Egyetlen héttel a nyári átigazolási piac zárása előtt a Juventus ma hivatalosan is bejelentheti, hogy kikölcsönözte a Chelsea kolumbiai középpályását, Juan Cuadradót, azonban a torinói klub igazgatóira további munka vár.
A francia sajtó értesülései szerint a Juventus akár már kedden sikerrel zárhatja a tárgyalásokat az Olympique Marseille védekező középpályása, Mario Lemina ügyében.
A gaboni származású, ám francia állampolgárságú, az U20-as válogatottal Paul Pogba csapattársaként világbajnoki címet szerző Lemina a Canal+ állítása szerint már találkozott a Juventus képviselőivel, s készen áll a klubváltásra.
Az Öreg Hölgy hivatalos ajánlatot még nem tett, de a francia hírforrás szerint az üzlet 12 millió magasságában köttethet meg, s a 21 esztendős játékos akár már kedden vagy szerdán a torinóiak tulajdonába kerülhet.
A Calciomercato szerint Lemina már megállapodásra jutott a Juventusszal, így már csak a két klubnak kell közös nevezőre jutnia egymással, az azonban egyelőre kérdésesnek látszik, hogy a francia már az elkövetkező napokban, vagy csak januárban csatlakozna új csapatához.
Az olasz hírforrás idézi Leminát is, aki a francia sajtónak így nyilatkozott: "Őszintén szólva, szívesen igazolnék a Juventushoz, s nem tudnék nemet mondani, azonban olyan sokat kaptam a Marseilletől. Ugyanakkor ezek csupán pletykák."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2015.08.24. 13:09:12
BigP86 2015.08.24. 13:24:40
Juveboy92 2015.08.24. 13:30:41
mozambo 2015.08.24. 13:37:56
Juvegaspy 2015.08.24. 13:53:45
Gotzet gondolom sehogy sem szerezhetjuk meg akkor a kpszant 20millabal lesz 40.azzal mar lehet vmit kezdeni.
Good luck Marotta
(Bar ebbol ugyse lesz semmi)
Juvegaspy 2015.08.24. 13:55:01
szabo2323 2015.08.24. 14:09:38
Juveboy92 2015.08.24. 14:12:03
Leram7 2015.08.24. 14:39:46
Rivendell 2015.08.24. 14:48:32
fergeteges kreativitás óriásivá kezd majd dagadni a végén és kipukkad,mint a lufi
Spider81 2015.08.24. 14:53:41
Sischo 2015.08.24. 15:24:35
m.martin91 2015.08.24. 15:37:40
Apuleius 2015.08.24. 15:40:39
Watakuki 2015.08.24. 15:47:24
Coman 19(!!!!!!!) éves. Hatalmas potenciál van benne. Nem tudom ti mit vártok tőle, hogy ne csak " fénylő legyen, hanem arany is...."
Baromságokat azért nem kell írni.