A Bajnokok Ligája csoportkörét váratlan eredményességgel kezdő Juventus éppen az előzetesen a D-jelű négyes leggyengébb tagjának vélt Borussia Mönchengladbachot fogadva hagyta veszni első pontjait a sorozatban, s a torinóiaknak most a német csapat vendégeként kellene győzelmet aratniuk, hogy mihamarabb biztosítsák helyüket az egyenes kieséses szakaszban.
A két csapat két héttel ezelőtti összecsapása látványosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mérkőzést, rendkívül kevés igazi gólhelyzetet és a zebramezesek számára csalódást keltő, gól nélküli döntetlent hozott, ezzel pedig a Sevilla ellen a győzelmet az utolsó pillanatokban megszerző Manchester City egyetlen pontra megközelítette a Juventust.
A Juventus keretéből, Kwadwo Asamoah és Roberto Pereyra mellett, bizonyosan hiányozni fog Sami Khedira, aki a Torino FC elleni mérkőzés kilencedik percében elhagyni kényszerült a pályát, s az orvosi vizsgálatok szerint izomhúzódást szenvedett, azonban Martín Cáceres és Stephan Lichtsteiner már a csapattal készülhet.
A mérkőzés játékvezetője a holland Bjorn Kuipers lesz.
A D-csoport másik mérkőzésén a Sevilla a Manchester City csapatát fogadja a Ramón Sánchez-Pizjuán Stadionban.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Cáceres, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Sturaro
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hurbiny3k 2015.11.03. 22:06:55
Rikoo 2015.11.03. 22:08:37
Rivendell 2015.11.03. 22:09:52
consminor 2015.11.03. 22:14:53
Barolo4 2015.11.03. 22:16:34
Barolo4 2015.11.03. 22:18:59
2015.11.03. 22:23:04
Barolo4 2015.11.03. 22:26:54
Magyar Közöny 2015.11.03. 22:27:33
Jack Bauer 24 2015.11.03. 22:27:36
Rivendell 2015.11.03. 22:32:15
Watakuki 2015.11.03. 22:33:58
Barolo4 2015.11.03. 22:36:10
Juveboy92 2015.11.03. 22:36:54
Leram7 2015.11.03. 22:37:07
Az mondom, hogy ez a döntetlen rendben van, de a hazai pályán elért 0-0 annyira nincsen.
Jack Bauer 24 2015.11.03. 22:37:23
DegerFaCan 2015.11.03. 22:38:22
MVPP 2015.11.03. 22:38:29
Hoods. 2015.11.03. 22:38:42
Lord Viktor 2015.11.03. 22:39:26
A továbbjutás egyelőre nincs veszélyben, 4 pont előnyünk van, annyit csak nem tapsolunk.el... Ráadásul a 'Gladbach most acélosabbnak tűnik, mint a Sevilla.
rob1 2015.11.03. 22:40:29
Watakuki 2015.11.03. 22:41:27
Apuleius 2015.11.03. 22:41:42
Gabuero9 2015.11.03. 22:41:48
Watakuki 2015.11.03. 22:42:10
Gabuero9 2015.11.03. 22:43:17
Watakuki 2015.11.03. 22:43:34
Trieszt120506 2015.11.03. 22:44:51
Apuleius 2015.11.03. 22:45:41
marcipunk 2015.11.03. 22:46:02
Devilke Balla 2015.11.03. 22:48:47
m.martin91 2015.11.03. 22:50:05
Trieszt120506 2015.11.03. 22:51:50
RuidaRobert 2015.11.03. 22:52:55
Mindenesetre 1 pont kell a továbbjutáshoz. Még ha ki is kapnánk Spanyolországban, akkor is csak egy barátságos X-et kell lehozni a Cityvel, és kéz a kézbe...
Ha viszont nem kapunk ki két hét múlva, akkor az utolsó meccsen már csak az első helyért kell játszani.
RuidaRobert 2015.11.03. 22:54:12
Apuleius 2015.11.03. 22:55:27
Rocky80 2015.11.03. 22:55:40
Pogba egyre jobb, Lichtit meg vagy utálom, vagy imádom. Most az utóbbi... :D
A végén egy-két veszélyes kontrát vezethettünk volna, ha nem csak vaktában előrerugdossák. Látszott a rutintalanság.
Tetszett, hogy Cuadrado volt legelöl a végén, egy az egyben neki lett volna a legtöbb esélye. Persze ha kapott volna labdát.
BigP86 2015.11.03. 22:56:04
delpi0823 2015.11.03. 22:57:49
ha mar a gladbach otthon xel a sevillaval mar akkor is megvan ami valljuk be nem egy lehetetlen sztem meg i fogjak verni oket.Allegri igy maradhat legalabb es egesz biztos vagyok benne hogy ez hosszu tavon jo lesz a csapatnak.
Trieszt120506 2015.11.03. 22:59:24
Lord Viktor 2015.11.03. 22:59:24
Tény, az első félidő érthetetlen volt, még mindig nem találja magát a csapat.
Juveboy92 2015.11.03. 22:59:26
MdewC 2015.11.03. 23:03:15
Rakás 0.
Legalább bánta a lapot, a teljesítményén is elgonolkodhatna. :/
A Maestroval egy mondatba tenni is vétek.
Grinta 2015.11.03. 23:08:39
hurbiny3k 2015.11.03. 23:10:28
Grinta 2015.11.03. 23:11:56
Trieszt120506 2015.11.03. 23:12:39
Grinta 2015.11.03. 23:13:44
Lord Viktor 2015.11.03. 23:13:58
hurbiny3k 2015.11.03. 23:15:44
Grinta 2015.11.03. 23:20:15
Grinta 2015.11.03. 23:21:18
hurbiny3k 2015.11.03. 23:23:51
Apuleius 2015.11.03. 23:24:23
hurbiny3k 2015.11.03. 23:27:53
Grinta 2015.11.03. 23:32:52
hurbiny3k 2015.11.03. 23:35:49
Grinta 2015.11.03. 23:36:30
Trieszt120506 2015.11.03. 23:40:04
GabrieleGrande 2015.11.04. 00:02:34
Trieszt120506 2015.11.04. 00:28:14
GabrieleGrande 2015.11.04. 00:39:16
Barolo4 2015.11.04. 00:44:09
@BigP86: Jogosan negatív vélemény? Ez azért egy igen szubjektív kijelentés.... lehet pl. neked jogos, másnak meg nem. Egyébként a negatív véleményekkel semmi gond sincsen (amúgy a pozitívval meg pláne nem), de az az alpári stílus, és unalomig ismételt állandó sablon fikázás amit itt néhányan nyomnak (szerencsére ez még mindig csak egy jól behatárolható kis kör), unalmas, fárasztó, értelmetlen és helyenként sértő is. Ezzel van a baj, nem a pesszimizmussal vagy kritikával.
@Rocky80: +1
Érdekes, hogy néhány negatív teljesítményről senki sem beszél. Marci és Morata hol járt ma este, mert nekem nem tűnt fel egyik sem. Sturaro (bár rengeteget futott), de a tavaszi teljesítményéhez képest sehol sincs (nyilván a kokler miatt), Chiellini hibája után összekapta magát, de azért ezt a szintet Rugani is tudná szerintem.
Pogba? igen ő a pályán volt, és bár nekem sem tetszettek az előre b@szot labdák a végén, de Buffon mellett őt és Lichtit tudnám kiemelni ma. Pali jó úton jár, de kellene még mellé min. 4-5 jó forma, hogy egy bl helyre jók legyünk idén is.
Ebben a csoportban még mindig lehetnek meglepetések, de én azt várom, hogy a következő körben két x-es meccs lesz (Gladbach akár nyerhet is, mert biztos vagyok benne, hogy az EL-ért még küzdeni fognak) és akkor már tovább is léptünk. Csoport elsőségre nem fogadnék nagyobb összegbe. :)
Gyengébb játék után is jó dolog Juventus szurkolónak lenni. Forza Juventus!
babo0410 2015.11.04. 01:09:24
Nem értem egyébként, hogy a csapatból hol volt ma a tűz? Nem volt rossz a meccs, és Allegri taktikája jó lenne, de amíg nem látom azt, hogy tényleg harcolnánk, és mindenki meghalna a pályán, addig kiállhatunk akárhogyan is. De ma pont a tüzet nem éreztem. Viszont Pogba nagyon tetszett, kezd belejönni végre. Sturaro viszont szerintem egész jó volt ma. Chiellinit viszont most ültetném le a padra, és adnék egy kis bizonyítási lehetőséget Ruganinak. Nagyon nagy hülyeségei vannak mostanában a csávónak.
babo0410 2015.11.04. 01:17:51
Rikoo 2015.11.04. 01:19:50
babo0410 2015.11.04. 02:53:16
delpi0823 2015.11.04. 07:18:57
peti78 2015.11.04. 07:43:04
DegerFaCan 2015.11.04. 08:43:51
cuore 2015.11.04. 09:07:20
végre valakinek feltűnt és le is írta hogy a nagy távozókon kívül mennyire hiányzik ez a két ember Storari és Pepe a padról/öltözőből
elözö években ha valaki gólt löt általában valamelyikükhöz rohant ki azonnal ez nem lehetett véletlen
szerintem nem jó a hangulat a csapatban és ez a legnagyobb baj
Az utolsó 100 komment: