja volt a legjobbja, tehát csúcsformában van, ellentétben más csatárokkal. Mindenesetre az lehet még érdekes, hogy ha esetleg nem jönne össze a transzfer, akkor vajon másra is áldozna-e ennyit a Juventus/Exor, vagy ez az egész sztori konkrétan csak Higanyra vonatkozik.

Leram7 2016.07.15. 20:35:58

Higany egy olyan játékos, akivel meg lehet nyerni a BL-t és a bajnokságot, pláne ha egy olyan védelem van mögötte, mint a miénk és még ez kiegészül egy erős kp-val és jó cserékkel.

Biztos, hogy jó igazolás lenne, de az ára sok. Rugani ne képezze az üzlet részét.

Ettől függetlenül, ha igaz, hogy megállapodott velünk a személyes feltételekben, valahogyan tető alá kell hozni az üzletet.

Anno Nedved is 29 volt 2001-ben és 41M-be került, ami anno egy szatyor pénz volt és sokat lendített a csapaton hosszú évekig. Szóval én kor alapján nem írnám le az értékét, de tény, hogy óvatosan kell a kasszával bánnunk. Sajnos nem rendelkezünk Pl büdzsével.

Juveboy92 2016.07.15. 20:41:54

@Leram7: azt bírom amúgy hogy sírnak sokan hogy 28-29 és inkább elhoznák Cavanit, Suarezt,Agüerot Sanchezt stb ennyiért akik szintén 28-29 évesek...FUCKING LOGIC:))))

egyébként Suarez 2 éve ugyanígy 28 évesen érkezett Barcába januárba már 30 :))

babo0410 2016.07.15. 20:44:25

@hellan: Zaza eladásda hülyeség lenne szerintem, akkor már inkább Pjaca ne jöjjön, és megvan a 4 csatár így is. Marrone, ha marad, akkor a saját nevelések kötelező száma miatt lesz véleményem szerint, és cserének nem olyan vészes.
Másrészt meg valahol sejtettem, hogy Higuaín csak azért merülhetett fel, mert nem kell érte vezéráldozatot hozni. Gondoltam, hogy abban az esetben meg se próbáltuk volna, ha Pogba-t vagy még inkább Bonuccit kéne eladni az ő leigazolása miatt. Az nagyon rossz üzenet lett volna mindenkinek. És a klub célja nem is a csapat gyengítése. Mert szerintem egy Pogba ki, Higu be üzlet nem erősítés, hanem gyengülés lett volna. Pláne, hogy Pogba árából szerintem nem is csak egy játékosra költöttünk volna.

Juveboy92 2016.07.15. 20:53:08

@babo0410: Sky szerint elvileg pont Higuain miatt húzodik el a Pjaca ügy, mivel ha Higuaint sikerülne leigazolni akkor Pjacaról leteszünk ...:) Már majdnem lezárult a horvát átigazolási sagája, mikor kiderült esély nyílik az argentint leigazolni
Szerintem amúgy ugyanez igaz lehet Gabigolra is ha ez létrejön

Juve82 2016.07.15. 21:13:37

Nekem ő annyira nem illik a Juveba...képtelen vagyok elképzelni hogy nalunk legyen!

molnaratti10 2016.07.15. 21:14:17

Én nem vagyok meglepve.
Azért komolyan építkezünk.Eddig minden nyáron azt olvastam itt,hogy mekkora szégyen,hogy nincs pénzünk erre meg arra,most meg az lenne a baj ha van!
Szerintem itt sokan azért nem bírják Higut mert a Napoliba igazolt.
Az én véleményez az,hogy ku*va jò lenne a Juvéban.
Az ára meg ennyi és pont.
A vezetőség tudja mennyi pénzünk van,nekem/nekünk fogalmunk sincs ròla.
Marotta nagypályás,a Juve elit csapat,miért ne?

niccolo 2016.07.15. 21:18:42

@Ravanelli:Üdvözöllek én is,írásod szerint nagyon hűséges vagy kedvenc csapatukhoz, akárcsak én (és persze az egész blog).Nekem is ez időtől kedvencem a csapat, töretlenül! Zoff,Scirea,Cabrini,Gentile, Brio,Bonini, Platini,Tardelli, Rossi,Boniek, Bettega. Öröm olvasni és leírni e neveket számomra. De Baggio,Ravanelli, De Agostini, DEL PIERO és a többiek is nagy tiszteletet érdemel.Bocs ha hosszú voltam.

Leram7 2016.07.15. 21:20:47

@Juveboy92: Pjaca szerintem szélső, ami független Higuaintől. Pjaca inkább Pereyra posztjához hasonlít.

Viszont, ha Pjaca nem jön és Pereyra megy, akkor szélső nélkül leszünk gyakorlatilag. Sandro és Alves nálam inkább védő kategória, igaz abból a támadó fajta.

molnaratti10 2016.07.15. 21:21:10

@molnaratti10: De azért nem lőnném magam főbe ha Griezmann jönne ennyi pénzből

Leram7 2016.07.15. 21:34:40

@molnaratti10: Így van, mindenki sztárigazolást akar és amikor itt van egyre a lehetőség, akkor nem is olyan jó.

Nagyon nehéz jó csatárt találni. Zazaért repkednek a 25-30M-ek, pedig 4.ik számú csatár volt.

Nem értettem a Barca-t, amikor Messi és Neymar mellé megvették még Suarezt is és nem is hittem volna, hogy mindhárom játékos egyszerre a pályán lesz, de el kell ismerni szenzációs triót alkotnak.

A védelmünk a világ egyik talán legjobbja. Még van 2 év Buffonban és Barza papában, fel kéne hozzájuk építeni egy világszínvonalú támadósort. Dybala + Higuain azért bíztató lenne kiegészülve Pogba, Mandzukic, Pjanic-al.

Glivenko 2016.07.15. 21:47:55

@Leram7: @Juveboy92: Higuainnal nem az a baj, hogy lassan 29 lesz, hanem hogy EMELLETT még megvannak az ismert gondjai, mint a nagy meccseken szar játéka illetve a hisztis, ellenszenves viselkedése. Ja, és az a "kis" probléma, hogy majdnem 100 millióba kerülne.
Tevez 10 millióba került, és szerintem ő egyértelmű, hogy klasszis játékos. Higuain szerintem nem az. Persze itt a klasszis definícióján nem azt értem, mint manapság sokan. Klasszis pl: Del Piero, Totti, Tevez, Batistuta, Messi, csak hogy néhányat említsek a jelenből és a közelmúltból. Ehhez a sorhoz gondoljuk hozzá Higuaint. Szerintem nem egy kategória.
100 millióért vagy kevesebbért Griezmann, Cavani, Sanchez is mozdítható, és mindhármat hasznosabbnak (jobbnak) tartom, mint Higuaint.

Forza Juve 2016.07.15. 22:04:26

Sziasztok! Gonzalo világklasszis lehet szeretni es lehet nem de ez tény! Sztarcsatar! 29 éves na es Ibra 35! Griezmann es sanchez nem eladó, szerintem Cavani sem! Ibrat megvettek! Gonzalo, Ibra, Cavani benzema mandukic Lukaku szerintem ok a tipikus befejezo csatárok ha gonzalo elérhető es van ra keret én örülök neki jöjjön es mehetnek a gólok a többi nem mozdítható! Lukaku apja meg azt mondta h olaszba nem megy a fia mert kemények a védők es nem fekszik a gyereknek ez a jatek

patrik1112 2016.07.15. 22:14:55

Aki szerint Cavani jobb mint Higuain az gondolom miota eligazolt a Napolinol nem latta jatszani..Higuainnal is joval tobb helyzetet hagy ki, idosebb is, en nem orulnek neki. Alexis es Griezmann mar mas teszta..de ok sajna mozdithatatlanok, es egyebkent is mas stilusuak mint Higu. Egyebkent a koraval nincs sok baj, nezzunk csak korbe: Suarez 29 Benzema 28 Aguero 28 Diego Costa 27 Alexis 27 Lewa 27. Kivancsi leszek mi lesz ebbol az egeszbol, ha tudna a palyan mutatott viselkedesen valtoztatni es fejben ossze lenne rakva es igy a donto pillanatokban is ott lenne, en orulnek neki

Rocky80 2016.07.15. 22:18:06

Itt sosem volt még ilyen hisztigép, és valahogy nem tudom elképzelni róla hogy megváltozna. Kinek hiányzik ez?
Nálunk az egyik legfontosabb erény mindig is az alázat volt, na ő nem ilyen játékos.

Gondolkozzunk már: ebből a pénzből Messin és Ronaldon kívül BÁRKIT megtudnánk venni. De talán CR-t is.

Glivenko 2016.07.15. 22:35:25

@patrik1112: Szerintem Cavani jobb. Oké, majd' egy évvel idősebb. A Napoliban 26, 23, 29 bajnoki gól, tehát kiegyensúlyozottan hozta a formáját. Higuain 17, 18, 36.
Cavani a PSG-ben is 16, 18, 19 bajnoki gólt lőtt, Ibra árnyékában.
Ha választani lehetne, nem Higuaint választanám. Persze ha szerinted Higu jobb, mint Cavani, az is oké, elfogadom, de nem értek egyet vele.

"Suarez 29 Benzema 28 Aguero 28 Diego Costa 27 Alexis 27 Lewa 27"
Tudtommal egyikükért sem fizettek 94 milliót, de lehet, hogy rosszul emlékszem. Ehhez képest a többségüket jobbnak gondolom, mint Higuaint.

patrik1112 2016.07.15. 22:43:20

@Glivenko: a felsoroltak kozul Suarez volt 2 eve 82millio de ezt az aratol teljesen fuggetlenul irtam, mert sok helyen olvastam hogy tul "oreg". Egyebkent a 94 milli szerintem is rengeteg penz, egy masik poszthoz mar irtam is hogy ha van ennyi penzunk akkor inkabb Icardi + egy top kp. De ha vegul az argentin lesz belole akkor sem leszek elkeseredve, bizom az oreg Kobraekban :)

Rivendell 2016.07.15. 22:47:13

én nagyon max 70m-t adnék érte,94m? minek bammeg,hova? most nem azért,de az hogy veszünk valakit közel 40-ért,majd rá 1 évre már 94-ről beszélünk az vicc. Annyit ez a Juve gazdaságilag nem fejlődött. ennyi erővel Pogba 120m-s ára 1talán nem lenne magas,mivel az MU minimum 1.5 x bevétellel rendelkezik...minimum

Juvegaspy 2016.07.15. 22:49:04

@Glivenko: nem az a lenyeg hogy mennyit fizettek ertuk hanem hogy MOST mennyit fizetnenek!
Amugy Higuain jo csatar barkit emlitettetek h jobb lenne kepes felnoni arra a szintre. - itt a Cavani Griezmann agra gondolok nem Del Piero v Batistuta :) - es ha hisztizett eddig sokat?? Majd nalunk nem fog hisz tobb eselye lesz megnyerni barmit!!!

Juveboy92 2016.07.15. 22:58:27

@Leram7: amikor azt írtam h Pjaca azért nm jon mert Higuainra raalltunk, nm a posztja miatt lenne sztornó hanem Higuain annyiba kerülne hogy Pjaca mellette már nm férne bele

Glivenko 2016.07.15. 23:00:55

@patrik1112: @Juvegaspy: Ha nálunk köt ki végül, akkor persze azt remélem, hogy nektek lesz igazatok, és itt tényleg jobb lesz, mint valaha. Én egyszerűen nem bízom benne, ennyi a gond. Még az 50 millió is komoly pénz egy játékosért, de 94-ért már olyat kéne venni, aki tényleg zseni. Na mindegy, ha jön, akkor jön, de inkább jöjjön más. :D
Dybalát már most többre tartom, mint Higut. Rajta tényleg látszik, hogy zseni, érte MOSTMÁR simán megadnám a 94-et. :)

Ravanelli 2016.07.15. 23:04:17

@niccolo: Bármeddig tudnám olvasni

Il Principino 2016.07.15. 23:56:05

No,csak hogy hozzá szóljak én is..Remélem ez csak kacsa
Higany jöhetne,de nem annyiért..94m a qrva sok gyerekek egyetlen játékosért!!!
A Napolit meg ne gazdagítsuk,ha egy mód van rá!
Hozzunk 1 kvk-t Kante stb..(esetleg Verratti) és 1 csatár tehetséget..Milik,Embolo...Kölcsönben meg még 1 rutinos támadót..
Hova tűnt hirtelen a tudatos,okos költekezés?
Padoint is pótolni kellene...

MdewC 2016.07.16. 00:00:31

@Rocky80: rossz olvasni a kommented. Mert Tévez nem állt be a sorba. Mert Zaza nem állt be a sorba. Mert a horvát nem állt be a sorba. De Higu akkora tábornok, hogy Ő aztán tuti nem állna be a sorba... Sztem othon woodoo-zik, hogy bárcsak jöjjön... Hisztizett a pályán? Mert lehet annyira nyerni akart, hogy nem bírta feldolgozni.

JA, hogy akár CR-t is hozhatjuk ennyiért? :D Hát nem is értem miért nincs még itt... Ne sértődj meg, de ez siralmas.

Ha azt írod, hogy nem szimpatikus, azt elfogadom, de amiket soroltál, az miatt fölösleges fújni rá. Na, ha olyan lenne mint Radja, akkor az is más tészta.

Srácok. Imádkozni kéne, hogy egy ilyen játékost le tudjunk igazolni, mert sokat jelentene, nem fanyalogni. :) Higgyétek el, ha lenne fiatalabb, szebb, okosabb játékos, aki hozható és így termeli a gólokat, akkor őt próbálnánk meg elhozni, de ilyen nincs jelenleg. ;)

Egyébként pedig sztem nem jön, annyi banán héj van ebben a sztoriban, hogy kár is vitatkozni rajta. :)

MdewC 2016.07.16. 00:02:35

@MdewC: kurvára kéne egy pár perces komment javítási lehetőség, nagyon hozzászoktam a prohardveren, hogy utólag javítom a kapkodásom... :)

MdewC 2016.07.16. 00:06:35

@MdewC: ja, tavaly el is hoztuk. A neve: Dybala.

Leram7 2016.07.16. 00:13:14

@Juveboy92: Szerintem belefér Pjaca és Higuain is.

94-et nem fog Higuain-ért fizetni Beppe. 60 + Pereyra szerintem. Jó lenne, ha Higuain Pjanicként viselkedne!

Meglátjuk mi lesz. Nagyon nagyon régen volt igazi sztárigazolás. Pirlo és Tevez azért nem sorolható ide, mert amikor jöttek leírták már őket, amire szerencsére nagyon rácáfoltak.

Shankin 2016.07.16. 00:15:16

Nem lehetünk ekkora bohócok, hogy egy fejben kib*szott gyenge játékosért 100 millát kiadjunk. Fontos meccseken rendre felsül. A másik meg, hogy életébe először és utoljára volt esélye az aranycipőre, erre meg eltiltatja magát 3 vagy 4 meccsre. Ilyen idegbetegekre nincs szükség. A fizetéséről nem is beszélve, a Bonucci-Chiellini duó kevesebbet kap, mint ő. Nem lennénk vele előrébb egyáltalán. Kidobott 100 millió lenne.

Leram7 2016.07.16. 00:16:37

@MdewC: Dybala egy tehetség volt és egy merész igazolás, de nem volt sztár és 0 válogatott / BL meccse volt.

Én bevallom rossz igazolásnak tartottam, de nagyot tévedtem.

MdewC 2016.07.16. 00:20:38

@Leram7: én örültem tavaly, azóta kedvenc lett. :)

Amúgy mennyire jobb Higuról vitatkozni, mint pl Anelkaról... :D :D :D ;)

Rocky80 2016.07.16. 02:55:08

@MdewC:

Hol is kezdjem?

CR-t csak azért említettem, mert ennyi pénzért ilyen kalibert lehetne venni. Higany a fasorban sincs hozzá képest.

Másrészről mi nem az a csapat vagyunk akik összevásárolják a sztárokat és úgy akarnak eredményt elérni. Sosem voltunk ilyenek. Nálunk világklasszissá, legendává válnak az ígéretes vagy csak jó játékosok. Mi kineveljük őket. Mindig is ez volt az identitásunk, az igazolás politikánk, az pedig hogy ennyit adnánk valakiért, homlokegyenest ellenkezik azzal, amit a Juventus képvisel.
Van pénzünk, megengedhetnénk, tök jó; de csináljuk okosabban, hosszú távban gondolkozva, ahogy eddig, ami bevált százszor, amiben jók vagyunk. Ez csak f*szverés, arra meg ott van a Reál.
Ne legyen már ennyire sürgős a BL győzelem. Dybala és Pogba egy év alatt lett világklasszis nálunk, de még sorolhatnám. Ki sokat markol, keveset fog.

Óriásit bukhatunk egyébként rajta. Mi meg nyerni szoktunk mindenkin. Nem is keveset.

Egyébként meg ezerszer bizonyította már hogy fontos meccseken képtelen gólt lőni. Vagy nekünk ilyen jól megy, hogy kiszórunk 90 milliót egy játékosra aki csak elődöntőig jó? :D

Egyébként meg jó helyen kapisgáltál mert játékost még nem utáltam ennyire. Ideggyenge és túlértékelt rinyagép. Ez van. Csak három döntőt buktak el az argentinok miatta. Dybala meg Tévez jegelve van az ilyen gyökerek miatt mint ő meg Palacio. Megáll az eszem.

west30 2016.07.16. 03:29:07

Higuain nem lesz Juventus jatekos ebben biztos vagyok.A Juve nem fog 90+milliokat kifizetni erte,a Napoli pedig rohadtul nem akarja elengedni Totinoba.Tavozni fog,de kulfoldre,es szerencsere igy mindneki jol jar.Napoli kap egy halom penzt,a Juve pedig nem basz ra el 90millot,es talan kozben eszhez is ter,hogy ertelmesebben is el leeht kolteni egy ekkora osszeget.

Cannavaro 2016.07.16. 06:55:54

Erre már nagyon kíváncsi vagyok!!
Ha valaki, érdemben megcáfolta volna, akkor azt mondanám, ez lehetetlen.
De Tudtommal, De laurentis fián(Nálam ő nem komoly hang) kívül még senki, így mindenképp igaznak vélem!
Szerintem sem ér annyit, és én is azon vagyok, hogy jobban el lehetne költeni ennyi pénzt!
Higu-ra rá épült az egész Észak Afrika, csak Ő kaphatott labdát, és ha az nem volt jó, már vergődött, sírt... De az, hogy rekord gól mennyiséggel lett gólkirály, és ráadásul a serie A ban, az elég jó érv Marotta-ék mellett!
Ez a felét idén, felét jövőre fizetjük, még beleférős is, csak hát ez már elvesz a jövő évi keretből, és sose tudni kit kell pótolni egy szezon előtt, hányan gondolják, hogy máshol jobb....
Nem értek egyet ezzel a politikával, de ha jön, természetesen szurkolok neki, hogy döntse meg a rekordját itt! :)

krisszvector 2016.07.16. 07:04:02

Valóban egy ellenszenves játékos, de meglehet azért mert nem nálunk fosta a gólokat.:)
94 millió pénz, az rengeteg, ennyire nem lehetünk elkeseredve, hogy megvegye a klub ennyiért.Legalább 3, de akár 4 fiatalt is tudnánk ennyiért megvennni összesen.

Ravanelli 2016.07.16. 09:00:13

Kicsit elgondolkoztam a transzfer gazdasági vonatkozásain.Lássuk be,hogy a futball is ugyanolyan üzlet,mint a többi.Sőt.Szabályosan emberkereskedelem-számba megy.Tehát a lényeg az,hogy végy olcsón és adj drágán.Erre mi most drágán akarunk venni.Nagyon drágán.Viszont ha Higuaín fut nálunk két jó szezont,utána még mindig kényelmesen elpasszolhatjuk Amerikába,Kínába,vagy az araboknak-akár haszonnal is.Náluk nagyon megy ez a vonal,pénzük pedig van,mint a pelyva.Szóval nem csak úgy lehet okosan bizniszelni,hogy megveszem Pjacát és Gabigolt(akiknek én szintén örülnék),aztán idővel kétszer annyiért továbbadom őket.Továbbá ők sötét lovak az olasz bajnoksághoz alkalmazkodás szempontjából,Gonzalo pedig már jócskán bizonyított...

2016.07.16. 09:13:08

@Ravanelli: üdv Neked. (Ejj, de bírtam az ürgét a pályán, akiről a nickedet választottad) :-)

A cikkhez: nekem ez nem nagyon áll össze. Ha tényleg rendelkezésre áll ez az összeg, nem inkább Alexis-ért kellene menni? Nem eladó, nem eladó, de 90 millióért sem? Ennyiért meg szokták gondolni magukat a nem okosan építkező klubok. Szerintem többet lendítene a csapaton.

Ravanelli 2016.07.16. 09:42:13

@Dr. Grant: Üdv Neked is!
Ravanelli istencsászár volt csakugyan!Én még Scireaék játékán nőttem fel,de azóta sok kedvencem volt,köztük a jó öreg Ravanelli!

Zsöné 2016.07.16. 10:18:35

@Ravanelli:
"Viszont ha Higuaín fut nálunk két jó szezont,utána még mindig kényelmesen elpasszolhatjuk Amerikába,Kínába,vagy az araboknak-akár haszonnal is

Erre azért nem vennék mérget....

2016.07.16. 10:36:17

Jó olvasni ilyesmiket (legalábbis atekintetben hogy van pénz). Higuainról ahogy látom eléggé megoszlanak a vélemények. Én Icardira szavaznék inkább, de hiszek benne, hogy akárki is jön és legyen bármilyen személyiség is, a Juve mez biztosan jó hatással lesz rájuk, ahogy történt ez eddig is.

Tudjuk jól, hogy ha Pogba már el van adva, ha nincs azt senki sem fogja megerősíteni nekünk idő előtt. Előbb elköltjük az árát, ahogy azt már kijelentette a vezetőség. Engem sajnos továbbra sem tud meggyőzni semmilyen újságcikk azzal kapcsolatban, hogy Pogba maradni fog, valahogy az átigazoláspolitikánk nem ebbe az irányba mutat.. Több és drágább játékosokkal hoznak szóba minket mint korábban valaha.

Roli984 2016.07.16. 11:06:57

Szerintem egyszerűen segítjük a Napolit magasabb áron Angliába küldeni Higanyt.

MdewC 2016.07.16. 12:09:36

@Rocky80: CR-t hagyjuk, sokkal többért is lehetetlen lenne elhozni, nem is értem, hogy merülhetett fel, ekkora öngólt ne állíts, mert nehéz komolyan venni a többi állításod, amikben egyébként van igazság és még értem is. De ezt a CR-t ennyiért hozzuk hülyeséget sztem felejtsük el... ;)

Juve identitás. Igen, ezt már napokkal ezelőtt említettem DDB kollégának, tényleg ellent mond neki, nem is szoktunk ilyet, de 1 kivétel erősíti a szabályt, ezzel még mondunk ellent magunknak, nem kell félni a sikerektől, egyszer mi is megengedhetjük magunknak.

Egyébként megértem, hogy nem kedveled. Minden okod megvan rá. Másra is el lehetne költeni ezt a pénzt, ez is igaz. Én egyébként Pjanicot se kedveltem, eddig, de meg fogom próbálni. ;)

Argentin válogatott? Dilettánsok vezetik.

Ravanelli 2016.07.16. 12:19:37

@Zsöné: Természetesen én sem,ez a futballüzlet teljesen kiszámíthatatlan.Simán benne van,hogy olcsón veszel csiszolatlan gyémántot,majd óriásit keresel rajta.De az is,hogy rengeteg pénzt adsz ki Higuaínért,aki esetleg mégsem váltja be a reményeket,a fizetése iszonyat magas,végül a nyakadon marad...

2016.07.16. 12:33:49

@Ravanelli: Hat Higanyt 2 ev utan max Kinaba tudjuk elpasdzolni sztem, de nem haszonnal.

Ha Higany jon sztem mindenki szamitson ra h 2-3 evig nyomjuk ami a csovon kifer es ramegyunk a BLre, de utana lassan kapus kell es a vedelmet megreformalni.

Ravanelli 2016.07.16. 12:40:25

@hellan: A védelem az csak-csak,gondolom,folyamatosan fogunk fiatalítani.De hogy a Juve összeállítása ne Buffon nevével kezdődjön...erre egyelőre gondolni sem akarok.Hatalmas ikon a pali,nemcsak szimplán egy kapus.Ő maga a Juve.

2016.07.16. 12:48:10

@Ravanelli: Nyilvan nehez lesz megszokni es annak tudnam be Higany erkezeset is h all in es Bufonnak nyerjunk egy BLt.

Vedelemben pedig ne felejtsd h Evra, Barza, Lichti es Alves is benne van a korban, Chiello is 32 asszem. Oket meg aprankent is nehez mennyisegben es minosegben potolni. :)

Zsöné 2016.07.16. 12:48:16

@hellan: Így van! Nemhogy haszonnal, de még árában sem. Inkább 50 milla mínusszal.
Kapuskérdés egyszerű: Donnarumma :)

2016.07.16. 12:55:29

@Zsöné: Jo ha golkiraly lesz addig meg BLt nyerunk szemely szerint engem nem fog erdekelbi a dolog. :D

Shankin 2016.07.16. 13:25:03

2-3 év múlva Higuainért senki nem fog adni 10 milliónál többet. BL-t vele nem fogunk nyerni, egy örök vesztes a csávó. Lesz egy olasz gólkirályunk 100 millióért, szép igazolás lenne...

m.martin91 2016.07.16. 13:29:25

@Shankin: Ez így nem igaz, ha folytatódik a kínai bevásárlás, akkor 2-3 év múlva a 31 éves Higanyt lazán el lehet adni Kínába magas áron. Most is kapott egy felfoghatatlan ajánlatot, a Hebei heti 800 ezer fontos fizetéssel csábította. Profitálni nyilván nem tudnánk belőle, de nem is kéne lenullázni.

Zsöné 2016.07.16. 13:56:44

@m.martin91: Igazad van, max egy 50 millát buknánk rajta.

m.martin91 2016.07.16. 14:13:31

@Zsöné: Én sem vagyok amellett, hogy egy 28 éves játékosért ekkora összeget fizessünk, mert abból már nincs haszon, de úgy tűnik, tényleg meg akarjuk nyerni a BL-t, és Marottáék nagy formátumú játékosban gondolkodnak, akin pénzügyileg csak bukni lehet, ugyanakkor trófeákat hozhat a klubnak.

MdewC 2016.07.16. 14:16:30

@Shankin: @Zsöné: még le se igazoltuk, de ti már most tudjátok, hogy mennyit bukunk rajta 2-3 év múlva. :)
Eddig azt hittem, hogy csak babo-nak van ilyen képessége itt a blogon. :P :)

De nem ám megsértődtök! ;)

Zsöné 2016.07.16. 14:19:39

@m.martin91: Ebben igazad van és meg is értem. DE nehogy már ez a zsidó ADL be böfögjön egy horror összeget mi meg eldobjuk az elveinket csakhogy itt legyen.
Komplett hülyét csinálnánk magunkból ha Higany érkezne ennyiért.

2016.07.16. 14:19:55

@Ravanelli: én is sok játékost nagyra tartottam a több, mint 20 év alatt, mióta Juventus szurkoló vagyok, számomra Del Piero volt a legnagyobb és szerintem az is marad. Bár már Buffon sem kisebb ikon és legalább annyira kedvelem.

Zsöné 2016.07.16. 14:22:43

@MdewC: Egyeseknek olyan képességük van, hogy látják vele a Bl győzelmet, nekünk ez maradt :)

Ravanelli 2016.07.16. 14:39:51

@Dr. Grant: Életkorfüggő a dolog!Nekem sráckoromban Paolo Rossi volt az isten

Shankin 2016.07.16. 14:46:20

@MdewC: Akármit csinál csak bukni lehet rajta, ha ennyi pénzért vesszük meg. Sokat vannak szidva itt az angol csapatok meg a Real, hogy mekkora pénzekért vesznek játékosokat, de ha ez a transfer végbe megy, akkor átvesszük tőlük a bohóc sapkát.

MdewC 2016.07.16. 15:59:24

@Zsöné: :) Végül is nem mondom, hogy nincs benne valami.

@Shankin: csak próbálom én is a jobbik oldalról megközelíteni a dolgot, várjuk ki mi lesz. :)

2016.07.16. 20:11:47

@Ravanelli: Nekem két Isten van már sráckorom óta,Alessandro Del Piero és Gianluigi Buffon!

Ravanelli 2016.07.17. 10:51:06

@m.martin91: Nagyjából én is ezt mondtam!Töltsön el két jó évet Torinóban,rúgjon egy vagon gólt,aztán irány Kína.Ott mostanság a foci a divat,bár nem vagyok biztos benne,hogy ismerik a szabályokat.Pénz viszont van dögivel,ha Pellét megvették egy vagyonért(plusz fizu),akkor Higuaínt miért ne?
Ha csak nullszaldóra jövünk ki és a két év alatt nyerünk vele két bajnokságot és egy BL-t,egy szavunk sem lehet!

Rivendell 2016.07.17. 11:08:05

mi a biztosíték,hogy ő Kínára nem mondana nemet?

MDaniel98 2016.07.17. 12:59:23

Én nem szeretném, ha ennyiért érkezne, belőle semmiképpen sem jövünk ki pluszosan (sőt!), de Griezmann közelebb áll a szívemhez, és ennél ő sem kerülne többe.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása