Nedvěd: „Tévez pótolhatatlan”

Nedved Pavel_3.jpgA Juventus igazgatója és játékoslegendája nemrégiben úgy fogalmazott, hogy komoly érvágás Carlos Tévez távozása, és nem gondolja, hogy a vezetőség képes lenne pótolni a játékost a nyár folyamán.

A klubigazgató a horvát csatár, Mario Mandžukić érkezését követően nyilatkozott, akit a klub tizenkilenc millió euróért vásárolt meg az Atlético Madrid csapatától, ahol a huszonkilencéves horvát csatár egyetlen szezont töltött, miután a elhagyta a Bayern München együttesét.

Mario Mandžukić feladata lesz minden bizonnyal legalább részben betölteni a Carlos Tévez által hagyott óriási űrt, mivel az argentin játékos ezen a nyáron feltehetően a Boca Juniors csapatához csatlakozik a jelenleg is zajló Copa America mérkőzéseket követően.

Mindazonáltal Pavel Nedvěd véleménye szerint az argentin csatár által szerzett ötven gólt és csapatvezéri státuszt nehéz lesz pótolni.

„Carlos Tévez pótolhatatlan.” - idézik balkáni médiaforrások Pavel Nedvěd szavait, amelyeket a klubvezető Mario Mandžukić hivatalos bejelentése után osztott meg a nyilvánossággal.

„Nagy csapás a Juventus számára, hogy távozik az argentin csatár. Az utóbbi két évben valódi vezére volt a csapatnak.

Mindazonáltal családja miatt hozta ezt a döntést, ezt pedig tiszteletben kell tartani.”

A klubigazgató szerint azonban az érkező játékosok, így Paulo Dybala és Mario Mandžukić, egyértelműen a csapat hasznára lesznek.

„A megszerzett játékosok mind jó futballisták, akiknek a segítségével a csúcson maradhatunk Olaszországban és Európában. A fiatal játékosok előtt ott lesz a lehetőség a fejlődésre és arra, hogy kiváló játékossá nőjék ki magukat.” - zárta optimista hangnemben a rövid interjút a cseh klublegenda.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr217568910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.06.24. 13:40:01

Én azért kicsit parázok, Conte, Tevez, Pirlo nélkül.... ők segítettek minket a vissza csúcsra.

KINGovHELL 2015.06.24. 15:46:55

@pedronegroo: Szerintem pedig az egész csapat.

pedronegroo 2015.06.24. 15:50:18

@KINGovHELL: Nincsen csapat vezér nélkül és ők vezérek voltak.

Goku06 2015.06.24. 22:41:13

@pedronegroo: ha idén elvesztjük Tevezt-Pirlot és Pogbát, akkor új csapatot kell építeni, amiben azért nagy a kockázat... Allegrinek most nem csak toldozgatni és foltozgatni kell, hanem az alapokat újraépíteni, mert Pirlo és Pogba középen megadja az alapot.. és hiába Marchisio és Vidal mellett Pereyra, Khedira, Asamoah.. az egész felfogás változik, ami csak kockázattal jár.

(Pogba neve Vidaléval helyettesíthető.. nem költünk 100 millió körül ha nem adunk el egy nagyobb nevet)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4144) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása