A Schalke engedélyt adott a Juventus vezetőségének, hogy tárgyalásba bocsátkozzon Julian Draxlerrel, bár a felek még nem egyeztek meg a játékos átigazolási díjának az ügyében.
A Juve sportigazgatója, Fabio Paratici Németországba repült a napokban, hogy tárgyalásba bocsátkozzon a gelsenkircheni alakulat vezetőivel az eddig elsődlegesen szélsőként bevetett támadó futballista ügyében, akiért a Juventus huszonötmillió eurót kínál.
Mindazonáltal a Schalke 04 harmincötmillió euró körüli összegben szabta meg a játékos vételárát, és a Goal.com értesülései szerint a játékos megközelítőleg öt-hatmillió eurós éves bérre tartana igényt.
Gianluca Di Marzio értesülései szerint ezek az összegek kissé eltérnek a fent említettektől, vagyis a német klub harmincmillió eurót kér a játékosért, míg a Juve húszmillió eurót plusz bónuszokat ajánl. Továbbá az olasz újságíró szerint a játékos ötmillió eurós bérezést kér aláírásáért cserébe.
A Juventus kénytelen újabb befektetéseket eszközölni a csapatot tekintve, mert bár nyár elején érkezett Paulo Dybala, Sami Khedira, Simone Zaza, illetve Daniele Rugani, Arturo Vidal megközelítőleg harminchétmillió euróért távozik a Bayern Münchenhez, így a középpálya megerősítése elsődleges prioritás.
Julian Draxlert 2018 nyaráig érvényes szerződés köti a Schalke 04 együtteséhez, és szerződésében negyvenötmilliós kivásárlási ár szerepel, ám ez idén júniusban érvényét vesztette.
Egyes hírek szerint a Schalke már meg is találta a német játékos megfelelő utódját, aki a Bayern München egykori játékosa, Xherdan Shaqiri. A svájci futballista jelenleg az Inter keretét erősíti, ám várhatóan távozik a nyáron a komoly átalakuláson átesett milánói együttestől.
Julian Draxler a legutóbbi két szezonban viszonylag kevés játéklehetőséghez jutott sérülései miatt, így az elmúlt szezonban csupán tizenöt bajnoki jutott szerephez, és ezeken két gólt szerzett, illetve egy gólpasszt osztott ki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rivendell 2015.07.22. 09:13:12
ilyen igazolást nem szeretnék látni a mercato végére,mert akkor mehetnek a picsba kézen fogva Marotta meg a játszópajtása is...Paratici
már előre nevetek,hogy 5m/év-ért a nyakunkon lesz alsó hangon 4 évig,mert eladhatatlan lesz a srác
Trieszt120506 2015.07.22. 09:40:22
pedronegroo 2015.07.22. 09:55:07
sleepy8 2015.07.22. 09:57:50
Mixbetegállat 2015.07.22. 10:19:51
Juvegaspy 2015.07.22. 10:25:34
Rivendell 2015.07.22. 10:48:01
Trieszt120506 2015.07.22. 10:58:03
harciretek 2015.07.22. 11:01:00
mpite 2015.07.22. 11:21:24
Juveboy92 2015.07.22. 11:29:06
Rivendell 2015.07.22. 11:29:26
nem tudom mi kell még ennek a balfasz társaságnak...nagy BL bevétel,top1 tv-s olasz bevétel,1kulcsjátékos eladása és mellette még másik 2-3 10-15m környékén eladható játékos. Kezdem azt hinni,hogy neki 1 olajos csapatnák kéne ténykednie,mert legalább kg-ra vehetne aranyárban...talán akkor képes lehetne értelmesebb igazolásra is.
ugye senki nem akarja neki adni a 10-es mezt?
Rivendell 2015.07.22. 11:31:56
részemről idáig ez elég gyenguska mercato,ha jönne Draxler,akkor is max 10/6
jön 1 tehetség,aki ki tudja mire fogja vinni és jött/jön 2 srác,aki kórházi töltelék volt a múltját nézvén,jó előjelek.
lassan ott tartunk,hogy MAndzu volt a sztár igazolás:D neki mondjuk még örülök
Rivendell 2015.07.22. 11:33:20
Pogbat el ne merjék adni,nálunk legyen nyugdíjas koráig,vagy hát amíg ez a csapat ügyködik,mert max vennének az árán 3 30m-s járókeretest
mpite 2015.07.22. 11:34:58
Ennek ellenére én azért még megvárnám, hogy mi lesz a vége a történetnek, de most valóban Draxler tűnik a befutónak (sajnos).
juve28adam 2015.07.22. 11:39:30
A másik ,hogy sérülékeny...bár lehetséges, hogy hozni akarnak Khedira mellé egy németül tudó srácot aki mellett nem unatkozik a rehabon a töröknémet...)
Gannicuss 2015.07.22. 11:40:25
Trieszt120506 2015.07.22. 11:47:01
Juveboy92 2015.07.22. 11:47:26
Gannicuss 2015.07.22. 11:47:52
3Szabi3 2015.07.22. 11:50:58
Juveboy92 2015.07.22. 11:55:11
egyébként trequartista ide trequartista oda engem sokkal jobban dühít az hogy Alex Sandrot nem tudja elhozni a félszemű...már Siqueirakat meg Schmelzereket kell olvasnom alternativaként miközbe azon a poszton egy Alex Sandro sokkal fontosabb mint ez a Trequartista kérdés mert oda házon belül is betolhatunk vkit Dybala pl...de bal oldalra van egy Evra és így hogy elment Vidal nem akarom Asamoaht a bal oldalon látni !!!!
Rivendell 2015.07.22. 11:55:24
Nekem mondjuk Gündogan nem kéne,túl sokat én nem látok a srácban valamiért + ő is sérülékeny.
Trieszt120506 2015.07.22. 11:57:14
Sneijdert valóban írják, mint a német vonal alternatívája... Vele a legnagyobb gond, hogy mivel most hosszabbított, ezért fizetni kellene érte nem is keveset. 30 fölüli játékosért pedig nem igazán éri meg tízmilliókat kiadni.
Rivendell 2015.07.22. 12:00:46
én első körben ha már Götze-Isco nem fér bele,megkérdezném Riaolat,hogy most őszintén nincs valami tehetségesebb srácod? úgyis viszed Pogbat 16-nyarán,hozhatnál helyette mást még az idén:)
Még mindig azt mondom Berardi kellett volna ide,nem 1 csupa nagy kérdőjelen sérülékeny német,magasabb áron. Teszem fel a kérdést,ha jövőre jön Berardi,akkor valahol 245 átlag életkorú csapattal megyünk neki a BL-nek?:D vagy a szélekre hozunk majd kiöregedőket,csak hogy ne legyünk túl fiatalok
Juveboy92 2015.07.22. 12:02:20
Juveboy92 2015.07.22. 12:04:47
m.martin91 2015.07.22. 12:05:11
Balhátvédnek egyébként felmerült Kurzawa is, mint Alex Sandro alternatívája, aminek egyébként nagyon örülök, bár ha az a gondunk, hogy a brazilért sokat kér a Porto, Kurzawáért szerintem még többet kérne a Monaco.
Rivendell 2015.07.22. 12:10:46
Gannicuss 2015.07.22. 12:11:12
Elégedett az én sem lennék, még a best videókban is olyan pocsékok a befejezések hogy sírok. Az azért látszik, hogy tehetség akad, de az sokaknál.
Götze, Isco, Oscar nyilván sokkal jobbak lennének. Meg sajnos nekünk úgy néz ki megfizethetetlenek. Nem hiszem ha kapna a kobra 50 et tkp-ra akkor Draxlert nézegetné.
Rivendell 2015.07.22. 12:13:56
gondolom Marotta manapság nem járhat fel közösségi oldalakra,amit az kaphat:D meg úgy az egész Juve vezérkar
Rivendell 2015.07.22. 12:16:22
Tony. 2015.07.22. 12:18:17
Rivendell 2015.07.22. 12:19:31
idén is elég szépen csinálják a pótlásokat idáig.
Rivendell 2015.07.22. 12:21:46
Gannicuss 2015.07.22. 12:24:29
Ennek ellenére én is szívesebben látnék a hollandból, vagy belgából valami spílert. Régen mikor még fifáztam voltak ott nagy csodák :)) Bár egyik nevét sem hallom :))
Rivendell 2015.07.22. 12:27:38
Bayernek kellett Vidal,nem is kicsit,akkor nyögték volna be,hogy cserébe Götze és max 5m-t ráfizetünk,vagy simán csak csere,hiszen ők is csak 37-ért vették.
sleepy8 2015.07.22. 12:29:48
A vegen meg jon Draxler (aki amugy a kanyrban sem iranyito), meg Gotze is. :D
ManOfSteel 2015.07.22. 12:39:10
Gannicuss 2015.07.22. 12:40:33
Annyi fiatal van szerintem nem ártana egy kis tapasztalat is. Nem mondom, hogy 30 as játékos, de akinek van nemzetközi rutinja.
@sleepy8: Igen Draxler mikor nem sérült, de általában az akkor szélső. A kettőt együtt inkább aláírnám, bár Draxlert akkor sem értem. Ha Götze jön végképp nem fér be. Én így is inkább Dybalat játszatnám.
Gannicuss 2015.07.22. 12:42:47
Remélem ha érkezik neked lesz igazad, mert eddig ahogy néztem senki sem örült az esetleges érkezésének.
Tony. 2015.07.22. 12:49:01
el.Flaco 2015.07.22. 13:12:35
pedronegroo 2015.07.22. 13:14:04
Én reménykedem hogy nem jön ez a Draxler gyerek, ennyi fiatal már sok lesz nekünk, vagy ha mégis jön akkor remélem Marotta még cigánykodik az árán.
hellan (törölt) 2015.07.22. 14:56:17
KysBé 2015.07.22. 17:36:49
Eddig ok, de utána ha megtaláltuk mit akarunk vele csinálni ????