A Juventus újabb tehetségekre veti ki hálóját

matheus_pereira_corinthians.jpgA Juventus és az Inter nem csupán a pályán csap össze egymással, de több olyan fiatal tehetség is akad, akiért mindkét klub harcba szállhat az átigazolási piacon. Az olasz sajtó értesülései szerint a Corinthians együttesében szereplő Matheus Pereirára, a Rosario Central alkalmazásában álló Giovani Lo Celsóra és a Sampdoriában szereplő Federico Bonazzolira mindkét olasz klub kivetheti hálóját.

A Tuttosport úgy tudja, hogy a Juventus vezeti a versenyt a Corinthians 18 esztendős trequartstája, Pereira ügyében, s a torinóiak 2 millió euróra és bónuszokra vonatkozó ajánlata már elfogadásra került. Az Inter szintén nyomon követte a brazil tehetséget, s még számukra sincs lefutva az ügy, hiszen egy magasabb ajánlat gondolkodóba ejthetné a dél-amerikai klubot.

A Juventus hasonló műveletre készül Lo Celso ügyében, s 6 millió eurót és bónuszokat ajánlott a játékosért, pillanatnyilag ez az összeg áll legközelebb az argentinok eredeti, 10 millió eurós árcímkéjéhez. Az ifjú támadó középpályásért az FC Porto, az AS Roma, a Chelsea és az Atlético Madrid is érdeklődik, azonban a tehetség képviselői elégedettek a Juventus ajánlatával, még akkor is, ha a sikeres megegyezés esetén, a játékos a Sassuolo együttesében kezdené az európai akklimatizációt. 

A Sampdoria tulajdonában álló 18 esztendős támadó, Bonazzoli pillanatnyilag a másodosztályban szereplő Virtus Lanciano együttesénél kölcsönszerepel, azonban az Internek 7.5 millió eurós visszavásárlási joga van egykori játékosára. A Juventus januárban már megpróbálkozott az ifjú olasz szerződtetésével, azonban a 6 millió eurós ajánlat után a döntés nyárra tolódott. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr228424154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2016.02.28. 10:21:34

lövésem nincs,hogy kik ezek a srácok,de biztos van itt olyan aki követi a dél amcsi bajnokságokat,vagy a libertadores kupt

Rivendell 2016.02.28. 10:22:26

br ha belegondolok fogalmam nincs,hogy nyáron miből fogunk erősíteni,ha teljesen feltöltjük a Sass keretét:DDD

Pekáry 2016.02.28. 10:35:49

Mi 2 millióért veszünk Brazilból tehetséget, a Rómaiak pedig 20 millióért. (Mind a két játékos 18 éves)

Rikoo 2016.02.28. 10:39:37

Lo Celso videó alapján elég jól tolja. Bár Padoinról és képesek voltak egy jó összeállítást csinálni pedig azt hittem lehetetlen.:D
De a Comos nyári érkezőnkről még egy jó vidit se tudtak összerakni.:DD
Kobra biztos meglátta benne az új Inzaghit.

Rivendell 2016.02.28. 10:44:05

@Rikoo: ha minden mérkőzésen úgy botlik bele a lasztiba,hogy gól lesz én nem bánom.

@Pekáry: valszeg nem 1 befuttatott srác lehet.Berazilban nag ykérdés,hogy milyen maffia körök állnak 1-es játékosok mögött

Rikoo 2016.02.28. 10:50:49

@Rivendell: nagyon nem így látom, hogy sok lenne benne és ahogy hallottam a szövetségi edzők sem benne bíznak annyira. Tajtit sokkal nagyobb tehetségnek tartják.

Rivendell 2016.02.28. 11:07:56

@Rikoo:Tajti gyereknél szerintem sokkal több szorult belé és nég fiatalabb is. Szerintem Tajtit inkább csak bevásárolták a barca akadémiára,mintsem hogy ő a tehetsége okán bekerült.

Devilke Balla 2016.02.28. 11:25:02

Engem meg az érdekel,hogy mi értelme egy 4-3-3-at játszó csapatba trequartistát kuldeni? szegény csórit kirakják majd szélre,aztán csodálkozunk,hogy elkallódik,s 2 év után már emlékezni se fogunk rá...

Rikoo 2016.02.28. 11:43:52

@Rivendell: nagyon elfogult vagy. Majd az élet eldönti mi az igazság. Engem mindenestre nagyon aggaszt, hogy lassú.

Rivendell 2016.02.28. 12:13:32

@Rikoo: engem mondjuk Dybala sebessége is aggaszt:D

Rikoo 2016.02.28. 12:45:21

@Rivendell: dinamikára gondoltam. Amíg Dybala 4-et lép addig a magyar srác max kettőt. Egyébként érdekes, hogy Dybala ha 40-50 méteres versenyt kell futni kb. utolsó lehet a csapatban.:D

Rivendell 2016.02.28. 13:15:49

@Rikoo: hát mondjuk Cuadrado és Sandro párostól a startot is gyakorolhatná + akkor már a 30-40m-es sprinteket is.Igaz ők kirívóan gyorsabbak a többieknél. Tevez is szedhetné a lábait a kontráknál,amennyiben maradt volna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása