Icardi: "Eljuthatunk a Coppa döntőjébe!"

icardi_mauro_inter.jpgBár már csütörtök van, még mindig mindenki a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésről beszél, ahogy a Juventus hazai pályán kétgólos hátrányból mentette döntetlenre a Bayern München elleni párharcot.

Az élet azonban megy tovább, nem is akárhogy, hiszen a következő egy héten belül kétszer is megrendezik Olaszország legnagyobb rangadóját, a Derby d'Italiát, ahol szeretett csapatunk összecsap az ősi rivális Internazionaléval.

Bár a rangadó fénye mostanság kissé megkopott, lévén a milánói gárda az utóbbi években egy középcsapat szintjét üti meg, míg a Juve dominálja az olasz futballt, azért mégis egy olyan történelmi összecsapás ez, amely feltüzeli a rajongókat mindkét oldalon. Ennek kapcsán osztotta meg magvas gondolatait az ellenfél támadója, Mauro Icardi.

A két csapat először vasárnap este találkozik Juventus Stadiumban, Torinóban a Serie A 27. fordulójában, majd pedig jövő szerdán a Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján, Milánóban, ahova a Juventus 3-0-ás előnnyel érkezik. Icardi szerint azonban még nincs minden veszve.

„Megteszünk minden tőlünk telhetőt.” – nyilatkozta az argentin csatár az Inter Channelnek. „Nehéz lesz, de meg kell próbálnunk eljutni a végéig. Csak gondoljanak bele, mi történt 2005-ben a Liverpool és a Milan között!” – utalt Icardi a 11 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-döntőre, ahol a a másik milánói klub legényei 3-0-ás előnyt adtak le és végül maradtak alul tizenegyespárbajban az angolok ellen. „Akkor ők (mármint a Liverpool – a szerk.) pár perc alatt dolgozták le a hátrányt, nekünk 90 percünk lesz erre.”

Emellett Icardi örök hűséget is fogadott csapatának, miután a rossz nyelvek szerint elhagyná Milánót, ha a csapat nem végez Bajnokok Ligája-indulást érő helyen.

„Lehetőséget kaptam rá, hogy csapatkapitány legyek, bárkinek megtisztelő lenne, ha Javier Zanetti nyomdokain járhat.” – nyilatkozta az InterNosnak. „Most meg kell céloznunk a harmadik helyet, hogy a klub céljainak megfelelően visszatérjünk Európába.

Én maradni akarok és ezekben a színekben akarok nyerni. Én vagyok a csapatkapitány, és nagyszerű dolgokat akarok véghezvinni az Interrel. A Juventus ellen pedig bele kell adnunk mindent. Mindig sikerre éhesen játszunk, a mentalitásunknak rendben kell lennie.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr238418044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2016.02.25. 12:35:58

Innét már művészet lenne elbukni a döntő előtt,valahogy nehéz elképzelni,hogy 3-at kapjunk tőlük..

keshudioo 2016.02.25. 12:43:51

„Lehetőséget kaptam rá, hogy csapatkapitány legyek, bárkinek megtisztelő lenne, ha Javier Zanetti nyomdokain járhat."

Vagy Ranocchia nyomdokain. :D

börb 2016.02.25. 13:43:22

Már a címen is hangosan hahotáztam... :)

rockitbaby 2016.02.25. 14:09:59

Csapatkapitányként nyílván nem mondhat olyat, hogy bassza meg, le se játszuk. Komolyan ő sem gondolhatja. Ha igen, akkor még az odavágónál is nagyobb pofont kaphatnak.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy szegény Zanetti vajon mit gondolhat, hogy pont egy ilyen jellemtelen ember lett a csk...

venember83 2016.02.25. 14:52:47

@keshudioo: csak előre tervez, s már valamilyen igazgatói kinevezésre pályázik karrierje végén. :D

TYUKI 2016.02.25. 15:21:10

Középmezönybe oda birtok max bejútni! Sintéres majom!

Grinta 2016.02.25. 16:30:46

@keshudioo: Juventus szurkolóként IS csak a legnagyobb tisztelet hangján tudok szólni egy olyan korszakos játékosról,emberről mint Javier Zanetti.Ranocchia pályafutásában pedig több volt/van,anno a Bariban Bonucci párja volt,és semmivel sem tartották gyengébb játékosnak.Mára azért más a helyzet,de sztem Ranocchia nem veszett el örökre.Jó fél szezon a Sampban,aztán lehet bejelentkezik érte1jobb csapat.Jaa Icardi pedig1patkány

keshudioo 2016.02.25. 17:07:22

@Grinta: en Zanettirol egy szot sem szoltam

Ranocchiat pedig azert hoztam fel, mert o is volt csk. Attol, hogy a Bariban jo volt, meg gaz az Interre nezve. Mindent elmond a ket milanoi csapat helyzeterol, hogy a legutobbi varosi rangadon Juan Jesus es Montolivo voltak a csapatkapitanyok.

Pavel1988 2016.02.25. 17:27:08

Nem hinném, hogy fel kell ezen háborodni.
Neki ezt kell mondani, ha 6-0 lett volna a vége neki akkor is látnia kéne az esélyt.
Én örülnék ha jövőre leigazolnánk amúgy.

Grinta 2016.02.25. 17:51:10

@keshudioo: Ranocchia-nak azért voltak jó évei Inter játékosként,Bl-t is nyert,és asszem alapember volt abban a "csapatban",erre már nem emlékszem.Milánó2csapatáról osztom a véleményed,gyakorlatilag Montolivo a legrégebbi motoros,oszt ő sincs ott túl régóta..

Apuleius 2016.02.25. 18:33:07

@Grinta: A 2010-es BL-győzelem idején Ranocchia még nem volt az Inter játékosa.

Grinta 2016.02.25. 20:14:15

@Apuleius: Köszi a kijavítást,fáradt voltam hogy utánanézzek,csak az emlékeimre hagyatkoztam.A meszecske az agyacskában...

keshudioo 2016.02.26. 08:41:08

@Grinta: Abban igazad van, hogy a Baris Bonucci-Ranocchia duónak óriási jövőt jósoltak, szerencsére csak az előbbi játékosnak jött be. Ranocchiának több rossz mérkőzése volt, mint jó. Egyetlen erénye, hogy magas, de egyébként egy suta, lassú játékos, akiről rendszeresen kaptak gólt, sokat hibázott, úgy emlékszem, még öngól(oka)t is lőtt. Mondjuk nem csodálkozom, egy Interben én sem lennék motivált. :-D

Ettől függetlenül igazi gyásznak tartom, hogy Zanetti meg Cambiasso után ilyen emberek viselnek egy csapatkapitányi karszalagot. Icardi legalább jó spíler, bár nem tudom, milyen Mancinivel a kapcsolata, hiszen a legutóbbi Derby d'Italián nem kezdett emlékeim szerint.

Grinta 2016.02.26. 15:57:50

@keshudioo: Egy Juventus kitudná hozni Ranocchia-ból ami benne van.Sztem.Mert egy szisztematikusan működő-és itt nem csak csapatszintről beszélek,hanem vezetői szintről i-rendszer van nálunk.Ezt mondhatjuk szellemiségnek is.Össze nem hasonlítható az Interrel,ahol légiósok,hisztis,balhés játékosok tömkelege volt/van/lesz,sok Dél-amerikairól nem is beszélve.Icardi pedig lehet hogy jó játékos,de meberi kvalításait tekintve inkább hagyjuk. Tehát én egyáltalán nem vagyok olyan rossz véleménnyel róla mint te,de értem miről beszélsz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása