A Sassuolo elleni keret
A Sassuolo elleni keret

Az Atalanta elleni győzelmével a Juventus a tabella tizenkettedik pozíciójáig kapaszkodott fel, s mindössze hat pontra csökkentette hátrányát az Interrel szemben, illetve továbbra is tartja a követési távolságot az AS Roma mögött. A zebramezes csapatnak most a Sassuolo otthonába…

Verratti ára: 100 millió €
Verratti ára: 100 millió €

Marco Verratti ügynöke, Donato Di Campli kijelentette, hogy ügyfele is ér annyit, mint a Juventus középpályása, Paul Pogba. Ez szerinte azt jelenti, hogy minimum 100 millió euró körüli összeg szükséges ahhoz, hogy valaki megszerezze őt a Paris Saint-Germain csapatától. A 22 éves…

Deschamps: „Pogbának többet kell védekeznie”
Deschamps: „Pogbának többet kell védekeznie”

A francia szövetségi kapitány védelmébe vette az idén kissé alulteljesítő Paul Pogbát, azonban azt elismerte, hogy a középpályásnak jobb teljesítményt kellene nyújtania védekezésben. A francia játékost számos kritika érte a gyenge szezonkezdetért, és sokak szerint az idén…

Di Francesco: „Ez már nem a szezon elején látott Juve”
Di Francesco: „Ez már nem a szezon elején látott Juve”

A Sassuolo mestere, Eusebio Di Francesco véleménye szerint csapatának nehezebb dolga lesz, mint a Chievo együttesének a szezon elején, mivel a Juventus előnyére változott. A bianconero csapat a Serie A szezont borzasztó gyengén kezdte, és jelenleg is nyolc pont választja el a…

Allegri: "Csak a saját eredményeinkre szabad figyelnünk"
Allegri: "Csak a saját eredményeinkre szabad figyelnünk"

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri úgy véli, hogy játékosainak pillanatnyilag nem szabad a többi csapat eredményeivel foglalkozniuk, s kizárólag a mérkőzések megnyerésére kell összpontosítaniuk. "Először is meg kell próbálnunk megnyerni egy újabb mérkőzést, amely holnap…

Alex Teixeira: "Boldogan igazolnék a Juventushoz"
Alex Teixeira: "Boldogan igazolnék a Juventushoz"

A Juventusszal hírbe hozott Alex Teixeira, aki pillanatnyilag Ukrajnában, a Shaktar Donyeck együttesénél szerepel, elárulta, hogy szívesen csatlakozna az Öreg Hölgyhöz. A 25 esztendős támadó nagyszerű formában van, hiszen a jelenlegi szezonban 11 bajnoki találkozón már 16…

Carnevali: "Nem csak a Juventus követi Berardit"
Carnevali: "Nem csak a Juventus követi Berardit"

A Sassuolo igazgatója, Giovanni Carnevali a Tuttosport-nak nyilatkozva beszélt a szurkolók egy része által szinte már zebracsíkos mezben látott Domenico Berardi jövőjéről és a torinói klub érdeklődéséről. "Gyakran és szívesen vacsorázom együtt Marottával." - nyilatkozta…

Pereyra és Asamoah is megsérült
Pereyra és Asamoah is megsérült

Úgy tűnt, hogy a sérülések által hátráltatott Juventus kerete szépen kiegészülhet végre, s Sami Khedira és Claudio Marchisio is megkezdhette az összecsiszolódást, de az Atalanta elleni győzelem után újabb játékosok iratkoztak fel a hiányzók listájára, s a zebramezesek…

Buffon: „2018-ig játszani szeretnék”
Buffon: „2018-ig játszani szeretnék”

A Juventus csapatkapitánya, Gigi Buffon nemrégiben beszélt a csapat aktuális helyzetéről, és arról is, hogy meddig tervez az Öreg Hölgynél futballozni. A harminchétéves futballista évek óta kezdő klubjánál és a válogatottnál, és véleménye szerint az Öreg Hölgy hamarosan…

Capello: „A Juve képes visszatérni a versenybe”
Capello: „A Juve képes visszatérni a versenybe”

A számos klubot és országot megjárt olasz szakember szerint a Juventus képes megfordítani a helyzetet, azonban a bajnokság nézőszámairól már nem nyilatkozott ilyen pozitívan a tréner. Az egykori Roma, Juventus és Milan tréner a Tele Radio Stereo 92.7 adásában beszélt a…

Dybala boldogan visszafizeti Allegri bizalmát
Dybala boldogan visszafizeti Allegri bizalmát

Paolo Dybala boldog embernek mondhatja magát, miután a vezetésével a Juventus legyőzte otthon az Atalanta együttesét. A Juventus csatára nem érzi, hogy az Atalanta ellen nyújtott meggyőző teljesítménye fordulópontot jelentene az eddig kapott játékideje szempontjából, hiszen eddig…

Az Atalanta elleni keret
Az Atalanta elleni keret

A hétközi Bajnokok Ligája-forduló után a Juventus az olasz bajnokságban próbálkozhat tovább a góllövéssel, s az ellenfél az Atalanta lesz, amely a tabella nyolcadik pozíciójában tanyázva látogat a Juventus Stadiumba. A kezdeti botladozások után úgy tűnik, hogy a zebramezes…

Raiola: "Pogba a szívére hallgatva maradt a Juventusnál"
Raiola: "Pogba a szívére hallgatva maradt a Juventusnál"

Az új szezonban mutatott gyengébb produkciói miatt sokszor élesen kritizált Paul Pogba ügynöke, Mino Raiola elárulta, hogy nincsen semmiféle megállapodás a Barcelonával, s a francia tehetség a szívére hallgatva maradt a Juventusnál. "Van-e megállapodás a Barcelonával a jövőbeli…

Reja: "Az Atalanta készen áll a Juventusra"
Reja: "Az Atalanta készen áll a Juventusra"

Massimiliano Allegrihez hasonlóan a Juventus soron következő bajnoki ellenfele, az Atalanta csapatának edzője, Edy Reja is nyilatkozott a sajtónak a vasárnapi mérkőzés előtt. Biztosította a szurkolókat, hogy felkészültek, és hogy problémát fognak okozni a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása