A Chelsea ajánlat részletei

Pogba Paul_gol utani meglepettseg.jpgOlasz források szerint a Chelsea valóban komoly próbálkozást tett a napokban Paul Pogba megszerzéséért, azonban úgy tűnik, hogy Il Polpo ezen a nyáron nem fogja elhagyni a Juventus csapatát.

A sajtó által említett összegek alapján nem kérdéses, hogy az angol együttes fel kívánja venni a harcot a játékosért a Real Madrid és a Barcelona csapatával következő nyáron, amennyiben nem sikerül az elkövetkezendő pár napban véglegesíteni ezt a Juventus számára jelen helyzetben rendkívül megkérdőjelezhető átigazolást.

A sajtóban nyolcvan és százhúsz millió euró közötti összegek jelentek meg, azonban a minap Gianluca Di Marzio kissé talán hihetőbb részletekkel szolgált az ügyben, és megerősítette, hogy a Juventus igenis ragaszkodik a rengeteg klub által áhított fiatal francia futballistájához.

Az olasz újságíró szerint a Chelsea a játékosnak nyolcmillió eurós nettó fizetést ajánlott, azonban ezt a középpályás ügynöke, Mino Raiola méltánytalanul alacsonynak találta, és az angol klub az olasz rekordbajnok vezetőségét sem tudta meggyőzni, hiszen a hetvenötmillió eurós ajánlata arra sem volt elég, hogy az olasz igazgatók egyáltalán elgondolkozzanak az értékesítésen.

Az ajánlat kontextusba helyezése érdekében annyi mindenképpen szót érdemel, hogy a hetvenötmillió eurós (ötvenötmillió font) átigazolási díj új klubrekord lenne a Chelsea számára (a régi Fernando Torres nevéhez kötődik), míg az ajánlott nyolcmillió eurós nettó bér nagyjából megegyezik a Chelsea legjobban fizetett futballistájának, Eden Hazardnak a klub által biztosított jövedelmével.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr627726608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2015.08.23. 08:33:20

8m? nem is keres akkor annyira kiemelkedően.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.23. 08:41:02

@Rivendell: Szerintem ez fake, vagy nem tudom, de:
Hazard heti 200 ezret keres, Fontban. Az évi 10,4 M font,ami átszámítva legalább 15 M euro évente. Nem tudom mennyit kell ott adózni (babo ?),de kizártnak tartom,hogy a fizetése majd' felét le kéne adóznia...

A Lokomotiv London meg amúgy menjen a pics@ba :D

venember83 2015.08.23. 08:49:02

@Drughi Di Bianconeri: angol cikk állítása alapján pedig bizony ez a helyzet.

"Salaries in England are reported in weekly, rather than annual figures, and as gross payments rather than net, but after some back-of-the-envelope math, €8m net yearly salary equals £200k p/w gross."

Spider81 2015.08.23. 09:18:52

Tonkre nem fog menni egyik sem ez nagyon valoszinu ;)

papamamakislany 2015.08.23. 09:44:17

Biztos bennem van a hiba jópár meccset megnéztem Pogba szereplésével és sosem láttam benne az X faktort. Biztos bennem van a hiba,, valahogy olyan Balotellis story az egész , felfujtak egy fekete fiu érdemeit , tulhájpolták aztán nem lett belőle semmi.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.23. 09:50:29

@papamamakislany: Húha, akkor nézegesd még párszor Pogba-t, bár neked lehet,h. felesleges, ha majomtellivel méregeted össze...

Pont,hogy az X-faktor benne van, nagyon is, csak fiatalsága okán olykor fegyelmezetlen taktikailag. Ha meg a BL-elődöntőkre és a döntőre gondolsz: ott 2 hónapos kihagyás után tért vissza sérülésből.

Idén VEZÉR lesz, mert annak KELL lennie és robbanni fog a legmagasabb szinteken is.

A túlhájpolt lufi azok olyanok,mint Bale,Oscar,David Luiz stb-stb. meg a középszer angolok általában.

Rikoo 2015.08.23. 10:09:55

@papamamakislany: nem lett belőle semmi? 22 évesen egy olyan csapatban kapta meg megérdemelten a 10-es mezt ami zsinórban négy bajnoki címet nyert meg Es 20 év után végre az olasz kupat is. Szuperkupat is nyert 2-3at az elmúlt 4 évben Es nagyon közel volt tavaly a Bl győzelem is. Raadasul ha pont Pogba lerantasat befujjak buntetonek meg triplázott is volna. Nagyon ritka képességei vannak mentálisan meg erosodnie kell de az arak amikről szo van(100 misi korul) teljesen reális a mai viszonyokhoz képest. Az X-faktor nagyon is benne van, de még az y is.

verojuventino 2015.08.23. 10:10:16

Szerintem is vezére lesz a csapatnak idén!Most eléggé vidálos sérót vágatott magának a srác,plusz a 10-es mez. Csak nehogy visszájára süljön el a dolog vele kapcsolatban!Egyébként én nagyon bízom benne!!!

Gabuero9 2015.08.23. 15:24:21

jaj vaze ekkora kamut most kapta meg 10-es mezt nyilvan lelep 2 het mulva... istenem

MDaniel98 2015.08.24. 16:25:29

Azért amikor évi 8 milkát (euróban) méltánytalanul kevésnek éreznek, az már valami.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása