A téli szünet után Rugani játéklehetőséghez juthat

rugani_daniele_1.jpgOlasz hírek szerint a Juventus kész játéklehetőséget biztosítani fiatal futballistájának, és így szeretné megtartani a jövő szempontjából fontosnak tekinthető védőjátékost, akiért komoly klubok érdeklődnek, így például az Arsenal és a Manchester United.

Miután az Empoli csapatánál kiváló szezont futott, Daniele Rugani nyáron a Juventushoz igazolt, ahol minden bizonnyal nehézségekre és kevés játékpercre számított, hiszen az Öreg Hölgy védelme rendkívül tapasztalt és kiforrott, így nehéz lenne Bonucci, Barzagli vagy Chiellini helyett kezdőbe kerülni.

Mindazonáltal a fiatal játékosnak mindössze két perc játék jutott, és nem meglepő módon ez nincs ínyére a védőnek, akiért sorban állnak a klubok, és készek lennének már januárban megszerezni Olaszország talán legtehetségesebb fiatal védőreménységét.

Míg a Manchester United és az Arsenal azonnal kivásárolná a futballistát szerződéséből, a Serie A-ban érdekelt több csapat akár kölcsönben is szívesen fogadná, azonban a Juventus nem hajlandó elengedni a fiatal futballista kezét.

A Juventus vezetősége szerint Daniele Rugani a védelem jövőjét testesíti meg, és a Sportitalia értesülései szerint a klub kész további lehetőségeket biztosítani a téli szünet után a játékosnak, hogy csillapítsa a futballista játékéhségét.

Az olasz bajnok rendkívül gyengén kezdte a szezont, és a csapat szeretne minél feljebb kapaszkodni a tabellán a szezon félidejéig, mielőtt Daniele Rugani lehetőséget kaphatna a csapatban.

A bianconero vezetők abban reménykednek, hogy a javasolt megegyezés révén a fiatal védőjátékos a klubnál kíván maradni a jövőben, és így el tudják hessegetni a Premier League fordulóiban érdekelt tőkeerős együtteseket.

Daniele Ruganit 2020-ig érvényes szerződés köti az olasz címvédőhöz.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr308139828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DegerFaCan 2015.12.04. 17:09:03

Jön itt még kupa is meg most már lassan sárga /piros lapok, plusz a sajnos kiszámíthatatlan sérülések belső védő poszton is várhatóak lesznek. Ne engedjük el felevre sem

venember83 2015.12.04. 17:21:54

@DegerFaCan: a probléma az, hogy Cáceres és Padoin is hamarabb jut játéklehetőséghez, mint Rugani, ami alapvetően egy rossz vicc.

Rocky80 2015.12.04. 18:55:19

@venember83: Szerintem Cáceres nem rossz, ezért a vicc kategória túlzás rá nézve.

venember83 2015.12.04. 19:07:31

@Rocky80: 3 okból vicc szerintem:
1) Cácerestől a klub tulajdonképpen szabadulni akar, büntetni akarta stb.;
2) Ruganit óriási luxus folyamatosan padoztatni, és veszélyes játék is;
3) Cáceres szezononként több hónapon át sérült, már évek óta ez folyik.

KysBé 2015.12.04. 20:24:29

@venember83: Ne mondj ilyet Mr "tökély" Allegrire. Ezen a blogon nem szabad szídni -negatív minősítéssel kitüntetni!

venember83 2015.12.04. 21:44:45

@KysBé: ezt hivatalból elutasítom, itt a blogon ki lehet nyilvánítani mindenféle véleményt a csapat és a vezetés irányába, csak annyi a megkötés, hogy az kulturált módon történjen, illetve ne személyeskedjünk egymással szemben.

ToTTy-Juve 2015.12.04. 23:51:57

@KysBé: most már mindig ezt fogod csinálni? Lesarkítod más véleményét és zsigerből elutasítod? Ha ennyire biztos vagy az igazadban, akkor győzz meg róla! Érvelj, vitázz! De amit most csinálsz az sehová nem vezet.
@venember83: Én is így látom, sőt már ma is vártam 0-2-nél Chiellini sérőléséből fakadóan, hogy kap 10-15 percet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása