Reja: "Az Atalanta készen áll a Juventusra"

edy-reja-atalanta.jpgMassimiliano Allegrihez hasonlóan a Juventus soron következő bajnoki ellenfele, az Atalanta csapatának edzője, Edy Reja is nyilatkozott a sajtónak a vasárnapi mérkőzés előtt. Biztosította a szurkolókat, hogy felkészültek, és hogy problémát fognak okozni a Bianconerinek.

"Tisztában vagyunk vele, hogy a Juventus tabellán elfoglalt pozíciója nem tükrözi a valóságot" – futotta le Reja a kötelező tiszteletköröket a sajtótájékoztatón. "Megvannak a játékosaik ahhoz, hogy újra versenyben legyenek a Scudettóért. Természetesen remélem, hogy a felzárkózást az ellenük esedékes meccsük után kezdik meg..."

A tréner ejtett néhány szót csapatának formájáról is.

"Jó formában vagyunk, és azért jövünk Torinóba, hogy fenntartsuk ezt a trendet. Fegyelmezetten kell védekeznünk az egész mérkőzés során és magas intenzitással kell játszanunk 90 percen keresztül." – utalt a bergamóiak mestere arra, hogy Allegri körülbelül mire számíthat az ellenféltől a meccs során...

"Nem változtatunk a támadójátékunk mentalitásán, amely eddig remek eredményekkel szolgált nekünk a szezonban. Pár helyen változtatnom kellett a csapaton, hiszen a hétközi forduló miatt három meccset játszunk egy héten belül. Az Atalanta készen áll, és megteszünk mindent, ami ahhoz kell, hogy még egy Juventus-szintű csapatnak is problémákat tudjuk okozni." – zárta elszánt nyilatkozatát Reja.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr858018245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakajuve111 2015.10.24. 21:45:55

"Nem változtatunk a támadójátékunk mentalitásán"

magyarul: beállunk védekezni, mint a szög...

RuidaRobert 2015.10.24. 22:14:58

A Sky szerint 4-3-3 (4-3-2-1) lesz a hadrend. Sturaro jobb bekk, Pereyra-Dybala duó Mandzukic mögött/mellett.

babo0410 2015.10.24. 22:48:13

@RuidaRobert: Ennek örülnék.
@csakajuve111: Nem biztos, lehet úgy érzik, hogy majd most a pocsék formában lévő Juve ellen lehet keresnivalójuk. És lehet Reja azt hiszi majd ők is az első lövésből betalálnak. Csak az a helyzet, hogy mivel visszatért a két vkp-nk, így stabilabbak vagyunk hátul, mert már a kp-n tudunk szűrni, és így nem tudnak lendületből a védelemnek rontani. Ezért gondolom azt, hogy ha az Atalanta kitámad, nyerünk. Viszont ha beállnak bekkelni, akkor talán egy 4-3-2-1-el lehet keresnivalónk, hiszen Pereyra és Dybala hátrébb kerülnének, és könnyebben tudnák a védelmeket széthúzni. Azaz Mandzukicnak tudnának helyet teremteni, és a védők mögé beadott labdákkal lehetne keresnivalója. Csak nehogy úgy járjon, mint Llorente. Egyedül marad a védők között, és simán kikapcsolják.

babo0410 2015.10.25. 00:04:14

@JuveWinC: Ez nem valószínű, mivel Allegri nyilatkozta, hogy Cuadradonak pihenésre van szüksége. És azért a Sky hitelesebb, de meglátjuk.
Máskülönben a 4-3-2-1 szerintem hatásosabb lenne a tömörülő védők ellen, mert akkor Dybala-nak és Pereyra-nak több terület jutna a védelmek előtt.

west30 2015.10.25. 00:06:11

Ezt a 4-3-3mas katasztrofat kurva gyorsan el kellene felejteni.Nem mukodik,soha nem is mukodott a Juventusban,raadasul azon kivul,hogy Cuadrado elhuz egyszer ketszer a szelen semmi haszna nincs.

szabo2323 2015.10.25. 11:04:30

Hát ha fiuk nézegetik a bajnokság állását akkor tudják,hogy a következő 3 meccset nyerni kell és ott is vagyunk a felsőházban. Lehet,hogy akkor már lenne önbizalom a fiukban. és egy hét alatt nagyon sokat változna a helyzete mert ha jól láttam akkor szerdán a Sasouloval játszunk szombaton meg a Torinóval és a az a kilenc pont nagyon kéne ha az első négyben akarunk végezni.

alexGicamo 2015.10.25. 12:51:15

@szabo2323: Pontosan ! Remélem, így is lesz ! :D
FORZA JUVE PER SEMPREEEEEE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása