Bonucci sérülése nem komoly

bonucci_leonardo_adidas_mezben.jpgLeonardo Bonucci szombati sérülése nem tűnik komolynak, azonban várhatóan ennek ellenére a védő pihenőt kap a Bologna ellen.

A Juventus védőjét a szombati, Napoli elleni győztes kimenetelű rangadón kellett lecserélni, ezért felmerült annak a veszélye, hogy a futballistának talán ki kell hagynia a Bayern München elleni BL-meccset, amely jövő héten kerül megrendezésre.

Mindazonáltal a Sky friss jelentése szerint az orvosi vizsgálatok szerint Leonardo Bonucci mindössze egy apróbb zúzódást szenvedett, és ezért pénteken játszhat a Bologna ellen.

Ennek ellenére a hírek szerint Daniele Rugani fog kezdeni Andrea Barzagli mellett az idegenbeli meccsen, Leonardo Bonuccit pedig inkább pihenteti a mester a rendkívül fontos Bajnokok Ligája-találkozó előtt.

Szombaton a Juventus megszerezte sorozatban tizenötödik bajnoki győzelmét, aminek köszönhetően átvette a tabellán a vezetést egy ponttal a Napolitól.

A Bologna elleni győzelmet követően Massimiliano Allegri csapata pontosan az Inter ellen állíthatná be a nerazzurro csapat rekordját, amikor is Roberto Mancini csapata február huszonnyolcadikán Torinóba látogat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr688394814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

consminor 2016.02.16. 10:53:56

az Ég szerelmére kérlek Max, véletlenül se nevezd a kezdőbe, ha ő is lesérül a Bayern-meccs előtt, lassan Marottának kell beállni Barza mellé...

DINOBIZZO 2016.02.16. 11:04:40

én dybalat is pihentetném most

pedronegroo 2016.02.16. 11:17:28

Szerintem a Bologna ellen játsszon a bé vagy a cé csapat. Ja, hogy azok is sérültek...

A múltkor még azon morfondíroztam hogy ki nem volt még sérült a csapatból most már az a kérdés ki az aki még csak egyszer volt sérült a szezonban, mert most már az is szép "eredmény" lenne.

Grinta 2016.02.16. 16:05:21

Nem konkrétan a témához vág,de annyiban igen hogy pihentetés,cserejátékosok...Hernanes miért nem játszik semennyit amióta felépült?

Fodorszki 2016.02.16. 16:51:40

@Grinta: Mert béna. :D Azaz, inkább rettenetesen lassú és körülményes. Még Pirlo is Flash hozzá képest.

Egyébként kiállhatnánk tényleg a cserékkel. Felőlem pár ifi is beszállhat.

delpi0823 2016.02.16. 18:11:54

@pedronegroo: Azert egy Bologna ellen sztem nem tehetjuk meg hogy be meg ce csapat jatszon,nem rossz kis csapa,plane hazai palyan a napolit is elinteztek ugy hogy mar 3-0ra is vezettek.Egy-ket valtozas lehet gondolok itt egy zaza-morata tamadosorra es bonucci helyet Rugani Barzaglival kozepen.Ruganinak sztem a 4vedos rendszer jobban fekszik mint a 3,sokkal magabiztosnak tunt a napoli ellen mint az eddigi meccsein amikor 3 vedos rendszerben jatszottunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása