A Milan elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus az AC Milan együttesét fogadja, s az itáliai rangadó két a táblázaton méltatlan pozícióban tanyázó csapat összecsapását hozza majd, amelyen, esetleges győzelmével, a zebramezes együttes megelőzheti a közvetlenül előtte, a bajnoki táblázat hatodik helyén várakozó milánóiakat.

A válogatott szerepléséről könnyebb sérüléssel visszatérő Gigi Buffon, Stephan Lichtsteiner és Mario Mandžukić bevetésre kész, azonban Kwadwo Asamoah, Roberto Pereyra és Martín Cáceres bizonyosan hiányozni fog Massimiliano Allegri csapatából.

A két csapat legutóbbi találkozója a Juventus Stadiumban a hazai csapat 3:1-es győzelmével zárult. Carlos Tévez találatával a Juventus szerezte meg a vezetést, azonban a Milan részéről Antonelli egyenlített, majd Leonardo Bonucci szöglet utáni góljával ismét a torinóiak kerültek előnybe, végül Álvaro Morata révén bebiztosították a három pont sorsát.

A Juventus, a jelenlegi szezonban páratlan módon, zsinórban aratott két bajnoki győzelmet követően várja történelmi riválisát.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Rubinho

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Sturaro, Vitale

Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr868095274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2015.11.21. 21:52:05

Legalább Hernanes eltakarodott a pályáról, ez az egyetlen pozitívum.

Leram7 2015.11.21. 21:52:05

@Juvegaspy: csak ki fog gólt lőni? Hihetetlenül gólképtelen a csapatunk.

Tony. 2015.11.21. 21:53:49

Valaki értesse meg velem, hogy Allegri cseréjének mi volt az értelme?

Ez az ember akkora homály, hogy már kezd fájdalmas lenni.

Juvegaspy 2015.11.21. 21:54:03

@Leram7: nem mintha eddig Hernanestol vartuk volna :)

Leram7 2015.11.21. 21:54:32

@Rikoo: Tény, hogy nem jó Hernanes, de én azt értékelem benne, hogy legalább próbál kapura lőni.

Gabuero9 2015.11.21. 21:54:46

Fasza igy a lemina cuadrado morata kozul csak 1 fog beallni kurvajo...

Juvegaspy 2015.11.21. 21:55:15

@Tony.: egyszer mar irtam szubjektiv velemeny de sztem ezert cserelt

Tony. 2015.11.21. 21:59:25

@Juvegaspy: Szóval az általában eredmény őrzésére használt felállással akarja megnyerni a meccset? Minden esetre érdekes elképzelés...

Juvegaspy 2015.11.21. 22:02:25

@Tony.: mindenki hulye de Te ertesz hozzza ;)

The king of alibis 2015.11.21. 22:03:18

Sírok. Egy BL - döntős csapatot sikerült 2 hónap alatt leépíteni a béka segge alá ennek a 2 kóklernek. Siralmas.

.Bulldeo 2015.11.21. 22:05:21

Hernyóval még volt egy kis kreativitás a játékban.. már annyi sincs

Gabuero9 2015.11.21. 22:06:14

Jaj ez a donnarumma meg a faszfej sturaro

Gabuero9 2015.11.21. 22:06:58

Jaj ez a faszfj donnarumam meg sturaro sirok

Adp1987 2015.11.21. 22:07:02

Nemszoktam szidni a sajat jatekosainkat de ennel a sturaronal meg padoin is hasznosabb es ezt nem csak a mai meccs alapjan mondom

Watakuki 2015.11.21. 22:07:11

@norbi9107: ne haragudj, de ezt minden poszt alá leírva lassan dögunalmas.

Watakuki 2015.11.21. 22:09:08

Na a kis szárunk!!! :DD

Juvegaspy 2015.11.21. 22:09:19

Szep goooooooooooollll

babo0410 2015.11.21. 22:09:23

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLLLLLLLLLL!!!!!!!!!!!!!!!

Rikoo 2015.11.21. 22:09:29

Micsoda gyönyörű góól

Gabuero9 2015.11.21. 22:10:04

Ezt szedd ki donatellaa

Tony. 2015.11.21. 22:10:12

Na Sandro sem játszik 2 hétig.

szeszterciusz 2015.11.21. 22:10:30

Gyönyörűűű volt !!!!

danimester1 2015.11.21. 22:10:32

Ezért kell neki a lehetőség és Mandzu pad,Morataval jók lesznek.

The king of alibis 2015.11.21. 22:10:45

Legjobb csatárunk ma is megmenti a kókler edzőnk valagát.

Watakuki 2015.11.21. 22:10:48

Hirtelen csak nekem ugrott be a 2014-es vb döntő egyetlen gólja?

Rikoo 2015.11.21. 22:11:03

Fantasztikus keretünk lenne, ha nem távozott volna senki és ez a kettő érkezett volna.

RuidaRobert 2015.11.21. 22:11:16

Allegri egy büdös kókler, taktikai analfabéta. Marottát pedig hihetetlen módon átbaszták Palermóban.

Ennek ellenére elég "savatlan" a játékunk. Nem hittem volna két hónapja h. ezt fogom leírni, de hiányzik Khedira.

szeszterciusz 2015.11.21. 22:11:57

Ezért kell Evra helyett Sandro !!!!!!!!!!! Fényévekkel jobb

Rikoo 2015.11.21. 22:12:23

Alex Sandro a mezőny legjobbja

Gabuero9 2015.11.21. 22:12:33

Multkor volt statisztika jatekpercekre lebontva elso szezont
Dybalanak jobb gol aranya mint teveznek es alexnek. Ez azert mondat valamit

Leram7 2015.11.21. 22:12:49

Pogba - Sandro - Dybala gyönyörű volt!

Nem hittem volna, hogy ma lövünk akciógólt, mert Mandzukic brutál szürke.

Tony. 2015.11.21. 22:12:59

@RuidaRobert: Ezért is vezetjük utcahosszal a bajnokságot.

Rikoo 2015.11.21. 22:13:08

Sturaro és Mandzukic pedig párban a mezőny legrosszabbja

Gabuero9 2015.11.21. 22:14:24

Most kell cuadrado csatarba mint a toro ellen!

Juvegaspy 2015.11.21. 22:16:05

@Tony.: @norbi9107: nehogy oruljetek 3mp-ig...szanni valo

RuidaRobert 2015.11.21. 22:17:22

@Tony.: Igazad, igazatok van részben. Valami nagyon hiányzik a csapatból. De ez az állandó kóklerezés undorító.

Állítólag Juve drukkerek lennénk. Nem véletlenül lett Allegri az év edzője már a Cagliarinál, mi meg a fotelből szurkolunk, legalábbis már aki...

Kiábrándító, hogy egy juve gól után is a negatív dolgokat hozzák fel egyesek.

szeszterciusz 2015.11.21. 22:17:44

Istenem ez a Sturaro mit csinál !!!!

giorgio007 2015.11.21. 22:18:32

ezt a Sturarot ugy kib*sznám a keretből, h soha nem találna vissza Torinóba

RuidaRobert 2015.11.21. 22:24:38

@szeszterciusz: @giorgio007: Nem lenne nagy baj a játszatásával, feltéve ha Cuadrado a pályán van. Jól kiegészítenék egymást. Sturaro sok labdát szerez, és védekezhetne a kolumiai helyett és így nem kellene elől ügyetlenkednie...

The king of alibis 2015.11.21. 22:25:21

Legjobb csatár le a falábú horvát zsiráf meg maradhat. Ügyes vagy kóklerke.

Rikoo 2015.11.21. 22:25:21

Na Dybala elfáradt. Nagyon jó volt ma!!!

Juvegaspy 2015.11.21. 22:29:05

@norbi9107: ergo a bl-ben nem jatszik. Kertelek mar h probalj meg gondolkozni! Nagyon idegesito vagy

RuidaRobert 2015.11.21. 22:29:48

@Juvegaspy: Gondolkozni? Felesleges. Minden mondatban elnyomsz egy kóklert és nyerő vagy a blogon.

Watakuki 2015.11.21. 22:36:31

Ezt most Mandzunak csak azért bocsájtjuk ( én legalábbis ) meg, mert vezetünk....

The king of alibis 2015.11.21. 22:36:49

Sandro 2. Gólpassz. Pechére a falábú zsiráfnak adta aki kihagyta. Sandro brutál jó, így megint 2-3 hét padozás vár rá.

szeszterciusz 2015.11.21. 22:37:28

Hurrrrrrrráááááááááá

RuidaRobert 2015.11.21. 22:37:52

vincere non è importante è l'unica cosa che conta

danimester1 2015.11.21. 22:38:51

Kiszenvedtük a 6. helyen vagyunk!

Gyori_Juventino 2015.11.21. 22:39:04

Nyertünk. Ilyen kis apró gyözelmekkel mehetünk céljaink felé. 2-3 gyözelem és minőségben is érdemben fogunk javulni a véleményem szerint.
Következő feladat pedig a hétközi BL meccs megnyerése.

m.martin91 2015.11.21. 22:39:28

Innentől kezdve akkor el kéne kezdeni játszatni ezt a Sandro gyereket.

Rikoo 2015.11.21. 22:41:13

Alex Sandro zseniálisan játszott ma. Buffon is megtette a magáét. Sturaro botrány szar volt, de védekezésben megtette a magáét. Dybala is nagyon jó volt és szép gólt lőtt. Allegrinek nyerő ötlet volt a 3-5-2. Nem véletlenül van az összes olasz edzővel szemben pozitív mérlege. De tudjuk kókler...

A Roma is botlott, megyünk felfelé a tabellán. Forza!!

.Bulldeo 2015.11.21. 22:41:39

Sandro remekelt, a két "lufi" nagyot játszott, Buffon meg Buffon

Tony. 2015.11.21. 22:42:39

Szerencsére 1 gól erejéig csak kijött a különbség a keretek összértékét tekintve.

Juvegaspy 2015.11.21. 22:42:50

Huh megvaan
Sandro jol kente a horvat csunyan elvette tole a 2assist lehetoseget :).
Lenyeg megvan 3 zsinorban meg 5ot aztn rendbe leszunk.

babo0410 2015.11.21. 22:43:49

Nyertünk. Remélem most már folyamatosan fogunk. Voltak hibák a játékunkban, sok labdát szórtunk el, de a lényeg a 3 ont. Azért végre csapatként is kezdünk összerázódni. A BL-ben is nyerni kell, és jók is vagyunk. Holnap remélem a tabella eleje botlik, és akkor már csak 6 pont maradt a tabella elejétől a hátrány.

Hoods. 2015.11.21. 22:46:26

Nagyon gyenge meccs volt, szerencsere a Milan meg nalunk is szarabb. Sturarot meg el kell kuldeni a picsaba, nem ertem mit keres egy ilyen szerencsetlen a csapatban. Nyertunk, de semmi tobb..

Leram7 2015.11.21. 22:46:37

Jobbak voltunk és megérdemelten nyertünk és ez a lényeg.

Jó lenne, ha az inter + a fior pontokat veszítene.

Szerdán City, ha ott nyerünk akkor nagyot lépünk előre. Hajrá!

babo0410 2015.11.21. 22:50:19

Milyen vicces. Tavaly a Real ellen Sturaro nagyot játszott, akkor isten volt. Most előre játékban nem volt túl jó, viszont védekezésben nagyon jó. Erre egy szerencsétlen. Eldönthetnétek már végre, hogy most akkor melyik. :) Szerintem nagyon jó vkp.

The king of alibis 2015.11.21. 22:51:24

Siralmas játék nyögvenyelős győzelem. Sturaro, hernanes, mandzu takarodó. Sandro zseni ahogy Dybala is. Irány a kispad. Buffon- Lichti, Bonu, Chiello, Sandro - Vidal, Pirlo, Marci - Pogba - Tevez, Dybala. Ezt a csapatot megnéztem volna.

danimester1 2015.11.21. 22:53:39

@norbi9107: Majd januárban megnézheted ha érkezik az elveszett bárány...:-)

Trieszt120506 2015.11.21. 22:53:57

Hernanes-t eddig mindig le kellett kapni a pályáról idejekorán, annyira gyenge. Sturaro nem kezdő szint, ezt eddig is tudtuk, romboló cserének, illetve kisebb csapatok ellen azért jó. Mandzukic sajnos igen, óriási csalódás. Az ő kudarca bizonyítja azt, amit már az elmúlt évekből is láttunk: nem illik bója a csapatunkba.

Sandro egész jól szállt be, benne még sokkal több van, nagyon szurkolok neki, mert ha egy kicsit felépítjük (sok-sok játékkal) ő lehet a mi Marcelónk..
Dybala meg egyre biztatóbb, és ezt nem is a gólja miatt írom, hanem a rengeteg szerzett labdája, a jó passzai, és hosszú labdatartásai miatt.

danimester1 2015.11.21. 22:54:42

@babo0410: Egy egy jó meccse lehet mindenkinek,de ma konkrétan nem volt jó.

RuidaRobert 2015.11.21. 22:57:58

@danimester1: @norbi9107: @babo0410: Már írtam fentebb is, Sturaro hasznos lehet, DE!

Sok labdát szerez, küzd rendesen viszont kell egy olyan ember mellé, aki megoldja a támadásokat, ugyanis ő azon a téren nagyon gyenge. Cuadradóval a szélen fel sem tűnt volna az ügyetlenkedése. Viszont a svájci is hullangyenge, persze lehet, hogy a kihagyás is közrejátszik.

delpi0823 2015.11.21. 23:03:49

A legjobb olasz edzonk van erre allandoan megy itt a koklerezes........

Glaci 2015.11.21. 23:05:06

Na csak összejött..Továbbra sem értem a sok károgót..azt gondolom Allegri taktikailag megint nagyot húzott a formáció váltással. Sztem sokan itt nagyon nem látnak a szemüktől, mikor negatív véleményt írnak. Nem arról van szó hogy milyen jól játszottunk, mert van még hova javulni, de azért sztem látszik hogy jövünk ki a gödörből. Dybala játéka talán most hasonlított a legjobban ahhoz amit Tevez játszott, meg volt a lendülete, de még mindig kicsit súlytalan, de fejlődik. Ha ilyen ütemben fejlődne akkor a kpre kéne egy igazi támadókp, és akkor az előre játékunk is sokat javulna, de azt gondolom hogy ezt a vezetőség is tudja...

Összefoglalva jó lesz ez, Sandro szépen átfogja venni Evra helyét, továbbra is tartom hogy a legnagyobb igazolásunk, azzal egyetértek azonban hogy a horvát sajna nagyon gyenge, de azt gondolom az alap csatár kettős is kezd körvonalazódni Dybala és Morata személyében.

Drughi Di Bianconeri 2015.11.21. 23:08:48

Örülök a győzelemnek, a gól fantasztikus volt, Pogba volt a kulcs,azzal a szemfüles passzal, Sandro hajszálpontos bepassz(!!!),és Dybala ellentmondást nem tűrő befejezése.

(Az igazsághoz hozzátartozik,hogy megint egy megyei színvonalú szabadrúgás után jutottunk el idáig, amit Bonucci/?/ az előtte állóba bikázott).

1 helyet előrejöttünk, így tovább.

Remélem a BL-ben az ottani formánkat hozzuk ( na nem a 'GLadbach ellenit) és elkenjük a City száját, ezzel eldöntve minden lényeges kérdést.

Így tovább, Forza Juve !

U.I.: A játék továbbra is kilátástalan,tempo,dinamika,ötlet nélküli.
De csak minden meccsen jöjjön egy ilyen Pogba Key pass.

tomi123123 2015.11.21. 23:17:03

Nyert a csapat!!! (felköthetitek magatokat HÁ HÁ)

Leram7 2015.11.21. 23:19:15

@babo0410: Sturaro védekezésben jó, de előre játékban gyenge. - Remélem fejlődni fog.

Kicsit azt érzem vele kapcsolatban, hogy ha elmenne mondjuk egy bayern munchenbe ugyanaz történne vele, mint Comannal.

Annyi biztos, hogy Marchisio és Sturaro nekem nagyon passzív. Ők akkor lennének jók, ha mondjuk Mandzukic helyett egy kreatív támadó lenne pl: Neymar, Aguero, Suarez stb... Vidal óriási erőssége volt, hogy tudott támadni. Pirlo pontrúgásokban kiemelkedett. Szerintem a mai fociban a csak védekezni tudó játékosokkal nem lehet nyerni.

Idén nagy gond a góllövés.

Grinta 2015.11.21. 23:20:04

@tomi123123: Esküszöm ugyanezt akartam írni...Nyert a kedvenc csapatotok,ennél rosszabb érzést..

Rikoo 2015.11.21. 23:44:08

@Leram7: hidd el, nem lenne jobb Sturaro egyik csapatban sem, hülyeség Comannal összehasonlítani. Coman gyors és technikás egyetlen gondja, hogy súlytalan, de a Bayern óriási mezőnyfölényt képes kialakítani. Sturaro technikai képességei semmilyen szinten nem képviselnek Juventus szintet, kicsit olyan, mintha mindig izgulna, amikor nála van a labda. Egyetlen előnye, hogy jól tud szerelni. Olaszországon kívül sehol nem tudna ezzel megélni.

Egyébként Alex Sandro lett a meccs legjobbja 8,5-es osztályzattal, második Dybala 7,9-el. Nagyjából én is ezen a véleményen vagyok. A meccs másik leggyengébbje a Milanos Kucka után Hernanes lett. Kirakhatnák már végre a keretből. Ilyen szar játékosunk régen volt. Egy jó megmozdulásra négy rossz jut, ráadásul borzasztóan lassú és körülményes, mintha két szinttel lejjebb játszana. A remek lövései pedig olyanok, hogy nem emlékszem egyetlenre sem ősszel ami eltalálta volna a kaput...

hurbiny3k 2015.11.22. 04:16:16

@Rikoo: Olaszországon belül viszont volt egy tag, aki szintèn csak ebböl élt, Gennaro Gattuso.. Csak el kell fogadnia, hogy nem neki kell fazont szabni és kész..

Rikoo 2015.11.22. 04:46:58

@hurbiny3k: Gattuso egy vezér volt, aki felszántotta a pályát és korántsem volt annyira suta. Tudta mi a feladata, a játékstílusával magával húzta a többit is, mert sosem adta fel. Nem volt egy cselgép, de a passzpontossága igencsak jó volt, Sturaro nagyon sokszor még a labdát se tudja átvenni..Nem ez a szint.

hurbiny3k 2015.11.22. 04:52:03

@Rikoo: Mert nem passzolt két méternél messzebb, maradt a kaptafánál.. Gondolom, ha Sturaro mellett egy fiatal Pirlo és Kaka futballozna, nagyon nem akarna elöl kalandozni Ő sem.. Amúgy Gattuso maga nyilatkozta, hogy szégyellte, hogy ugyanúgy labdarúgónak hívták, ahogy Andrea Pirlot..

Rikoo 2015.11.22. 05:15:22

@hurbiny3k: mégis 14. lett az aranylabdaszavazáson Gattuso, biztos Sturarot is jelölni fogják majd. Pont jó 6. számú belsőközéppályásnak semmi több. Soha nem fogja megközelíteni sem azt a játékost aki az elmúlt négy éveben játszott ezen a poszton a Juventusban, de Gattusót se.

hurbiny3k 2015.11.22. 05:23:47

@Rikoo: Saját magammal kell inkább vitába szálljak, hisz ma már nem koncentrálhat egy középpályás csak a védekezésre.. Vidal valóban univerzálisabb volt.. Azonban továbbra is fenntartom, hogy Gattuso legalább olyan tehetségtelen labdarúgó volt, mint Sturaro, jóllehet feladatát világklasszis szinten ellátta..

Grinta 2015.11.22. 09:03:11

@hurbiny3k: @Rikoo: Valamilyen szinten mindkettőtöknek igaza van..de azt se felejtsétek el hogy Gennaro egy Glasgow Rangers-ben kallódott kb. ilyen idős korában..és ugyanúgy mondták rá hogy favágó!!Úgyhogy gyerünk Stefano,mutasd meg!Nekem valamiért Tacchinardi ugrik be róla

ToTTy-Juve 2015.11.22. 09:17:21

Goal.com

Buffon-6.0,
Lichteiner-6.0, Chiellini-6.0, Evra-5,0, Barzagli-6,0, Bonucci-6,0, Sandro-7,0
Pogba-5,5, Machisio-6,0, Hernanes-4,0, Sturaro-5,5,
Dybala-7,5, Mandzukic-5,0, Morata-6.0

ToTTy-Juve 2015.11.22. 09:20:38

forzaitalianfootball.com
Gianluigi Buffon -7- Solid
Stephan Lichtsteiner -6.5- Energetic
Andrea Barzagli -6- Lacking
Giorgio Chiellini -7- Tough
Patrice Evra -6- Average
Stefano Sturaro -6.5- Fighter
Paul Pogba -6.5- Standard
Claudio Marchisio -7.5- Composed
Hernanes -4- Woeful
Mario Mandzukic -5- Poor
Paulo Dybala -8- Jewel
Substitutes:
Alex Sandro (29 mins) 6.5- Speedy
Leonardo Bonucci (46mins) 7- Rugged
Alvaro Morata -N/A-

ToTTy-Juve 2015.11.22. 09:27:21

A tegnapi egy küzdelme meccs volt és látszott a Juvén, hogy nem akarnak gólt kapni. Ez volt az elsődleges cél. Allegri taktikája pedig ugyebár ez, na meg "nyugodtnak kell maradni és majd jön a gól is". Nem mi játszuk a legszebb futbalt, de akkor is ez a mostani Juve, ezt kell szeretni.
A két értékelést pedig csak azért tettem, fel hogy lássák páran, minden nézőpont kérdése. Bár mindkettőben Hernanes a leggyengébb és Dybala a legjobb, de Sturaro pont annyira volt jó, mint Pogba, Marci pedig a legjobb KP-nk volt. A legjobb védőnk pedi a szidott Chiellini volt.

Hoods. 2015.11.22. 10:08:51

@babo0410: Azert mert 1 evvel ezelott volt 1 egesz jo meccse, ezert neked jo jatekos. Neha sokkal okosabb lenne csondben maradnod. Azon kivul, hogy rombol nincs benne semmi. Nem tudja levenni a labdakat, nincs eggy pontos pAssza, folyton csak alibizik.. Mondjuk neked mindenki jo, akit a kancsal spanod hozott.

Trieszt120506 2015.11.22. 10:58:57

@ToTTy-Juve: Hernanesre tényleg a szánalmas a legjobb jelző. Milánóban pontosan tudták, hogy mekkora selejtet sóznak ránk. Egy fejben teljesen kiégett, csiga lassú játékost.

Devilke Balla 2015.11.22. 12:07:48

@ToTTy-Juve: kit érdekelnek az osztályzatok,engem csak 2dolog érdekel :D
Juventus 1 - Milan 0
Juventus 3pont Milan 0 :D

babo0410 2015.11.22. 12:18:56

@Hoods.: Érdekes akkor még jó játékosnak tartották itt a blogon is sokan. Csak itt szokás 1-1 rosszabb meccs után mindenkit szidni, ha meg jól játszik, akkor dicsérni. El kéne dönteni, hogy most jó vagy rossz játékos. Szerintem remek vkp, előre játékban van még hová fejlődnie.

peti78 2015.11.22. 12:42:26

@babo0410: nem sturaróval van itt a gond. arra anire használjuk és amennyibe került teljesen ok, a kezdő felállásban kicsit kilógott de mikor váltottunk 3-5-2-re és közelebb huzódott marcihoz és jobban felért mellé a támadásoknál lichti teljesen rendbe volt. a gondot úgy hívják mandzukic egy katasztrófa, lassú technikátlan körülményes és rossz nézni amit csinál hál istennek keveset van játékban.

Hoods. 2015.11.22. 13:40:53

@babo0410: Nem, ez veled szokott lenni, mint most is. Egyetlen jo meccs miatt szerinted jo jatekos. Egy rosszfajta favago semmi tobb. Elore jatekban pedig egyszeruen 0 nem latni tole ertelmes megmozdulast. Akik az elso perc ota fikazzak, azok nem ajultak el egy jo meccsetol. Cserenek tokeletes a 70 perc korul, de nehogymar azt allitsd, hogy szerinted valaha is a Juventus kezdo csapataba beferne.

Grinta 2015.11.22. 14:39:28

Secco-ék kóklereznek...

MDaniel98 2015.11.22. 16:45:19

Borzalmas meccs volt. Tényleg. Nagyon kellett küzdenem azért, hogy el ne aludjak. Ami nagyon feltűnt, az az, hogy nem merjük felvállalni az 1-1 elleni szituációkat, és ezért nagyon nehezen vánszorognak csak előre a támadásaink. A MOTM nálam most Alex Sandro, aki a beállása után azonnal felpörgetett egy kicsit minket, és az egész meccsen talán ő játszott a leghasznosabban (Dybala mellett persze). Az már mindenképpen jó, hogy a csapat újra megtanult nyerni, ha már szép játékban nem reménykedhetünk.

Nathas 2015.11.23. 11:56:40

@Juventus FC 15: Azért azt ne mondjuk, hogy nem reménykedhetünk szép játékban.
4-4-2 felállásban a Sandro - Pogba - Marci - Cuadrado középpálya a Morata és Dybala párossal szerintem tudna szép dolgokat művelni. Olyan széljátékunk lehetne, amivel szétfuthatnánk az ellenfeleket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása