A Juventus a Genoa ellen folytatta győzelmi sorozatát, amely most már tizenhárom bajnoki találkozó óta tart, azonban az 1:0-ás hazai győzelmet a Zebrák ezúttal nem a veronai parádéhoz hasonló játékkal, hanem visszafogott teljesítménnyel érték el.
"Mindig nehéz a Genoa ellen játszani, mert jók abban, hogy ne engedjék játszani az ellenfelet." - nyilatkozta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.
"A vasárnapi 4:0-ás győzelem a Chievo ellen hatalmas eufóriát keltett, azonban ma este két lábbal visszatértünk a földre. Ez emlékeztetett bennünket arra, hogy nincsenek könnyű mérkőzések.
Nem érdekelnek a rekordok, mivel még tizenöt forduló van hátra, s nekünk össze kell gyűjtenünk egy bizonyos számú győzelmet, azonban az, hogy sorozatban érkeznek-e, érdektelen."
A Genoa elleni győzelem áldozatokkal járt, hiszen a csereként beálló Simone Zaza piros lapot kapott, s mivel Mario Mandžukić sérüléssel bajlódik, Allegri nem sokat válogathat a támadósor összeállítása során.
"A következő mérkőzésre csak két csatár áll majd a rendelkezésemre. Zaza nagyon lelkes, időnként túl lelkes. Le kell higgadnia, hiszen, amikor egy nagy klubnál játszik az ember, kiegyensúlyozottnak kell lennie. Fel kell nőnie, mivel ezek olyan hibák, amelyeket nem szabadna elkövetnie."
Martín Cáceres könnyek között hagyta el a pályát, s Evra is idő előtt kért cserét.
"Cáceres egy kivételes fickó és egy nagyszerű védő. Holnap meglátjuk, hogy mit mutatnak a vizsgálatok, s remélhetőleg kevésbé súlyos a dolog, mint ahogyan gondolja. Nem aggódom a sérülések miatt. Stefano Sturaro rúgást kapott Veronában, s nem akartam vele kockáztatni. Kwadwo Asamoah hamarosan csatlakozik a kerethez. Sami Khedira és Mario Mandžukić állapotát napról napra ki kell értékelnünk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2016.02.04. 09:52:57
Nyáron le kell ülni és levonni a megfelelő következtetéseket a sérülésekkel kapcsolatban. A fél csapat folyamatosan sérült és így hiába nekünk van messze a legjobb keretünk ez már akkor se fér bele. Ha idén nem nyerünk semmit az csak ennek lesz köszönhető hol ott látjuk hogy nagyon erős a csapat és hogy mire képes ha mindenki bevethető. Ja és ha továbbra se rotálunk akkor bőven elég a padra Padoin is ahogy az Conte idejében volt. A Bl-re már ki lesznek pukkadva a fiúk már aki addigra nem kerül az elfekvőbe...
Az meg egy nagy vicc hogy Zaza-val fél év alatt nem sikerült megértetni hogy nem attól lesz jó csatár ha agyon rúg mindenkit...
"Asamoah hamarosan csatlakozik a kerethez" - ilyen és hasonló mondatokat kell olvasnunk egész évben.
Juvegaspy 2016.02.04. 10:39:57
De am igazad van. Mar a nyari felkeszulesunk el lett rontva...nem olyan csapatokkal kell jatszani akik mar 2 hettel elorebb jarnak (dortmund marseille) no meg a keretben van 3 jatekos aki allandoan serult raadasul 2 fontos jatekos es 1 alapember.
csipem mind3at de ezt ki kell igazitani a kereten kulonben a 3 frontos harc igen csak nehez!
keshudioo 2016.02.04. 11:54:15
Nincsenek könnyű mérkőzések.
Nehéz mérkőzés volt.
Még nem nyertünk meg semmit.
Keményen kell dolgoznunk.
Az XYZ jó csapat.
Nem foglalkozunk a rekordokkal.
és ennek kombinációi. :-)
Milyen unalmas lehet mindig ugyanazokra a hülye kérdésekre válaszolgatni.
doki0326 2016.02.04. 12:46:02
Apuleius 2016.02.04. 12:49:27
doki0326 2016.02.04. 12:51:13
Rikoo 2016.02.04. 14:02:10
@doki0326: nem hinném, hogy Allegri kockáztatná ezt a jelenleg jól müködő munkát. Komoly tiszteletnek örvend itt.
babo0410 2016.02.04. 14:56:18
TYUKI 2016.02.04. 17:17:07
alexGicamo 2016.02.04. 18:44:27
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!