Az olasz sajtó értesülései szerint a Napoli és az AS Roma is bejelentkezett a Juventus uruguayi védőjátékosáért, Martín Cáceresért, aki pillanatnyilag súlyos sérüléséből lábadozik.
A védő hamarosan betölti 29. életévét, s jelenlegi szerződése lejártával, nyáron szabadon távozhat Torinóból.
Cáceres az év elején, a Genoa elleni, győzelemmel záruló bajnoki találkozón szenvedett Achilles-ín szakadást, s előreláthatóan, csak októberben lesz újra bevethető, azonban jövője megoldásra vár.
A Sky Sport Italia értesülései szerint az uruguayi játékos ügynökét, Daniel Fonescát pénteken Nápolyban látták, ahol a déliek igazgatójával, Cristiano Giuntolival találkozott.
Egy nappal korábban, Fonesca már az AS Roma igazgatójával, Walter Sabatinivel is tárgyalóasztalhoz ült, így könnyen előfordulhat, hogy Cáceres már nem ölti magára a zebracsíkos mezt, s csak valamelyik rivális csapat játékosaként térhet vissza a Juventus Stadiumba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2016.04.02. 13:35:52
Tony. 2016.04.02. 13:49:56
alexGicamo 2016.04.02. 14:07:54
Én is csípem őt, de a hihetetlen sérülékenysége több, mint aggasztó .
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
kozagaha 2016.04.02. 14:22:32
baggio72 2016.04.02. 14:35:47
kozagaha 2016.04.02. 14:38:06
baggio72 2016.04.02. 14:42:45
idézet a cikkböl