A Juventus ismét próbát tenne Guarín és Witsel ügyében

khedira_sami_hordagyon.jpgSami Khedira súlyosnak tűnő sérülését követően a Juventus több középpályást is kinézett a német pótlására, így a Zenit Szentpétervár sztárját, Axel Witselt, illetve az Inter sokadszorra felmerülő játékosát, Fredy Guarínt.

A német középpályást hordágyon vitték le a tegnapi, kétgólos francia győzelemmel záruló barátságos mérkőzésen, és feltehetően hátsó combizom-sérülést szenvedett.

A sérülés súlyosságát a későbbiekben elvégzendő vizsgálatok fogják felmérni, ám feltehetőleg egy-másfél hónap kényszerpihenő vár a Real Madridtól érkező futballistára.

Mivel Arturo Vidal távozott a Bayern München csapatához, az Öreg Hölgy kerete középpályások tekintetében eléggé megvékonyodott, és Sami Khedira sérülésekkel tarkított előélete sem túl megnyugtató a vezetőség számára.

Következésképpen a torinói vezetők alternatívákat keresnek, olyan játékosokat kívánnak igazolni, akik megbízható kiegészítőtagjai a keretnek a szorosnak ígérkező szezon előtt.

A La Gazzetta dello Sport szerint az egyik fő célpont az Inter kegyvesztett játékosa, Fredy Guarín, aki nem is olyan régen nagyon közel került egy torinói átigazoláshoz egy Vučinić-Guarín csere keretében, amelyet utolsó percben vétózott meg a milánói klubvezetés.

Mindazonáltal jelenleg a kolumbiai válogatott ma már átadólistás a klubnál, és feltehetően a komoly nyári költekezés után a milánói klub örülne, ha egy kis bevételre tenne szert a játékos értékesítésével.

A Corriere dello Sport egy másik Juventus-opcióról számol be címlapján, ez pedig a szentpéterváron légióskodó belga futballista, Axel Witsel.

A támadó felfogású játékost a nyár során komolyan hírbe hozták az AC Milan egyesületével, ám az orosz klub harmincmillió eurót kért a játékosért, így nem született megegyezés.

Természetesen a Juventus sem kíván ennyit fizetni a futballistáért, ám a torinói vezetők abban reménykednek, hogy a játékos is besegít nyomás alá helyezni a szentpétervári klub elöljáróit, és így sikerül kisebb összegért megszerezni a futballistát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr897673308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2015.08.02. 12:26:52

Viccen kívül írom: fizessük ki a 30 milliót a belgáért, jelentősen meg fog mutatkozni bajnoki pontok számában!

Persze tudom, erre 5% esély sincs...

Leram7 2015.08.02. 12:27:17

Snaijder, Alex Sandro és egy támadó kéne. - Ha Llorente megy.

Kp-ra nekem nagyon tetszik Pjanic játéka, de őt szerintem nem adják.

Juvegaspy 2015.08.02. 12:35:48

@Trieszt120506: en is ezt mondom mind2korrekt jatekos. Witsel nem egy sztar de Vidal sem volt az mielott idejott. Eltero a stilusuk de benne latnek fantaziat!

Juvegaspy 2015.08.02. 12:38:52

@Leram7: Zaza Mandzukic Dybala Morata Coman. Minek meg tamado?
Witsel Sneider Alex Sandro es korrekt a Mercato szerintem. Bar vedot igy mar nem veszunk h kozeppalyas kell.

rob1 2015.08.02. 12:43:32

Witsel nem kell főleg nem 30-ért tőle még Sneijder isí jobb.

Juvegaspy 2015.08.02. 12:45:29

@rob1: nem ugyanaz a poszt sztem ezert lenne jo mind2. Witsel nyomna Vidal helyen Sneider meg a trequartista (persze NEM a 10esben)

Gabuero9 2015.08.02. 12:53:18

Guarin annyiban jobb mint vidal h kurva jol lovi a szabadot es vmi iszonyatos atlovesei vannak lathattuk portoban es az interben is

Trieszt120506 2015.08.02. 13:01:59

@Juvegaspy: @rob1: pontosan, Sneijder és Witsel nem egymás alternatívái. Witsel alapvetően védekező játékos, aki egész jó előre is, jól is passzol. Sneijeder meg alapvetően támadó, aki pl Mourinho alatt azért a védekezésből is kivette a részét.

Gyakorlatilag irányító nélkül sikerült a BL döntőbe bejutni, mert a világ egyik legjobb középpályája volt a mienk. Most viszont ott egy óriási nagy lyuk tátong, ezért gondolom azt, hogy fontosabb lenne egy jó CM, mint bármilyen CAM. Utóbbiból már úgysem tudunk nagy halat kifogni..

rob1 2015.08.02. 13:05:11

@Trieszt120506: De akkor inkább Guarin mint Witsel olcsóbb és jobb.

Trieszt120506 2015.08.02. 13:06:04

@rob1: Guarín jobb mint Witsel? Viccelsz?

rob1 2015.08.02. 13:08:17

És szerintem az pont Asamoah helye jól játszana ott és akkor nem kell csak egy irányító.

m.martin91 2015.08.02. 13:09:51

A jelenlegi helyzetet látva a Witsel tényleg egy jó vétel lenne. Nem gondoltam volna még néhány héttel ezelőtt, hogy ezt fogom mondani. A gond ott van, hogy a Zenit-nek nincs szüksége pénzre, mi pedig jó ha 20 milliót adnánk érte.

rob1 2015.08.02. 13:10:40

@Trieszt120506: Nem. Szerintem jobb Witsel játéka nekem nem tetszik.

pedronegroo 2015.08.02. 13:14:09

Ebből Guarín lesz, de még ő is fényévekkel jobb mint Khedira! Hatalmas mákunk van hogy a "német" a "legjobbkor" sérült meg mert előbb-utóbb úgy is lesérült volna de most még nyitva a piac. Ha még Zaza is megsérülne......

Trieszt120506 2015.08.02. 13:28:46

Guarín-nal az a baj (azon túl, hogy még az interbe sem fér be), hogy túl támadó felfogású. Tüzel mindenhonnan, gól passzt akar adni mindenhonnan, nekünk nem egy ilyen önző, kapkodó, ösztön focistára lenne szükségünk...

Witsel vs Guarín

87% passz hatékonyság 75%
2,2 megnyert párharc/meccs 0,9
1,8 szerelés/meccs 1,7
1,5 labdaszerzés/meccs 1,1

SzDöme 2015.08.02. 13:34:36

Guarin sem fiatal már. 29.
Tudom Pirlo sem volt fiatal amikor ide jött, de azt gondolom nem kell érvelni amellett, miért nem lehet kettöjüket egy lapon említeni! Èn félek, ha ez a hír igaz, akkor Guarin lesz belöle...

rockitbaby 2015.08.02. 14:19:38

A meccs közben már előre láttam, hogy ez miatt a Guarín és társai vonal megint feléled. Még talán Rabiot hiányzik és teljes is lenne a kép. Viccet félretéve, @m.martin91: kollégával értek egyet. Witsel lenne a legjobb megoldás. Sokan nem kedvelik Guarínt, pedig nem azt kell lesni, amit az Interben csinált, hanem az alapján kellene dönteni, amit még a Porto-ban művelt. Meglátásom szerint egy értelmes edző kezei között semmi gond nem lenne vele sem. Persze az már más kérdés, hogy ha egyáltalán elengednék hozzánk Frédit, akkor mennyiért. Komolyan létszám feletti lett, de szerintem nekünk már csak azért sem adnák oda... Mondjuk ebből a szempontból nem lenne eleve halott ötlet Rabiot, de szerintem érdemes lenne megint a Bayer csapatától elszedni egy védekező középpályást, mondjuk Bendert. Onnan érkező játékos egyszer már nagyon bevált.

Tony. 2015.08.02. 15:01:17

Hát igen. Witsel ebben a helyzetben szinte már, mint "falat kenyér". Viszont ha őt meg kell venni, akkor 10-esre már nem marad. Egyetértek több előttem szólóval. Még egy Witsel-Sneijder duóval menthető lenne a mercato. Ennél jobb megoldás nem nagyon születhet.

Leram7 2015.08.02. 15:19:39

@Juvegaspy: Ha vesszük, hogy ki mennyi akciógólra képes a szezonban kb:

Zaza 5-8
Mandzukic 15
Dybala 10
Morata 15
Coman 2-4

Én továbbra is hiányolok egy támadót, mert Comanban és Zazaban még nem bízok, de remélem rám cáfolnak.

Rikoo 2015.08.02. 16:54:30

Na még a végén meghallgatják imáim a vezetőségben. Witsel, Sneijder kell. És kész vagyunk. Persze ha lenne több a kasszában jöhetnének a szélére is, de bízzunk a téli Alex Sandro transzferben.
@rob1: Guarínnak már lefőtt a kávé, láthattuk az elmúlt két évben. Witsel pedig pályafutása csúcsához közelít és ez jelenleg óriási különbség kettejük között.

alexGicamo 2015.08.02. 17:32:47

Witsel nekem is tetszett a vb -n mondjuk azóta nem tudom,mit tolt ...
A lényeg,hogy most már nagyon észnél kellene lenni,a továbbiakban az igazolásokat illetően . Csak hiányposztra,NEM porcelánlábúakat és csakis olyanokat,akik TÉNYLEGESEN erősítést jelenthetnek,máskülönben értelmét veszti a biznisz és csak többen leszünk ! ! ! '-)
FORZA JUVE PER SEMPRE !
U.i.: Jobbulást a sérülteknek !

Watakuki 2015.08.02. 17:37:18

@pedronegroo: gratulálok. Sokat láthattál Zazából a TV ben, hogy így leszólod. Igazi realos felfogás, csak gratulálni lehet -.-

Drughi Di Bianconeri 2015.08.02. 17:48:15

Na most már előkerülnek a tipikus zs-megoldások ! :D

A középpályánk átjáróház, így meg,hogy a senkiházi ismét lesérült,kell 1 CM, aki bevethető, és lehet rá számítani.
Mondjuk igazából inkább 2 kellene.

Witsel egy ötlettelen flegma,favágó,paraszt zsoldos.
Előszeretettel csúszik oda elkésve és tördel lábakat.

Nem kérdés,hogy 100-szor jobb játékos,mint a tuniszi betegember, mert legalább van van valamilyen jellemzője: a favágás.

Emellett elég jól tartja a labdát, jól passzol, ergo ad 1 tartást a középpályás játéknak.

Na de, a Zenit 30 M-nél olcsóbban nem adná; mi ennyit nem fogunk érte ajánlani; ennyit nem is ér.

Egyébként rühellem a belga bohóchajúakat, de biztos,hogy a jelenlegi középpályánkra még Ő is erősítést jelentene (ami elég szomorú).

Guarin szerintem biztos,hogy jönni fog, mert már 1 éve is előkerült, keresünk mindenféle arcot 10es posztra, olyat is,aki nem is ott játszik,de vagy túl drágák,vagy nem jönnek,vagy Marrotta bénázik.

Guarin már 1szer benyalt nekünk,hogy Ő akar lenni a "Juventus Hamsikja",ergo a Juve 10es posztján játszó középpályása.

Vele az a bajom,hogy a közelébe sincs annak,mint,amit a Portoban mutatott, meg eleve egy buta gyerek. Állandóan rálövi,amivel alaposan megtizedelte a milánói galambpopulációt, ha meg lőni kéne,akkor passzol. Olykor rendkívül önző és flegma, nagyon hangulatember,viszont annyira meg nem jó játékos,hogy ezt elviselje egy csapat és annak öltözője.

Igazából elértünk a reális céljainkhoz, volt itt Götze,Isco,Oscar stb; de a vége,mint mindig most is az abszolút zs-kategória lesz.

Egyértelmű lehetőségeket meg se próbálnak (J. Moutinho,Calhanoglu,Eriksen,Mata,Pastore stb).

Guarin jön majd kölcsön-opcióval, illetve,ha nem jön össze Witsel,akkor várok vmi olasz gyöngyszemet,Cigarini,vagy hasonló szintet a "középpálya stabilizálására".

Ezzel pedig jelentősen gyengülünk majd, és tényleg nem lesz egyszerű a Scudetto sem,mert h. pl.: a Roma középen már sokkal jobb.

Nem értem miért kell minden nyáron ezeket a bohózatokat előadni,mikor kivétel nélkül a ZS-megoldások lépnek érvénybe, akik,csak létszámot növelnek.

Marrottának meddig szól a szerződése ? :(

Juveboy92 2015.08.02. 18:03:11

@Drughi Di Bianconeri: Guarin nem rég nyilatkozta hogy nem kér a Juveból szóval nem lenne okos egy ilyen nyilatkozat után elhozni, és ezután felbőszíteni a szurkolókat, az biztos hogy nagyon nagy szüksége van a csapatnak egy megbízható box to box játékosra, aki nem Khedira... Ezen kívül trequartista poszton elérhetőbb Mkhytarian 2017ig szóló szerződéssel...Sneijder egyébként az Interrel tárgyal a vissza térésről...

Gannicuss 2015.08.02. 18:27:50

Jelen esetben sajnos mind kettő erősítést jelentene. Witselnek valamivel jobban örülnék.

KysBé 2015.08.02. 19:35:25

@Drughi Di Bianconeri: Marotta azt csinálja most a Juvéval, mint Benítez 2010-ben a dögevőkkel...

Nathas 2015.08.03. 09:11:53

Szerintem a vkp nem annyira égető, mint az irányító. Ott van Sturaro, majd felépül Khedira és Asamoah is, valamint Bonuccit is feljebb lehet tolni egy sorral (ez tetszene a legjobban), a helyén meg nyomhatja Rugani.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.03. 10:52:14

@Nathas: Az ég óvjon minket attól,hogy Bonuccira kelljen bízni az egyik középpályás posztot, ezt Te sem gondolhattad komolyan ! :O

- "majd felépül Khedira" - kb. 2 hónap múlva, max 2 meccs erejéig, ahol hozza a szokásos alibi, fos játékát, majd ismét lesérül,hiszen ez: Sami Khedira ! :D

- Asamoah középpályán való játszatásának én is örülnék,de elég valószínű,hogy Allegri bal szélső védőként számol vele.

- Sturaro szimpatikus gyerek,jó szűrő,de még sokat kell tanulnia labda-nélküli mozgásról, passzjátékról.

Igazából létszámra sem vagyunk meg,de,hogy minőségre nem,az 100% .

Egyébként tudja valaki,hogy Isla-val mik a terveink ?

Vagy marad, mert Ő is amolyan "eklektikus" játékos, akiket Marrotta imád ? :D

Bár,ahogy most állunk, inkább maradjon Isla,mint CM/RB pótlék,mint,hogy 1 Guarin idejöjjön.

Legalább nem kerül pénzbe :D

pedronegroo 2015.08.03. 10:54:45

@Watakuki: Köszi a gratulációt, egyelőre beérem ezzel, majd jöhet a sör és a pezsgő is mikor Zaza visszatér a tudásának megfelelő helyre: olasz kis és középcsapatok. :)

pedronegroo 2015.08.03. 10:57:52

@Drughi Di Bianconeri: Én nagyon remélem hogy Isla-val nincs semmiféle tervünk. :) Valszeg itt ragad mert a kutyának (még egy QPR-nek) se kell.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.03. 11:08:58

@pedronegroo: Az igazsághoz hozzátartozik,hogy a QPR vitte volna, de Isla nem akar az angol 2-od osztályban szerepelni.

Isla amúgy egy nagyon furcsa játékos.

Ismerem évek óta a chilei válogatottból/Udineseből a játékát.

Az említett 2 helyen jó focista látszatát keltette, személy szerint örültem,mikor anno elhoztuk (annak már nem,hogy érvényesítettük az opciónkat, méghozzá jó drágán, mindezt 1 pocsék szezonja után).

Nálunk azonban pocsékul teljesített,1 pozitív momentumra sem emlékszem tőle, Juventus-mezben :D

Jókora flop volt nekünk Ő, óriási pénzért.

Talán egy spanyol/angol kis-, középcsapatnak el lehet sózni 10 M körül (még ha az jókora buktát is jelent).

Csak azért merült fel bennem,hogy esetleg maradhatna, mert:
- CM poszton hiány van
- RB posztra van Stefi,aki évről-évre gyengébb,nem beszélve az állandó lap-veszélyes játékáról

+ inkább a már nálunk levő Isla, mint Guarin. De amúgy (mint ahogy fent leírtam) én Witsel-ért sem "rajongok" finoman szólva...

Nathas 2015.08.03. 12:48:20

@Drughi Di Bianconeri: Nagyon is komolyan gondolom, hogy egy irányító sokkal fontosabb, mint egy védekező középpályás, még ha ez Neked furcsa is.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.03. 13:09:11

@Nathas: Bravúrosan megkerülted a kérdésem tartalmát és az arra irányuló válaszadást lehetőségét, gratulálok, ezért jár a keksz :)

Én ezt mondtam:

"Az ég óvjon minket attól,hogy Bonuccira kelljen bízni az egyik középpályás posztot, ezt Te sem gondolhattad komolyan ! :O"

Te pedig véletlenül sem erre válaszoltál...

Bonucci,mint védekezőközéppályás - ennél elb@szottabb ötletet el sem tudnék képzelni.

Leram7 2015.08.03. 13:38:45

Isla mennyiben van nekünk?

Nathas 2015.08.03. 15:06:48

@Leram7: Isla vételára 13,9 m euró, a kölcsönért a QPR 1,2 m-t fizetett

Nathas 2015.08.03. 15:16:06

@Drughi Di Bianconeri: Na akkor még egyszer: szerintem vkp-n több az opciónk (messze nem ideális a helyzet, de látjuk, hogy a vezetőség fogához veri a garast, 2 minőségi játékosra nem fogja futni), egy szervezőre nagyobb szükség lenne.
Remélem udvariasabb modorban sikerült válaszolnom, mint Neked.

MDaniel98 2015.08.03. 17:36:57

Hogy mi sosem tudunk más játékosok iránt érdeklődni a lapok szerint mint 1,5-2 évvel ezelőtt az szinte hihetetlen. Semmi újdonság megint csak Guarín és Witsel. Guarín nem lett volna rossz...2 évvel ezelőtt, most max. cserének 7-10 millió között, de azt is csak undorodva, a Sintérees múltja miatt. Witsel nem rossz játékos, de, ha a Zenit 30-at kér érte, és a Milan nem adta meg, de mi sem akarjuk, akkor nem hiszem, hogy hozzánk jönne, nem keres ő olyan rosszul ott, hogy könnyen eljönne, bár lehet, hogy nekünk pont olyan típusú játékosra lenne szükségünk, mint ő.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása