Nem csitulnak a pletykák Daniele Rugani körül. A Juventus fiatal védője eddig csak két percet kapott az idényben Massimiliano Allegritől, ami nagyon kevés, főleg annak fényében, hogy az előző szezont szinte végig az Empoli kezdőcsapatában töltötte.
A pletykák szerint a Napoli csapata kölcsönvenné őt az idény végéig a téli átigazolási időszakban, és a Lazio is érdeklődik a tehetséges védő iránt.
A fővárosi csapatnál ugyanis Stefan De Vrij sérülése miatt védőhiány alakult ki, a holland játékos térdműtéte után állítólag 6 hónapig nem lesz bevethető, így gyakorlatilag vége a szezonjának. Kézenfekvő megoldás lenne így a fővárosiak számára Rugani, a nápolyiakhoz hasonlóan ők is kölcsönvennék őt a szezon végéig.
A Sport Mediaset értesülései szerint bár a római klub több jelöltet is szemmel tart (például Nemanja Vidicset, az Internazionale védőjét illetve Georgi Terzievet, a Ludogorets Razgrad játékosát), kétségtelenül Rugani az első számú célpontjuk. Ugyanakkor a 21 éves védő továbbra is érdeklődik a Napoli csapata is.
A lap szerint a kölcsönszerződés a legvalószínűbb, hiszen az mindenki számára megoldást jelenthet: a Juventus nem jegeli a kispadon feleslegesen a játékost, Rugani több játéklehetőséghez jut, a Lazio pedig sikeresen pótolja a keletkezett űrt a védelemben.
A két klub akár belevonhatja a transzferbe Federico Marchettit is, aki iránt a pletykák szerint érdeklődik a Juventus. A csapat második számú kapusa, a 26 éves Neto ugyanis állítólag a távozást fontolgatja, a brazil kevesli a játéklehetőséget. Ez nem alaptalan, ugyanis eddig csak egyszer lépett pályára az idényben, hiszen Buffon továbbra is világklasszis formában véd.
Marchetti szerződése jövő nyáron jár le a Lazionál, és egyelőre nem jutott egyezségre klubjával a hosszabbításról. A Tuttosport szerint a Juventus kész lecsapni a válogatottat is megjárt olasz kapusra, akiért Milan is érdeklődik. A lap szerint a transzfer már januárban létrejöhet, de a nyári váltás sokkal valószínűbb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Watakuki 2015.11.05. 18:06:51
KysBé 2015.11.05. 18:08:33
MVPP 2015.11.05. 18:25:28
GZolee80 2015.11.05. 18:27:26
Ha jól tudom kilenc kapusunk van kölcsön adva 19-24 éves kor között miért nem közülük hozunk vissza a nyáron ?
(Mondjuk Lealit és Brignolit)
Glivenko 2015.11.05. 19:52:24
De ha már kölcsön, akkor inkább a Lazionak adnám, mint a Napolinak.
Gabuero9 2015.11.05. 20:32:59
HA KAPUST AKARUNK AKKOR PERIN!!!
delpi0823 2015.11.05. 21:33:25
KysBé 2015.11.05. 21:37:25
Lord Viktor 2015.11.05. 22:53:41
Mellesleg amíg Buffon ilyen magas szinten űzi az ipart, addig egy Storari vagy Manninger típusú magabiztos, de veterán kapus kell másodiknak, akinek már nincs baja a padozással, de be tud ugrani, ha szükség van rá.
bulldeo 2015.11.06. 02:49:29
GabeTR 2015.11.06. 09:44:32
Viszont ennek tudatában nem hiszem, hogy Marchetti is padozna...
Ruganinak kell a játéklehetőség, de akkor szükség lesz egy jó csere belső védőre.
Nem egyszerű a helyzet
Devilke Balla 2015.11.06. 12:22:26
JuventusFanatikus 2015.11.06. 13:31:46
bulldeo 2015.11.06. 15:01:18
(már Netónál furcsa volt, hogy leült a padra)