Dansóval erősíthet a Juve

danso_kevin_lens_mezeben.jpgA legutóbbi BL-meccsen megsérült Pierre Kalulu, így a Juventus nehéz helyzetbe került, hiszen a játékos legalább három hétig nem vethető be, de a pletykák szerint a vezetőség már lépett is az ügyben, és Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Lens elfogadta a Juventus feltételeit Kevin Danso kölcsöne kapcsán. Fabrizio Romano is arról tájékoztatott, hogy a Juventus közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a Lens új középhátvédjével, Kevin Dansóval. A végső részletekről még tárgyalnak a felek, de a játékos kölcsönbe kerülhet a Juventushoz egy 4 millió eurós csomagban (2,5 millió eurós alapdíjjal együtt). A Wolves és a Rennes napok óta próbálkozik, de a Juventus előrébb jár jelenleg.

Alfredo Pedullà szerint Kevin Danso elsőbbséget adott a Juventus közeledésének, miközben egyéb ajánlatai is vannak. A játékos várhatóan kölcsönben távozik kivásárlási opcióval.

A Juventus kapcsán felmerült több utolsó perces kimenő ügylet lehetősége, és Nicolò Schira arról írt, hogy Arthur Melo ideiglenes távozása egyre valószínűbb, a brazil középpályás a Santoshoz kerülhet, mivel pozitív tárgyalások voltak a felek között.

Fabrizio Romano is beszámolt egyes fejleményekről, és értesülései szerint a Girona beszállt a versenybe a játékosért, miután a Santos hivatalos ajánlatot tett. A spanyol klub is egyeztet a játékos kapcsán, és megpróbál előnybe kerülni azzal, hogy a játékos bérének magasabb részét vállalja át a Juventustól, mint a brazil klub.

 

A Sky Sport egy másik távozóról írt, Nicolò Fagioli ügyében folynak a tárgyalások a Juventus és a Fiorentina között. A firenzei klub 15 millió eurós kivásárlási kötelezettséget tartalmazó kölcsönszerződést ajánlott. Nicolò Schira szerint a Fiorentina kezdeményezte a tárgyalásokat, és kezdetben 18 hónapos kölcsönben gondolkodott a Rocco Commisso klubja, a Juventus pedig nem zárkózott el a tárgyalások elől, ám kivásárlási kötelezettséghez kötötte az ügyletet.

Giovanni Albanese szerint a Juventus továbbra is várja a Manchester City ajánlatát Andrea Cambiasóért. Amennyiben 60-70 millió eurós ajánlat érkezne, a Juventus kénytelen lenne rábólintatni az ügyletre, és ezt a tőkét a klub azonnal vagy jövő nyáron fektetné be a játékospiacon a keret megerősítése céljából.

A pletykák szerint a Juventus fiatalok szerződtetésén is dolgozik, Daniele Longo szerint a bianconero klub felvette a kapcsolatot az Empolival a 20 éves védő, Saba Goglichidze kapcsán, Fabrizio Romano pedig egy ajánlatról ír, amit a Juventus a Dinamo Zagrebnek küldött a 17 éves középhátvéd, Leon Jakirović kapcsán, és amely 1,5 millió eurós átigazolási díjat tartalmazott a fiatal védőért, aki már a BL-ben is bemutatkozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr318785516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1906) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (897) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1704) játékosokról (10320) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2507) meccsek (4375) mercato (4305) nyilatkozat (7722) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4314) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása