A Valencia ragaszkodik a 45-50 millió euróhoz André Gomes ügyében, ezért a Juventus inkább a Leicester City és a Newcastle United védekező középpályásai, tehát N'Golo Kanté és Moussa Sissoko felé fordul.
A bianconero csapat még egy minőségi középpályással erősítené a keretét, miután a nyár elején sikerült megszerezni Miralem Pjanićot az AS Roma csapatától.
A spanyol csapat portugál középpályása tűnt a megfelelő célpontnak még a nyár elején, bár az ára problémát jelentett már ekkor is a torinói bajnokcsapat számára, azonban a portugálok EB-döntőbe menetelése alaposan felvitte a futballista értékét, és a Valencia kitart a 45-50 millió eurós vételár mellett, ezért az Öreg Hölgy másfelé kezd nézelődni.
A Tuttomercatoweb úgy értesült, hogy André Gomez alternatívája a Leicester bajnokcsapatának futballistája, N'Golo Kante lehet.
Ehhez kapcsolódik, hogy angol források szerint a védekező középpályást a Juventusnak felkínálták húszmillió fontért, azonban a torinói bajnokcsapat vezetősége még nem döntött arról, hogy kíván-e ajánlatot továbbítani Claudio Ranieri csapatának.
Az előzőleg említett olasz médiaszereplő szerint N'Golo Konté mellett a Juventus szakemberei fiatalokat is figyel még, így Youri Tielemanst az Anderlechtből, illetve Amadou Diawarát a Bolognából.
A Calciomercato.it viszont úgy értesült, hogy Miralem Pjanić és Paul Pogba mellé a vezetőség a Newcastle United huszonhat éves francia futballistáját, Moussa Sissokót állítani, így újabb francia futballistával gazdagodna a keret.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2016.07.07. 16:05:23
Juveboy92 2016.07.07. 16:11:22
rockitbaby 2016.07.07. 16:35:32
Kanté mondjuk pont ideális lenne még ehhez a kettős mércéhez is, de ahhoz hihetetlen gyorsan kellene alkotni.
Juveboy92 2016.07.07. 16:48:07
pedronegroo 2016.07.07. 17:27:51
m.martin91 2016.07.07. 17:57:34
rockitbaby 2016.07.07. 18:04:20
TYUKI 2016.07.07. 18:36:18
ToTTy-Juve 2016.07.08. 08:28:52
Azért az tényleg hihetetlen, hogy egy hasonló színvonlú olasz játékost meg sem tudunk nevezni a posztra :(
pedronegroo 2016.07.08. 08:33:22
MDaniel98 2016.07.09. 18:13:39
Diawara nem lenne rossz, de neki még lehet az lenne a legjobb, ha maradna 1 évet a Bolognában.
Ha Kantét 20 millió fontért meg lehet szerezni, akkor hülyék lennénk nem belemenni.
Azonban, ha a legolcsóbb megoldást akarjuk, akkor Sissokot kell elhozni, mert, ha angol, ha nem angol, a Newcastle most nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabhasson az egyik legpiacképesebb játékosa ügyében.