Az olasz sjató értesülései szerint a Juventus egyre élénkebben érdeklődik a szédületes szezont produkáló Leicester City francia középpályása, N’Golo Kanté iránt, akit közben az átalakulás előtt álló Chelsea is szemmel tart.
A pletyka már hetekkel ezelőtt is szárnyra röppent, azonban a Corriere dello Sport szerint a torinói klub magasabb sebességre kapcsol az ügyben.
Kanté, aki a Premier League-et nagy meglepetésre vezető Leicester egyik kulcsfigurájának bizonyult, csupán tavaly nyáron, a Caen együttesétől érkezett Angliába, mintegy 8-9 millió euro fejében.
"Kizárólag a Leicester-re összpontosítok. Be kell fejeznünk a szezont, máskülönben semmiről sem hallottam." - nyilatkozta a játékos a napokban a klubváltásával kapcsolatos pletykákról.
"Egészen addig, míg egy klub nem keres meg közvetlenül, nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a híreszteléseknek. A Premier League egy olyan sorozat, amely fekszik nekem, s ezért talán inkább nekem jár dicséret." - mondta a középpályás, aki jelenleg hazája válogatottjával készül, s jövő héten tölti be huszonötödik életévét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2016.03.26. 18:46:13
hurbiny3k 2016.03.26. 19:01:09
Il Principino 2016.03.26. 19:08:18
Rikoo 2016.03.26. 19:24:36
MDaniel98 2016.03.26. 19:59:14
Lord Viktor 2016.03.26. 20:25:46
2016.03.27. 11:40:30
Grinta 2016.03.27. 15:59:18
Juveboy92 2016.03.27. 16:09:53
Ezeken kéne elgondolkodni pár embernek h ezek a Payet Mahrez és társai ugyanaz a kategória mint nálunk Stu, Lemina vagy Zaza...
m.martin91 2016.03.27. 18:26:33
Juveboy92 2016.03.27. 18:47:43
Egyes embereknek csak azok jók BL esélyes csapatba akik sztárcsapatok sztárjátékosai...:)
Dante01 2016.03.27. 19:00:44
Sőt ha jönne Vrsaljko és Witzel is brutális erősek lennénk.
Rikoo 2016.03.27. 21:50:07
Juveboy92 2016.03.27. 23:41:39
tegyünk különbséget világ klasszisok és jó csapatok jól csengő nevei közt, mert egyeltalán nem mindegy , mi nem a Real Madrid vagyunk akinek belefér h megbukjon egy 40 milliós befektetés... márpedig Isco , Götze, Oscar egyeltalán nem életbiztosítás h beis válik ráadásul a Juventus nemis tudom mikor vette meg utoljára sztárcsapat sztárjátékosát ... talán Vieira Arsenalból volt az utolsó aki karrierje csúcsán Juveba érkezett, ha a 29-30 éves kor annak nevezhető...
Rikoo 2016.03.28. 00:25:21
Götze nem játszik ,mert nincs is posztja a Bayernben. Guardiola jobb szélre rakta ki ahol azt se tudta hol van. Középen semmit nem játszik. Meccseket eldönteni képtelen? Azért egy olyan játékost aki a VB-döntő!! győztes gólját lőtte nem hasonlítanék össze néhány fiatal tehetséggel akik első vagy második szezonjukat játszák felnőttben.
Isco sem a posztján játszik mellesleg semmi keresnivalója a Realban. Nem is való oda.
Oscar nagyon túlértékelt. Semmiképp nem szeretném Juventus mezben látni.
Jelenleg 4 poszt van ahova kellene játékost igazolni, ha 4-3-1-2-t szeretni Allegri játszani. Jobbvédő, Box-to-box, irányító, csatár(ha Morata elmegy, de egyébként sem ártana egy olyan játékost aki a legfontosabb meccseket képes eldönteni a BL-ben). Te hogyan képzeled el erre a 4 posztra a nyári neveket?
Juveboy92 2016.03.28. 00:49:31
box-to-box ( jelenleg ezt a posztot érzem a legégetőbbnek csapatba , ide nem sajnálnám a pénzt ) : Krichowyak Sevilla legjobbja tavalyi jó szezonjukat nagyrészt nekik köszönhetik hátul rengeteget szerel, előrefele is jól osztogat nagyon ...
Irányító: Isco ebben a pillanatban hozta le Di Marzio Isco nyilatkozatát: Io alla Juve? Molto Felice alla Real !
Egyébként sztem Marchisio nagyon jól oldja meg ott a feladatát , de ha mégis kell vki akk a Dortmund ket 2017-es jatekosanak egyike felallas fuggvenyeben ...ha 4-3-1-2 akkor Mkhitaryan, ha 3-5-2 akkor Gündogan ... am engem nagyon meggyőzőtt a Bayern elleni 4-5-1 ami támadószellemben inkább 4-3-2-1 szóval inkább a németet választom
ha Morata megy Berardi kötelező
Rikoo 2016.03.28. 01:13:43
távozók: Morata szerintem biztos távozó, Zaza sem biztos, hogy marad, Khedirát én mindenképpen elengedném Münchenbe. Pereyra is mehetne egy pénzes angol csapatba, nálunk semmi esélye a kezdőbe kerülésre... Egyébként ebből a 4 játékosból egy százast legalább össze lehet szerezni...
Én leginkább a 3-5-2-t támogatnám tamadószélsőkkel és Dybala, Cavani csatársorral. Nálam ez a jelenlegi full extra elképzelés.:D
Cavani és Kanté óriási erősítés lenne. Reméljük Marotta összeszorítja a gatyáját és Agnelli is szerez zsetont a nyárra, mert idén is kellene egy 50 misis befektetés legalább.
Juveboy92 2016.03.28. 01:27:42
Cavanival az a bajom h egy hozzá hasonló korú játékosunk már van Mandzukic személyében , helyette jöhetne de ő marad ...
Danilo meg azért nem jöhet szóba mert nincs felesleges minimum 30 milliónk rá a BL kiesés miatt nincs akkora bevételünk :)
Götze is sztem Premier League játékos lesz és őis kb 40 millió ...
Azt mindenféleképp vedd figyelembe h tavalyi 100-120 milliós bevételünk helyett csak 60-70 jött be BLből és ha még hozzáis rak esetleg vezetőség akkor se fér bele ennyi 30+ m játékos
Rikoo 2016.03.28. 02:36:41
A lényeg, hogy inkább csak két játékos jöjjön ne négy, de az a kettő az klasszis legyen akármelyik posztra is érkezik. A mostani csapatunk jó, de pont olyan játékosok kellenek akik képesek különbséget jelenteni egy párharcban a BL-ben. Nálam a box-to-box és a csatárposzt ez a két poszt ahova biztosan kell játékos. Persze, ha Morata marad akkor senki nem fog érkezni a támadósorba.
Juveboy92 2016.03.28. 03:28:33
Én Morata nyilatkozatai illetve azalapján h Lewandowski nem tervez eligazolni Madridba , biztosra veszem hogy Moratat vissza vásárolja a Real :) abban már nem vagyok biztos hogy Cavani érkezik a helyére a kérőit tekintve , illetve h Ibra távozik az sem biztos hogy megy ...