Leonardo Bonucci az Inter elleni elődöntő után beismerte, hogy a szerda esti volt a legrosszabb csapatteljesítmény, amióta a Juventusnál futballozik.
A bianconero együttes az első meccsen 3-0-ra nyert, azonban a Giuseppe Meazza gyepén váratlan pofont kapott az Intertől, amely ugyancsak három gólt lőtt hazai pályán, miközben egyet sem kapott.
Következésképpen a gól nélküli hosszabbítás után a döntőbe jutásról tizenegyesek döntöttek, Leonardo Bonucci pedig értékesítette a Juve utolsó büntetőjét.
„Nem fogok hazudni, ez volt a leggyengébb teljesítmény, amióta a Juventusnál futballozok.” - fogalmazott rendkívül kritikusan a védő a Rai Sport mikrofonja előtt.
„Rossz volt a hozzáállásunk, hibáztunk minden tekintetben, és könnyűvé tettük az Inter számára a meccset.
Saját magunk nehezítettük meg az életünket. Aztán jól teljesítettünk, és sikerült egészen a tizenegyesig elhúzni a döntést, amely ebben a szakaszban olyan, mintha lottózna az ember.”
A védő a begyűjtött sárga miatt nem játszhat majd a májusi döntőben az AC Milan ellen. Így elmondható, hogy idei szezonbeli utolsó Olasz Kupa meccsén csapatkapitányként lépett pályára, karján pedig egy különleges karszalagot viselt.
„Ez Piermario Morosininek szólt, mivel sajnos hamarosan itt a halálának az évfordulója, és miatta akartam viselni ezt ma este.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mozambo 2016.03.03. 12:58:35
A meccsel kapcsolatban pedig furcsa de szerintem a legjobb forgatókönyv valósult meg:
- Egy fájó pofon a legnagyobb riválistól ami valószínűleg észhez térít mindenkit lásd 2013 as Fior elleni tüske
- Mancini megítélését pozitív irányba toltuk
- Bejutottunk a Coppa Italia döntőjébe, úgy hogy kvázi az összes alapemberünk pihent
Srácok ez egy szép nap! :D
danimester1 2016.03.03. 13:15:49
Most már kezd egyre unalmasabbá válni,hogy "tanulunk a hibáinkból",egyrészt azért ,mert majdnem a szezon végén tartunk,másrészt meg azért,mert profi hozzáállást vár el mindenki tőlük.