Simone Zaza ügynöke szerint a Juventus soha nem kívánta áruba bocsátani ügyfele játékjogát, azonban elismerte a West Ham érdeklődését.
Az olasz válogatott csatár a hírek szerint közel volt ahhoz, hogy a Upton Parkba igazoljon, azonban Fernando Llorente sevillai átigazolása nyomán a transzfer meghiúsult.
Mindazonáltal a Goal munkatársának adott interjúban az érdekképviselő szerint a londoni klubbal a tárgyalások csak puhatolózások voltak.
„A Juventus soha nem jelentette ki, hogy értékesíteni kívánja Zazát.” - mondta Christian Maifredi.
„Zaza a válogatott csatára, tehát teljesen természetes a klubok érdeklődése.
A West Ham? Létezett megkeresés az angol klub részéről, és ténylegesen érdeklődtek a játékos iránt. Az igazgatók és a menedzser, Slaven Bilić kedvelik a játékost, ám ezek a beszélgetések korántsem voltak hivatalos tárgyalások.
A Marseille? Számos klub érdeklődött, egyesek komolyabban, mások kevésbé. A szezon végén Zaza döntött, és nagyon szerette volna valóra váltani az álmát, és a Juventusnál akart futballozni.
A klubvezetés bízik Zazában, ő pedig jól akar teljesíteni Torinóban.” - zárta egyértelműen az interjút a játékosképviselő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2015.09.05. 14:41:30
Rivendell 2015.09.05. 14:43:06
Rivendell 2015.09.05. 14:57:16
alexGicamo 2015.09.05. 15:25:35
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
Tony. 2015.09.05. 16:15:58
"Zaza a válogatott csatára". Ja, meg Éder, meg Pellé is azok. Ide süllyedt az olasz labdarúgás. Manapság a válogatott tagjának lenni nem minőség kérdése, hanem hogy meglegyen a létszám.
Remélem miután legkésőbb jövő nyárig nyilvánvalóvá válik, hogy a többi, sokkal értelmesebb támadónk mögött nem rúghat labdába ez a buta tök, eltávolítják egy 10m-s buktával persze.
babo0410 2015.09.05. 16:22:35
Rivendell 2015.09.05. 16:25:09
olasz válogatottnak lenni meg manapság semmivel sem nagyobb érdem,mint mondjuk magyar válogatottnak lenni...na ennyit az olasz válogatottságról.
babo0410 2015.09.05. 19:30:20
MdewC 2015.09.05. 20:29:06
Na mind1...
MdewC 2015.09.05. 20:33:47
Ettől függetlenül még bizonyíthat, mivel még pályára sem lépett. Jó lenne, ha mutatna majd vmit, mert nekünk és a válogatottnak is szüksége lenne néhány minőségi csatárra, remélem az érkezése nem befolyásolja majd Berardi érkezését. (Mivel most őt hoztuk helyette, plusz ha Berardi akar-e egyáltalán jönni, amiben nem vagyok teljesen biztos.)
Tony. 2015.09.05. 22:30:56
1. Ha 90%-ban "pofára esnék" akkor feltehetően nem rajtad röhögne az egész blog, illetve az összes többi fórum, ahol még osztod az észt.
2. Ezen a nyáron konkrétan 1 embert húztam le, a többieknek többé-kevésbé örültem. Ez egy elég komoly aránynak tűnik, így a "mindig mindenki" kifejezés megintcsak nem állja meg a helyét.
3. És sosem felejtem el, hogy mit mondtam korábban, ahogy Allegri-t is megkövettem a tavalyi szezon végén. Ellentétben veled, aki ugye letagadta, hogy valaha is kételkedett volna benne.
4. A kommentemben elsősorban a reményemet fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy jövőre már nem kell Juve mezben látnom és semmiféle előrejelzést nem adtam azzal kapcsolatban, hogyan fog alakulni a jövője, hogyan fog játszani a Juventus-ban, így valójában a hozzászólásod teljesen értelmetlen volt, mint általában.
Köszönöm.
KysBé 2015.09.05. 23:30:25
babo0410 2015.09.05. 23:48:36
"Allegrit is megkövettem". Vissza kéne keressem, mert nem rémlik ez valahogy. :)
Reményedet fejezted ki, és nem minősítetted Zaza-t? Akkor a válogatott csatárának nem minőség kérdése lenni, vagy a többi értelmes támadónk mögött nem rúg labdába, és 10 milliós buktával eltávolítják, az mi? Ez kőkemény minősítés, és a jövőre való következtetés. Hiszen, ha nem játszik szerinted, és csak nagy anyagi veszteséggel lehet eladni, akkor az azt jelenti, hogy megbukott, mert nem tudott helyet kiharcolni magának. Utólag magyarázhatod, de az az igazság, hogy mióta Zazát leigazoltuk, te folyton csak kritizálod. Ahogy Marotta-ék, és úgy az egész vezetőség munkáját is. Meg úgy ám blokk mindent. De nem akarok személyeskedésbe átcsapni, úgyhogy PEACE, legyen béke, és inkább kerüljük egymást.
KysBé 2015.09.06. 00:11:37
"Másrészt rajtam ki röhög? Ezen a blogon kívül nem nagyon van más oldal, ahol ennyi konfliktus lenne"
Nso-n is köpködnek téged!!!!!
babo0410 2015.09.06. 00:22:00
@MdewC: ...
Lord Viktor 2015.09.06. 00:29:06
Szóval moderáld magad, mielőtt kommentelsz, vagy mi fogjuk megtenni.
Köszi.
KysBé 2015.09.06. 00:56:50
Az erő legyen Veled .... :)
babo0410 2015.09.06. 01:25:10
@Lord Viktor: Én csak egyszerű nem tetszésemet fejeztem ki az irányba, hogy még nem is játszott Zaza, akkor miért kell minden egyes alkalommal kritizálni. Ennyi volt amit kérdeztem, erre ő reagálta amit reagált. Ráadásul nem is szoktam a hsz-eire reagálni legtöbb esetben. Erre te kikéred az én kommentemet. Ok. elismerem kissé lehet erős volt, de akkor az ő válasza nem? Én semmi sértőt nem kérdeztem tőle, pusztán csak annyit, hogy miért kell látatlanba előre fikázni egy igazolást? Erre ő elkezdett mellébeszélni, és engem pocskondiázni. Az senkit nem zavart? Én kérek elnézést, kár volt egy nyilvánvaló provokációnak felülnöm. De! Kapod az ívet ott is. Milyen ívet? Az agyhalott interesekkel nem foglalkozom. Nagy ritkán reagálok, de az, hogy ő mit reagál az ő szellemi szintjén, hol érdekel? trollokkal nem foglalkozom.