Witsel továbbra is célkeresztben

witsel_axel_zenit.jpgA Sky Sport Italia értesülései szerint a Juventus érdeklődése erősödött Axel Witsel iránt, miután az AC Milan csapata lemondott a belga válogatott leigazolásáról. Az újság szerint a Bianconeri megkereste a játékos ügynökeit, és már a részleteket tárgyalják meg velük.

A 26 éves játékost 2017 júniusáig köti szerződés a Zenit Szentpétervár csapatához, ugyanakkor ő ezt nem kívánja meghosszabbítani. Az orosz klub viszont minimum 25 millió eurót szeretne kapni a középpályásért.

Az a hír járja, hogy a Juventus célja kötelező vételi opcióval kölcsönvenni a játékost a következő szezonra, így két évre eloszthatja leigazolásának költségét. Witsel egyébként 2012 szeptemberétől futballozik a Zenitnél, akik akkor 40 millió euróért vásárolták őt a Benfica csapatától.

A játékosért a Milan is érdeklődött a nyár folyamán, de a pletykák szerint ez azóta változott, és a Rossoneri inkább más alternatívák felé fordul, mint például a Sampdoria csapatát erősítő Roberto Soriano.

Mint már korábban mi is beszámoltunk róla, ha Witsel leigazolása kútba esik, a Juventus az Olympique Marseille 21 éves játékosa, Mario Lemina felé fordulhat, aki már 12 millió euróért mozdítható lenne, viszont az Internazionale csapata is élénken érdeklődik iránta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr47734938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gannicuss 2015.08.26. 12:07:45

Jelen helyzetben, ha csak 1 játékost igazolunk őt tartom a legjobb opcióna. Pogbával 4-4-2 ben vagy Marcival 3 középső középpályásos rendszerekben is jó teljesítményre lenne később.

Persze ha védekező és támadó középpályást is igazolunk akkor Calhanoglu és Lamina tökéletes lenne. Erre kevés sansz van...

Trieszt120506 2015.08.26. 12:09:51

Én nagyon remélem, hogy mellette voksolunk, legfontosabb, hogy legyen stabil az a középpálya. Klasszis irányítóra úgysincs már lehetőségünk.

Rikoo 2015.08.26. 12:13:47

@Gannicuss: @Trieszt120506: Pontosan így van. Fontos lenne főleg, hogy engedne a Zenit az árból is a hírek szerint.

MDaniel98 2015.08.26. 12:17:53

Én pártolnám az ő leigazolását, szóval szurkoljunk, a forrás mindenesetre nem rossz.

2015.08.26. 12:21:05

20M-et kér a Zenit újfent a Sky szerint.

juve28adam 2015.08.26. 12:36:53

Milanos oldalakon meg azt írják már nem téma Soriano, mennek Witselért :D
Most aztán ember legyen a talpán aki tudja mi a fene van :D

RuidaRobert 2015.08.26. 12:38:42

Jelen helyzetben talán a legjobb megoldás. Szerintem érkezni is fog.

Azért ha visszatekintünk 2 héttel, az Alex Sandro + Cuadrado + Witsel hármast igencsak aláírtuk volna. Nem ilyen hajrát szokhattunk meg Marottától (amellett, hogy én közel sem tartozok a kritizálók közé).

Tony. 2015.08.26. 12:40:55

Én inkább egy irányítót preferálnék.

DINOBIZZO 2015.08.26. 12:51:20

Witsel mellett csak a BL tapasztalat szól. Olyan játékos kellene a kp-ra aki képes kulcspasszokra. Ha a két játékos közül kellene választani akkor én Lemina-ra voksolnék. Pogba-val játszott már együtt. Jól passzol ,igaz olyan sok kulcspasszt ő sem oszt ki ,de így is többet ad mint Witsel és többet is szerel a belgánál.

el.Flaco 2015.08.26. 13:02:36

@DINOBIZZO: Egyetértek. Lemina olcsóbb is, fiatalabb is, valamint a francia vonal (Evra - Pogba - Coman) eddig elég jól muzsikál nálunk. Akkor lennék a legboldogabb, hogyha Lemina és Calhanoglu is jönne, de erre nincs túl sok esély. Viszont, ha csak 1 játékost veszünk, akkor Witselnek is örülni fogok. Már az pozitívum, hogy ilyen nevek közül válogatunk és nem olasz középszerek közül.

Trieszt120506 2015.08.26. 13:18:53

@DINOBIZZO: @el.Flaco: a Lamina srác tényleg figyelemreméltó számokat hoz, de valamiért mégsem egy népszerű "termék" a piacon. Pedig lassan az egész tavalyi csapatot eladták, őt meg úgy kell ajánlgatni.

Utánaérdeklődtem a francia futballban jártas szurkolóknál, akik látták is játszani nem csak a számokból matekoznak.. Azt mondják szürke iparos, egyáltalán nem juve szint, és csak a tavalyi Marseilleben voltak nála sokkal jobbak a középpályán, pl a Portóba igazolt Imbula.

Nekem amúgy az adatok, és a róla található videók alapján ígéretesnek tűnik.

Witselt viszont egész sokat láttam, ugyan nem kiemelkedő se előre se hátra, de atomstabilan hozza azt, amit tud, és ő biztosan nem fogja összefosni magát, ha meghallja a BL himnuszt.

ManOfSteel 2015.08.26. 13:21:11

Jó ez a Witsel gyerek remélem tényleg jön de ha jönne még pluszba Draxler is akkor egy 4-2-2-2 felállást megnéznék Pogba-Witsel páros középen két szélen meg Cuadrado meg Draxler

Rikoo 2015.08.26. 13:26:09

@ManOfSteel: huhh ahhoz már tényleg nem biztos, hogy lenne pénzünk, bár ki tudja.:D

Juvegaspy 2015.08.26. 13:49:45

Pogba Witsel Marci belso kozeppalya tetszene nekem is!

Il Principino 2015.08.26. 15:11:56

Gyere Axel,lesz neked helyed ebben a csapatban!Vidal is kb ennyi idősen jött asszem...

Rivendell 2015.08.26. 17:38:24

@kg19850508: 23 vagy 24 volt Vidal...28 ugye? akkor 24 évesen,mert 4 szezont töltött nálunk,kb Witsel ennyi idősen a Zenithez mehetett

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása