A Chelsea kész megválni Oscartól

oscar_golorom.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Premier League bajnoka, a Chelsea hajlandó lenne megválni brazil támadó középpályásától, Oscartól, aki a Juventus felé veheti az irányt, amennyiben az Öreg Hölgy készen áll 30 millió euróért kivásárolni a londoni klubbal kötött szerződéséből.

A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a közelmúltban már ellátogatott az angol fővárosba, hogy tárgyalást kezdeményezzen Oscar ügyében, akit Massimiliano Allegri tárt karokkal fogadna keretében.

Annak ellenére, hogy a Chelsea ragaszkodni látszott játékosához, a Sport Mediaset úgy tudja, hogy José Mourinho, megfelelő ajánlat esetén, megválna a 23 esztendős Oscartól. 

A brazil válogatott fiatal támadója, korábbi kiváló teljesítményéhez mérten, a jelenlegi szezonban nem alkotott maradandót, de így is 28 bajnoki találkozón lépett pályára, s ezalatt hat találat és nyolc gólpassz fűződik nevéhez.

Legutóbbi nyilatkozatában a Juventus mestere, Massimiliano Allegri elismerte, hogy egy klasszikus tízes leigazolását kérte az Öreg Hölgy igazgatóitól, s elárulta, hogy Oscar tökéletesen megfelelne elképzeléseinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr107547596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpite 2015.06.16. 11:11:42

Kíváncsi leszek, én nagyon jó játékosnak tartom őt, aki még mindig rendkívül fiatal, szerintem nálunk is tudna villogni. Ugyanakkor kizárt dolog, hogy az eddigi érkezők mellett még érte is ki tudnánk fizetni ennyit önerőből, szerintem az ő érkezéséhez szükségszerű valakinek a távozása is, így én nem ragaszkodom hozzá. A TM egyébként 40 millióra teszi az árát.

hellan (törölt) 2015.06.16. 11:13:48

Az a 30M nagyon kevés lenne érte, 40M viszont már meggyőzheti őket.

molnaratti10 2015.06.16. 11:16:24

Exor 50M€ ne felejtsétek el☝️

sleepy8 2015.06.16. 11:19:44

Az utobbi evek talan legnagyobb igazolasa lenne. Oscar egy zseni, aki beleszurkult Mou taktikajaba.

Ha Oszi jon, felolem mar most eladhatjuk Pogbat. (Az is vicces hogy Pogba 100M, Oscar meg 30, ebbol is latszik hogy Pogba csak egy hatalmas hype... semmivel nem jobb Oscarnal)

rockitbaby 2015.06.16. 11:26:38

@sleepy8: Azért Pogba sem kutya játékos, de azért annyit jegyezzünk meg, hogy reálisan a két játékos hasonló teljesítményt pakolt le eddig az asztalra, így a vételárbeli különbség nem indokolt. Azonban mindenki annyiba kerül, amennyiért megveszik. És jelen pillanatban a Pogba lufit még lehet fújni kicsit, így akár 100 millió fölé is mehetünk. Azonban figyelni kell, nehogy túlfújjuk. Ebben tökéletes segítség Raiola. Ha Pogba fut még egy ehhez hasonló szezont, sérülés nélkül, akkor az évezred üzlete lesz az eladása.

Amúgy a többieknek is reagálva, nekem van egy olyan sejtésem, hogy az alapvetően szponzori pénzek mellett szerintem mi már a Pogba-ért kapott összeget is költjük, előre. Sanszosan van már valami gentleman megegyezés a Barca-val, hogy jövő nyáron távozik tőlünk, de már most kapunk komoly summát.

Lord Viktor 2015.06.16. 11:29:48

Én is eléggé meghökkentőnek tartom, hogy egy 23 éves, már bizonyított és nagy potenciállal rendelkező játékost 30 millió euróért odaadjanak egy gyengébb szezon után...

mpite 2015.06.16. 11:30:50

@molnaratti10: Azért az biztos, hogy ha lehet, megpróbálják kölcsön felhasználása nélkül megoldani a mercatot és ez teljesen rendben is van így, minden csapatnak így kéne gondolkoznia szerintem, akkor lennének kb egyenlőek a feltételek.

MdewC 2015.06.16. 11:43:32

Szubjektív véleményem Oscarral kapcsolatban, hogy nem biztos, hogy nálunk beválna. Természetesen kevés jó játékos van az igazi 10-es posztra, Ő legalább fiatal, de mégsem érzem benne azt az "átütő erőt". Erre persze még rátesz egy lapáttal, hogy az alapemberek közül valakit el kell adni, hogy megvehessük. Egyedül pedig kevés, hogy teljes csapat reformot lehessen érte kialakítani, gondolok itt, az eddigi játékunkra, tehát az újonnan érkező fiatalok közül valakinek még hasonló szerepkört kellene betöltenie.

Egyelőre irreálisnak gondolom a leigazolását, pláne ennyiért.

Gannicuss 2015.06.16. 11:43:44

Ennyiért azonnal el kéne hozni!

Jelenlegi helyzetben ugye Zaza 15 milla egy jó szezon után Dybala 32+8...

Akkor Oscar 30 ért kb ingyen van. Ha belelendül a srác egy igazi kreatív zseni, pont ilyen tkp-ra lenne szükségünk.

JuventusFanatikus 2015.06.16. 11:43:53

30 millió euróért álom lenne leigazolni Oscart.

MdewC 2015.06.16. 11:59:38

Természetesen ha jönne, akkor így lenne számomra a legszebb, de ez már annyira irreális, hogy...

4-3-1-2

Morata/Zata - Tévez/Dybala
Oscar/Berardi
Pogba/Asamoah? - Marchisio/Pirlo - Vidal/Pereyra
Evra/Padoin/Asamoah? - Chiellini/Rugani - Bonucci/Barzagli - Lichtsteiner/Caceres/Fabinho?

Inkább nem is filozofálgatok, csak jegelem magam pár napra, ameddig ki nem derül, hogy mi lesz Tévezzel.

Mindenesetre, ha tényleg eladjuk Pogbát, akkor abból a szempontból jól próbálkozunk eddig az igazolásokkal, (legalább látszik, hogy próbálkozunk és remélhetőleg nem ütközünk akadályokba) hogy "előre költjük" a keretet, mert utána mindenki csak lehúzna minket...

(Ennyire kiszámíthatatlan mercatónk nem tudom, hogy mikor volt utoljára.)

Gyori_Juventino 2015.06.16. 12:11:07

Azért elöl Oscar-Dybala-Morata 3as Zaza és Berardi val mint alternativa jó pár évig elöl meglennének oldva gondjaink.

sleepy8 2015.06.16. 12:15:35

@rockitbaby: Nem mondtam hogy kutya jatekos Pogba, csak engem pl zavar ez a tulsztarolas.

Amugy Oscar az Adidasnak is jol jonne, mert a jelenlegi kereten egy ertelmes jatekos sincs akit az Adidas szponzoralna.

Drughi Di Bianconeri 2015.06.16. 12:41:30

A 30 M nevetségesen kevés egy Oscarért.
Bár már közel sincs akkora marketing értéke,mint mikor Brazíliából elhozták,de 30 M-ért manapság jóval gyengébb képességű egyéneket lehet csak kapni.

Ennyiért kötelező elhozni,ha igaz... úgyis Pogba árát költjük már. :D

Számomra az az érdekes,hogy a legtöbb újkeletű mercato-s pletykánál Paratici (!) van megemlítve,mint utazó ügynök.
Sőt, ugye Morata-t is Ő hozta ide.

Igazából Paratici igazol nekünk, Marrotta meg fizetett vezérszurkoló ? :D

RuidaRobert 2015.06.16. 12:42:29

Én az elmúlt hetek híreit látva egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy Pereyrát leigazoljuk.

Witsel-t nagyon emlegetik, most Oscar és állítólag Berardival is számolna irányítóként akár.

hellan (törölt) 2015.06.16. 12:44:42

@RuidaRobert: Júni 30-ig van időnk érvényesíteni az opcióját, de őszintén szólva nekem is megfordult a fejemben h nem igazoljuk le.

Nathas 2015.06.16. 12:49:14

Pogbát semmiképp sem engedném el, rettentően hiányozna, európai szinten sem sok olyan játékos van, aki így bejátssza a pályát, támadásban és védekezésben is jeleskedik. Jó alternatíva lenne kötni a Barcával egy előszerződést, melynek értelmében jövőre nagy lóvéért vihetik.
Oscarral kapcsolatban viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy ő kell nekünk, bár 30 milláért nagyon is jöhetne (ami szerintem egy hatalmas kacsa, majd pont Mourinho és Abramovich fogja "apróért" odaadni?)

tjunior 2015.06.16. 13:05:27

@RuidaRobert: az Udinesetől még Mottát és Islat is megvetttük, hát akkor pont a bevált Pereyrát nem fogjuk? Valószínűtlen. Nyakunkon a közös tulajdon megszüntetése, feltételezem ezzel foglalkozik a vezetőség, és ezért van kevesebb hír Pereyráról.

hellan (törölt) 2015.06.16. 13:07:08

@tjunior: Ha a döntés megszületett már, gondolom ráér bőven a dolog. Kitöltik a papírokat, jelzik Udinesenek és perkálunk. Most az a fontos h az edzőtáborra a keret jelentős része meglegyen érkezők terén.

tjunior 2015.06.16. 13:09:40

Egy újabb 30 milliós játékos igazolása nálam egyértelművé tenné, hogy Pogba árát költjük (de minimum Vidalét) Dybala 32, Oscar 30, Zaza-Berardi 25, Pereyra 14 ez már 100 millió. Mondjuk ha megvennénk még Kondgogbiát egy szavam se lenne.

epaska 2015.06.16. 13:09:57

Jövőre az Oscar-Dybala-Morata hármassal szét vernénk az egész Serie A-t. :) Tévez maradása pedig nagyon komoly fegyvertény lenne, de ha távozik akkor valóban jöhetne a Zaza-Berardi kettős is, akik elég játékpercet kaphatnának. Én biztos vagyok benne, hogy a középpályáról fontos láncszem nem fog távozni, talán csak Pirlo, de még az sem biztos. Annál inkább tartok én is attól, hogy Pereyra szerződése nem lesz véglegesítve, ha érkezik a Brazil és Pirlo is marad még. Hátra érkezik Rugani, aki remek igazolás, jobb oldalon én elnézegetném Darmiant jövőre és felőlem az egész vezetőség elmehet nyaralni, ha ezeket tető alá hozzák. :)
Zaza,Berardi,Dybala,Oscar,Rugani,Darmian érkeztével mehet Pepe,Llorrente,Ogbonna,Pereyra,Tévez. Várom a következő szezont. :)

tjunior 2015.06.16. 13:17:00

Annyit azért még hozzátennék ehhez az Oscar sztorihoz, hogy nem rossz ez a 8+6os szezon a Chelseaben, de feltétlenül el kell költenünk egy játékosra 30 milliót amikor itt van nekünk(itt lehet) Berardi?

RuidaRobert 2015.06.16. 13:30:10

@tjunior: Bl-ben pl 0-0-ás mutatóval rendelkezik, ami az idei szezont illeti.

Korán se vagyok benne biztos, hogy valóban akkora spíler, de reménykedek benne, hogy csak Mourinho játékfelfogása miatt nem robbant be annyira, és nálunk kiteljesedik.

Iscónak sokkal jobban örülnék, ha már Pogbának mennie kell (az ő vagy Vidal értékesítése nélkül nincs az az isten, hogy leigazoljunk egy irányítót az eddigi transzferek mellé) akkor legalább a spanyolt szerezzük meg valahogy.

Dante01 2015.06.16. 13:30:44

A mostani átigazolási pletykákat látva szerintem a következő idényben sem lesz kétséges ki nyeri az olasz bajnokságot.
A középályánk így is brutális és még Khedira és Oscar még jobbá teheti.

KysBé 2015.06.16. 14:36:25

@RuidaRobert: Pereyrára valóban nincs szükség - szvsz . Inkább forítsák azt a pénzt Oscar megvételére. Irányítót tud játszani Dybala - Berardi kettős is 4312-ben, fökösleges lenne egy 4. ember is a padra.

Lisandro 2015.06.16. 14:48:32

Srácok!
Miből gondoljátok,hogy Pogba árát költjük??
Állítólag közel 100 milliót kaszáltunk az idén a Bl-ben.
Ha ez igaz,nem kell eladni a Polipot!
Ott van még az ötvenes Is,az már 150.
Az legyen elég erre a pár játékosra!
És akkor még el sem adtunk senkit.

KINGovHELL 2015.06.16. 14:50:47

@KysBé: Pereyra gyors és a labda sem menekül előle. Kezdetben töketlen volt, de a szezon második felére bele lendült. Szerintem bőven szükség van rá. Főleg úgy, hogy nagy valószínűséggel lesz távozónk a kp-ról, talán már idén.

tjunior 2015.06.16. 14:51:22

@KysBé: Már hogyne lenne szükség Pereyrára, nagyon hasznos és sokoldalú kiegészítő ember.

Rivendell 2015.06.16. 14:54:30

@RuidaRobert: Isco max csere Vidal-ért 1-1-ben madrid részről. Túl drága játékos ő.

Oscarnak a Seria A valszeg feküdne,mert kicsit lassabb az angolnál és nem annyira fizikális,szerintem ő tipikus Seria A-s brazil srác. 30-35-ért ok,de felette már másfelé nézegetnék.

Pereyrat meg én +venném,hajt-akar-sokszor tud is,nem 1 járókeretes lassú bolond. Igazi mindenes lehetne karöltve Sturaro-val,kellenek az ilyen játékosok és ha ilyenek töltik be ezen szerepkört,akkor már elmondható,hogy baba a csapat játékoskerete.

Rivendell 2015.06.16. 14:55:37

@Lisandro: BL bevétel 100%-t nem költhetjük el,kevés hozzá nekünk az egyéb bevételek.

vizi8 2015.06.16. 15:00:34

Nem értem miért mondanak le ilyen könnyen Pereyráról sokan. Pedig az ő igazi posztja nem is a két ék mögött, hanem jobb szélen lenne, ami hiányposzt nálunk. Kényszerből játszott a két ék mögött és bizony ott is megállta a helyét. Ő kimondottan egy 433 vagy egy 4231 ben fickándozna a jobb szélen.

MdewC 2015.06.16. 15:18:42

@Rivendell: Sturaro-t el is felejtettem... :)

Rivendell 2015.06.16. 15:25:07

@MdewC: na látod,pedig ha nincs kiesünk a Real ellen:D szerintem vkp-ba elmegy a srác...kb mint anno 1 Conte,aki maga is 1 középszer volt,de tette a dolgát.

nemesszabi 2015.06.16. 15:39:14

@Dante01: Eddig minden átigazolási szezonban az ment, hogy milyen szarul igazolunk, és nem jön senki. Akkor Általában mardt a stabil kezdő és végül jó szezonokat zártunk.
nehogy az legyen, hogy most mindenki újjong, hogy milyen sok jó változás lesz és erre egy összeszokatlan csapattal nem érünk el semmit.
Persze Én is jónak tartom azt, hogy 1 játékosért(Pogba) képesek leszünk megújítani a csapatot és letenni a jövő alapkövét.

RuidaRobert 2015.06.16. 15:49:42

K@Rivendell: @KysBé: @vizi8:

Félreértetek, egy szóval nem akartam azt mondani, hogy szerintem Pereyrát nem kellene megvenni, hanem az átigazolási hírek nem erre engednek következtetni.

Ha Vidal/Pogba megy akkor Witsel/Nainggolan jöhet (pedig simán beszállhatna oda az argentin, vagy épp Asamoah), irányítónak meg Oscart akarjuk, illetve felmerült, hogy Berardi (jelenleg nála úgy néz ki, hogy nem marad a keretben) is tud ott játszani, akkor gyakorlatilag sehol se lesz kezdő továbbra sem Pereyra, sőt talán már elsőszámú csere se.

Ez pedig egyelőre nem fér bele a Juventusnál, hogy kiegészítőembert vegyünk 15 millióért, hacsak Pogba...

stevenh 2015.06.16. 15:50:17

@nemesszabi: Ezért kellene minél előbb lezárni az összes LÉNYEGES transzfert, hogy legyen idejük összecsiszolódni. Szerintem nem hiába lát napvilágot ennyi hír az átigazolásokkal kapcsolatban, ott is tudják ezt.

Bár tegyük hozzá az elmúlt évek trendje nem ezt mutatta (utolsó pillanatos igazolások) de azt tudjuk be annak, hogy szűkebb volt a költségvetés.

MDaniel98 2015.06.16. 16:22:43

Reménykedhetünk benne, hogy nem Pogba árát költjük, de szerintem felesleges, már elszórtunk 32-t és vettünk egy magas fizus játékost (igaz ingyen), Berardit és Zaza-t megvesszük és máris 60 körül járunk, ez nem jellemző ránk az átigazolási időszak előtt, de még közben sem, persze ezúttal én örülnék a legjobban, ha tévednék és a BL-bevételből veszegetnénk a játékosokat, de nem igazán tartom valószínűnek.

Oscar pedig egy kiváló játékos 30-t mindenképpen megér, ha annyiért el tudjuk hozni, az kisebb bravúr.

stevenh 2015.06.16. 16:30:52

Valaki esetleg nem tudja, hogy a Marrotta éra első idényében mennyit költöttünk átigazolásokra?? Meg hogy mennyi jött be az eladásokból?

Kíváncsi lennék...Akkor csapatot kellett építeni a romokból, most pár kiváló igazolás kell...Lehet hogy nem Pogba árát költjük?!

ManOfSteel 2015.06.16. 16:50:59

ACQUISTI JUVENTUS 2011/12

Andrea Pirlo; dal Milan a parametro zero.
Reto Ziegler; dalla Sampdoria a parametro zero.
Michele Pazienza; dal Napoli a parametro zero.
Stephan Lichtsteiner; dalla Lazio a titolo definitivo per 10mln.
Arturo Vidal; dal Bayer Leverkusen a titolo definitivo per 10,5mln (+2bonus).
Mirko Vučinić; dalla Roma a titolo definitivo per 15mln.
Emanuele Giaccherini; dal Cesena in comproprietà per 3mln.
Marcelo Estigarribia; dal Newell’s Old Boys in prestito oneroso per 500mila euro con diritto di riscatto fissato a 5mln.
Eljero Elia; dall’Amburgo a titolo definitivo per 9mln (+1bonus).

[Riscatti]
Simone Pepe; dall’Udinese per 7,5mln.
Alessandro Matri; dal Cagliari per 15,5mln.
Fabio Quagliarella; dal Napoli per 10,5mln.
Marco Motta; dall’Udinese per 3,75mln.
Frederik Hillesborg Sørensen; dal Lyngby per 130.000 euro.
Albin Ekdal; dal Bologna per 1,3mln.
Sergio Bernardo Almirón; dal Bari per 1mlN
TOTALE (COMPLESSIVO): € 87.680.000

*i pagamenti sono tutti triennali.

*i bonus non sono stati conteggiati poiché variabili.

Juveboy92 2015.06.16. 20:28:31

Azért durva hogy egyesek már ide képzelik Oscart pláne ennyiért... Allegri lenyilatkozta hogy tetszik a játéka és az olaszok már kreálták is a hírt... Chelsea ennyiért nem fogja az egyik szinte alapemberét elengedni... és a bérezésről még nemis beszéltünk...én lepődnék meg a legjobban ha Pogba jövőre nálunk folytatná... egyébként meg akkor már inkább Willian ha álmodozunk

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása