Allegri: „Jelenleg senkinek sem könnyű”

allegri_massimiliano_mediaset_olasz_kupa-elodonto.jpgMassimiliano Allegri a Mediaset számára értékelt a döntőbe jutást érő 2-1-es római vereség után.

„Nos, szenvedős meccs volt ez, tudtuk, hogy ez várható. Aztán rögzített helyzetből kaptunk azonnal egy gólt, s volt egy két helyzetünk rögtön az első félidőben, egyik Dušan Vlahović, a másik Gleison Bremer előtt, egy rögzített helyzet, és vállaltunk kockázatokat különösen az első félidő végén, de mondjuk azt, hogy a csapat fizikailag fejlődött, és jó második félidőnk volt, ahol volt pár számunkra kedvező helyzet. Nem volt egyszerű meccs, mert a második félidőben össze is zuhanhatott volna a csapat, de a srácok nagyon jók voltak, megérdemlik ezt a döntőt. Soha nem egyszerű döntőbe jutni. Az elmúlt három évben egy Olasz Kupa-döntőben tudtunk részt venni, és idén sikerült ismét bejutni. De a bajnokságra kell koncentrálnunk, mert a BL-helyet még nem biztosítottuk be, és szombaton a Milan ellen játszunk, ami rangadó számunkra.

Nem, nem egyszerű a feladatunk jelenleg, erről beszéltem a sajtótájékoztatón. Jelenleg a Juve kemény meccseket játszik, s másfél évig nem voltak ilyen meccsek, a tavalyi évben különböző okokból szenvedtünk, egyszerűen nem volt játékra megfelelő a környezet, nem volt rajtunk nagy a felelősség, mert egyszerűen akkora káosz volt körülöttünk. Idén viszont ismét harcoltunk, január végéig tartottuk magunkat az Interrel szemben, aztán jött ez az összeomlás. Az elmúlt két hónap nehéz meccseket hozott a Juve számára, mert kötelező volt a győzelem. Kevés pontot gyűjtöttünk a bajnokságban, most pedig itt a lehetőség, hogy bebiztosítsuk a BL-szereplésünk, és emelett sikerült bejutni az Olasz Kupa döntőjébe.

Igen, hibák előzték meg a gólokat, de ne feledjük, hogy bármelyik csapatról van szó, amikor ezek a pillanatok vannak, amikor nem jönnek a győzelmek, amikor elérhető egy döntő… Ez a meccs a döntőbe jutásról szólt, de mindenképpen a lehető legjobban kell folytatnunk a bajnokságot, mert teljesen egyértelmű mindenki számára, hogy egy mai kiesés pszichológiai következményekkel járt volna a szombati meccs és a bajnokság hátralevő része vonatkozásában. Fabrizio Ravanelli, te a Juventusnál voltál, tudod, milyen nehéz egyes meccseket lejátszani adott időszakban, és ezek tesztek a srácok fejlődése tekintetében. Jelenleg senkinek sem könnyű, a srácok a meccsre koncentráltak, jók voltak, fejlődtek a második félidőben, és voltak hibák az utolsó lépések tekintetében, olykor a támadásépítésben, de jól cseleztek, voltak kedvező helyzeteink, szóval a két meccsen a Lazio mai jó teljesítménye ellenére megérdemelten jutottunk a döntőbe.

El is felejtettem, hogy a döntőbe jutás részvételt jelent a Szuperkupán is, ami a klub számára gazdasági tekintetben kedvező, de számunkra is jó hír szakmai szempontból. A futball szép sport, ezért kell a rendkívüli egyensúlyra törekedni, mert egy meccs után mindig ott a lehetőség az események és a szezon megfordítására. A mai este döntő fontosságú volt az Olasz Kupa és a szezon, illetve a Szuperkupa tekintetében, szóval a srácok jól teljesítettek. A kritika pedig a Juventusszal mindig adott. A mi hibánk, mert olyan őszi szakaszt zártunk, amire senki sem számított. Senki nem gondoltak, hogy fel tudjuk venni a versenyt az Interrel. Aggódtam a tavasz tekintetében, amint elengedtük a hajszát, különösen mivel 10-12-14 pontos előnyben voltunk, és mentálisan nem koncentráltunk a pontokra.

Federico Chiesa? Ma nem cseréltem le korábban, mert Federico olykor 70 percig nincs játékban, aztán megoldja a dolgot egy villanással. Az ellenfél fáradt volt, így minél több minőség volt a támadósorban, annál több megoldás mutatkozott számunkra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8918388553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarcoT 2024.04.24. 08:35:09

Persze, az eredmény a lényeg, de a mutatott játék ismét szörnyű volt. Ez technikai szempontból a legrosszabb Juventus, ami az elmúlt évtizetekben volt. Egyszerűen érthetetlen ez a sok rossz passz. Vajon mit gyakorolnak az edzésen? Remélem, hogy a döntő ellenére sem marad Allegri.

venember83 2024.04.24. 10:05:09

Próbáltam kiszervezni a dolgot, de a mester szavai túl soknak bizonyultak, a Google beintett (lásd a képet alább), így maradt a lélekölő kétkezi munka.

cdn.rios.hu/dl/upc/2024-04/24/7681_rjzcqlpkzcp7pgao_messenger_creation_0ab5a1f2-c09e-460b-ad52-699e61d.jpg

Lanzafame 2024.04.24. 10:07:47

Nagyon unalmas és nyomasztó már ez a toszkán iróniába csomagolt trollkodás és magyarázkodás. Szerencsére már csak pár meccs van hátra.

Thuglife! 2024.04.24. 11:19:08

@MarcoT: "Vajon mit gyakorolnak az edzésen? "
Természetesen a szögleteket.

Bundesz 2024.04.24. 12:12:49

@Thuglife!: Top komment!
Mellete a fejetlenül rohangáljunk a pályán taktikát!

Wizzurah 2024.04.24. 12:50:12

A szuperkupát remélem te már maximum a tv-n keresztül fogod látni hallegri.

Juvino 2024.04.24. 13:29:25

Ha nem kezdeted szegeny Sandrot, akkor lehet,h soha nem lonek golt ők sem. Nem is ertem,h egy ilyen meccsen miert kell ezt? A 90 percben boven eleg lett volna, ha mar mindenkeppen palyara kell lepnie. Miert kell allandoan megneheziteni az egyebkent is nehez helyzetunket? Kivancsi lennek,h hany edzo huzta volna meg ezt a Sandro kezdetest...

Pavel1988 2024.04.24. 15:09:26

"Fake it ultil you make it"
Tartja az amerikai mondás. Allegri példája pedig azt mutatja, hogy egyszer azért meg kell csinálni és nem lehet örökké mellé beszélni.
Láthatóan elvesztette az öltözőt, amikor már (a csapaton belül sokadik kaszt tagja) Cambiaso balhézik vele nyilvánosan akkor nagy a baj. 0% esélyt látok arra, hogy a Juventus padján maradjon.

Ettől függetlenül én nem vagyok rá dühös, arra haragszom aki egy Allegri típusú edzőt választott középkategóriás játékosok élére.

Rocky80 2024.04.24. 15:14:21

Szerintem meg maradjon és menjen mindenki más. A szurkolók is! Itt az alapoktól kell újjáépíteni mindent.

FAF 2024.04.24. 15:40:57

@Rocky80: Mekk mester nem alkalmas az újjáépítésre. Miért pont őt tartanád meg miközben mindenki mást elzavarnál. Amúgy lehet követni őt a következő klubjához :-)

Rocky80 2024.04.24. 15:54:00

@FAF: ha olyan lennék, követném. De keversz valakivel pajti. ;-)

Rocky80 2024.04.24. 15:57:08

@FAF: amúgy meg pusztán azért, mert az értékeinket meg kell őrizni, nem elherdálni. Így lehet előrelépni.

Az meg hogy a szurkolók 95%-a mit gondol, magasról... Régen az egész világ azt gondolta hogy lapos a föld. :D

Attilio79 2024.04.24. 16:01:35

@Rocky80: Jaja, ezért léptek tovább és maradtak olyanok, akik ebben hisznek, ezért kell a Juventusnak is továbblépnie.

Shyr Kahn 2024.04.24. 16:04:56

@Pavel1988: "Cambiaso balhézik vele nyilvánosan akkor nagy a baj." - ezt nem is lattam... mikor tortent ez? A meccs kozben, vagy kesobb/elobb?

Rocky80 2024.04.24. 16:10:42

@Shyr Kahn: lecserélésekor imára összetett kézzel reklamált, hogy miért?

Attilio79 2024.04.24. 16:22:24

@Shyr Kahn: Igen, és a második félidő előtt a homlokát törölgette Allegri a jobb kezével, majd a két kezébe temette az arcát, mintha kényszerbeteg lenne. :)

delpi0823 2024.04.24. 18:57:31

Az a kifogasa meg vedheto is ami tavaly tortent velunk,mert tenyleg nem a legalkalmasabb volt a kornyezet.Na de iden mi volt a baj?megzavarodtunk hogy nem voltak europai kupameccsek?Heti egy meccsel ilyen teljesitmenyt tudott kihozni ebbol a keretbol,hat ez azert eleg gaz sztem.Hat a legnagyobb az volt mikor azt mondta hogy mondjuk azt hogy a csapat fizikalisan fejlodott,hat meg johogy a szezon vegere,heti egy meccsel a csapat fejlodott fizikalisan........Mondjuk nem is csodalom hogy fizikalisan is rottyon van a csapat,hat ez a football amit muvelunk hogy a meccsek 90%ban csak nyomozzuk a labdat,nem csak fizikalisan,de mentalisan is ki csinalja a jatekosokat.

Sunny21 2024.04.24. 19:54:30

@Rocky80: "Az meg hogy a szurkolók 95%-a mit gondol, magasról... Régen az egész világ azt gondolta hogy lapos a föld. :D "

Aztán rájöttek, hogy nem. Maradt 1-2% , mint most az Allegri hívők ;)

Rocky80 2024.04.24. 20:01:08

@Sunny21: poénnak jó volt!

Én szeretek unikum lenni, világéletemben ilyen voltam. Aztán vagy igazam van, vagy nem. És?!? Nem vagyunk egyformák! :D

Shyr Kahn 2024.04.24. 21:52:13

@Rocky80: @Attilio79: Ez kimaradt, manapsag rendkivul figyelmetlenul nezem a merkozeseket es mennyisegi lett a minosegi nezesbol. Koszi!

@Sunny21: :D (no offense Rocky80, de poennak tenyleg jo volt)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása