Pereyra gondolatai a közelgő összecsapás kapcsán

pereyra_roberto.jpgRoberto Pereyra szerint csapata sokkal agresszívebb most, mint a szezon kezdeti szakaszában és látványos játékra számít a Napoli ellen.

A döcögős kezdés után a Bianconeri valóban magára talált és szombat este azért játszik majd, hogy sorozatban tizenötödször is győztesen vonuljon le a gyepről, ezzel pedig a tabella élére álljon.

"Ez a Juve sokkal agresszívebb, ez látszott is az elmúlt meccsek képe alapján." - fogalmazott a dél-amerikai játékos a JTV-nek.

"Komolyan vesszük a mérkőzéseket és mindig a győzelemért játszunk. A Juventus egy kemény és alázatos csapat, amelyik mindig hisz magában, még a nehezebb időszakokban is.

Az előző idényhez képest a bajnokság sokkal kiélezettebb és izgalmasabb, kevesebb a különbség a csapatok között.

A Napoli elleni meccset öröm lesz nézni, de még jobb lesz játszani rajta. Látványos meccsre számítok a Juventus Stadiumban, melyen célunk, hogy megszerezzük mind a három pontot."

Pereyrát ezután a közelgő Bayern München elleni Bajokok Ligája összecsapásról is megkérdezték a Juventus TV munkatársai.

"Ők egy top csapat, akik kiváló futballt játszanak. A magunk részéről arra összpontosítunk, hogy a lehető legjobb formában várjuk a megmérettetést."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr528382592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.02.11. 18:43:23

Már várjuk! :))
Pereyra vágjon kettőt és nyejük meg! :)

Pekáry 2016.02.11. 20:36:39

Remélem játszani fog támadó középpályásként

west30 2016.02.11. 21:13:50

@Pekáry: 4-4-2t josolnak a szeleken a Licsteiner-Cuadrado es Evra-Pogba parosokkal,szoval nem valoszinu.

Rikoo 2016.02.11. 21:34:48

@west30: na az biztos, hogy nem lesz.

Juvegaspy 2016.02.11. 21:48:14

@west30: Allegri nem hinnem h pont ezen a meccsen hozna be uj taktikat. :)
4-3-1-2 legyen

patrik1112 2016.02.11. 22:28:49

Gazzetta tippelt be egy 4-4-2-t ami inkabb 4-3-3 a palyan de szerintem se az lesz. Kivancsi leszek mit huz meg Maxi

babo0410 2016.02.12. 00:40:12

4-4-2? Azzal a formációval álltunk ki, mikor körbesz.patott minket a Sassuolo. És akkor is hasonló volt, mint amit jósol a Gazzetta. Allegri nem lép kétszer ugyanabba a folyóba. Legalább is én hiszek ebben. Nagy hiba lenne a 4-4-2. Szerintem vagy 4-3-1-2, vagy 4-3-3 lesz. Habár a 4-3-3 se volt valami hatalmas durranás. De lehet most jobban működne.

west30 2016.02.12. 03:42:31

@Rikoo: @Juvegaspy: Pedig nagyon meglepne ha mas kezdo menne fel a palyara szombaton,nyilvan nem pl egy Capello fele klasszikus 4-4-2 lesz.A heten azt is rebesgettek,hogy Allegri Licsteinert probalgatja 3. belso vedonek,szoval ez valamifele atmenet lehet a 3-5-2 es a 4-4-2 kozott.Egyebkent azt se feledje senki hogy a Bayern meccsre is tervez mar Allegri szoval nem annyira legbol kapott 'pletyka ez'.

Pekáry 2016.02.12. 07:20:04

4-3-1-2 felállásban simán játszhatna támadó-középpályásként, ez az ő igazi posztja

RuidaRobert 2016.02.12. 11:46:39

4-3-3 3-5-2 "kaméleon" felállást írnak leginkább.

Buffon - Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra - Sturaro, Marchisio, Pogba - Cuadrado, Dybala, Morata

(Ebből könnyen át tud váltani a csapat 3-5-2-be és vissza. Lichtsteiner korábban is játszott már Barzagli "helyén".)

MDaniel98 2016.02.12. 19:41:09

Szokásos kötelező udvariassági kör. Ha most elkapjuk a Napolit a bajnoki cím is meglesz(kop-kop).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása