Ugyan számos hírforrás már szinte biztosnak vette Alisson Becker kapus átigazolását az Internacional csapatától az AS Romához, friss hírek szerint a Juventusnak sikerült áthúznia a fővárosbeliek számítását, és a tehetséges hálóőr Torinóban fog kikötni.
A giallorosso klub több hónapja követi a huszonhároméves futballistát, mivel a kapuskérdés korántsem megoldott a rómaiaknál.
Mivel Wojciech Szczęsny a szezon végén várhatóan visszatér az Arsenal együtteséhez, Morgan De Sanctis pedig márciusban betölti a harminckilencedik életévét, határozottan úgy tűnt, hogy a brazil klub játékosa lehet az elsőszámú haálóőr a fővárosban a következő szezonban.
Az Öreg Hölgy azonban a tettek mezejére lépett, és egy hétmillió eurós ajánlattal meggyőzte a klubot a hálóőr elengedéséről, a Novo Hamburgoban született játékost pedig ötéves szerződéssel kívánja elcsábítani.
Nem meglepő módon várhatóan Alisson nem stabil kezdőnek érkezik a Juventushoz, hanem valószínűleg inkább csak helyettese lesz az olasz válogatott és a Juventus csapatkapitányának, mivel Neto elégedetlen ezzel a szerepkörrel.
A januárban harmincnyolcadik születésnapját ünneplő olasz legenda kiváló formában teljesít, így a nyáron a Fiorentinától érkezett Neto nemigen jut játéklehetőséghez, és úgy tűnik, hogy mindezt elég hamar megelégelte a huszonhatéves Norberto Murara Neto.
Ezért nem zárható ki Neto távozása a szezon végén, az olasz címvédő vezetői pedig szeretnék addig megoldani a távozó játékos pótlását.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2015.12.06. 12:21:07
KysBé 2015.12.06. 13:22:34
Ezek után még Neto, Becker...????
m.martin91 2015.12.06. 13:27:13
Juvegaspy 2015.12.06. 14:04:46
10-12millaert megkapjak Netot mi pedig elhztuk ezt a fiatal gyereket.
Lassan tenyleg kell talalni vki-t aki kiemelkedot nyujt fiatalon mer Gigi-t potolni lehetetlen de vki kelleni fog!
consminor 2015.12.06. 14:05:40
Juvegaspy 2015.12.06. 14:06:49
Devilke Balla 2015.12.06. 14:33:36
bulldeo 2015.12.06. 14:57:41
Rocky80 2015.12.06. 15:42:30
Juvegaspy 2015.12.06. 17:06:38
bulldeo 2015.12.06. 17:34:11
Jó ez a Becker, de én nagyon bírnám, ha egy olasz lenne majd Buffon utódja, aki a válogatottnál is pótolná.
Grinta 2015.12.06. 18:29:39
bulldeo 2015.12.06. 18:46:27
Grinta 2015.12.06. 19:04:31
Juveboy92 2015.12.06. 19:51:49
és hogy lásd mennyire nem a falaknak beszélek : www.affaritaliani.it/sport/milan-raiola-donnarumma-un-modigliani-da-170-mln-e-ibrahimovic-395237.html
m.martin91 2015.12.06. 19:56:32
Grinta 2015.12.06. 20:05:03
m.martin91 2015.12.06. 20:12:02
Grinta 2015.12.06. 20:54:59
m.martin91 2015.12.06. 21:34:12
bulldeo 2015.12.06. 22:00:07
Grinta 2015.12.06. 22:12:42
bulldeo 2015.12.06. 22:29:18
Grinta 2015.12.06. 22:32:13
bulldeo 2015.12.06. 23:20:36
Nem mindegy, hogy a védőidet kicselezve egy Destro, vagy egy Maccarone ötször egy az egyben rúg a kapura, úgy, hogy egyszer kaput sem talál, kettőt beléd bombáz, és egyhez kicsit nyújtózkodnod kell, (egy pedig beakad), és nem mindegy hogy, az erős védelmedet kijátszva a Schalke vagy a Pool játékosai 20 méterről, trükkösen megtekert, lefelé csapódó, bombaerős kapáslövéseit kell kiszedni.
Roli984 2015.12.07. 00:02:33
bulldeo 2015.12.07. 01:02:06
Nem a srác képességeit vonom kétségbe, de Buffon ebben a korban már bezsebelt egy UEFA kupát. Nagyon nem az a kategória, mint annak idején Gigi. Perinnek már egy erősebb csapatnál kellene játszania, ha komoly klasszis szeretne lenni.