Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megfigyelői csütörtökön ismét szemrevételezik majd a Basel fiatal tehetségét, Breel Embolót, akiért a Tottenham Hotspur is élénken érdeklődik.
A mindössze 18 esztendős svájci csatárt, aki Kamerunban látta meg a napvilágot, az európai labdarúgás legnagyobb ígéretei közt tartják számon, s minőségét jól mutatja, hogy már az alpesi ország felnőtt válogatottjában is bemutatkozhatott.
A Tottenham Hotspur már hosszabb ideje szemmel tartja Embolo fejlődését, míg a Juventus képviselői szeptember 17-én, a Fiorentina elleni itáliai Európa Liga-mérkőzésen végeztek megfigyelést az Artemio Franchi lelátójáról.
A torinói szakemberekre jó benyomást tett a svájci tehetség, ezért most Bázelbe látogatnak, hogy a visszavágón is testközelből követhessék Embolo játékát. A pletykák szerint a játékos képviselői bátorították a Juventus közeledését, s egyértelművé tették, a támadó szívesen igazolna a Serie A-ba.
A legnagyobb akadályt Embolo lehetséges vételára jelentheti, hiszen a Wolfsburg azt követően hagyott fel a svájci tehetség üldözésével, hogy 30 millió € sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a Basel megváljon féltett ékkövétől. A Juventus ugyan nem éppen a csillagászati összegű vásárlásairól nevezetes, azonban a nyár folyamán 40 millió € körüli összeget sem sajnált Paulo Dybala megszerzéséért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.