Olasz források szerint a Tottenham képviselői ezen a héten Fabio Paratici Juventus igazgatóval egyeztettek Fernando Llorente esetleges átigazolása ügyében.
Miután 2013-ban az Öreg Hölgyhöz csatlakozott az Athletic Bilbao csapatától szerződése lejártával, a spanyol csatár Massimiliano Allegri vezérlete alatt idén már lényegesen kevesebb játéklehetőséghez jutott, így a nyáron könnyen megeshet, hogy távozik Torinóból az Antonio Conte ideje alatt sikeres idényeket maga mögött hagyó támadó.
A Calcio Mercato értesülései szerint az eddigi érdeklődőkhöz, vagyis a Sevilla, Valencia és Wolfsburg csapatához csatlakozott a Tottenham is.
A Spurs állítólag kilencmillió eurós ajánlatot tett a harmincéves csatárért, azonban Fabio Paratici nem kívánja elengedni a csatárt tizenötmillió eurónál kevesebbért.
A Juventus igazgatója ugyanakkor kihasználta az alkalmat, hogy érdeklődjön a Tottenham argentin támadója, Erik Lamela ügyében, azonban az angolok harmincötmillió eurós ára kissé elbátortalanította a torinói képviselőt, aki legalább ötmilliót le kívánna alkudni ebből az összegből.
A hírforrás továbbá azt is megemlíti, hogy ezeket a tárgyalásokat hamarosan újabb egyeztetések fogják követni hamarosan, így nem zárható ki akár a játékoscsere sem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2015.06.12. 15:04:46
hellan (törölt) 2015.06.12. 15:05:43
Rivendell 2015.06.12. 15:19:35
Lamela 30-ért.....1 csődtömeg az angoloknál,ha már csatárt és parasztot akarunk,akkor Icardi,akinek 30-35 körül van a kivásárlási ára
supicool 2015.06.12. 15:34:05
tjunior 2015.06.12. 15:37:35
Gyori_Juventino 2015.06.12. 15:47:06
KysBé 2015.06.12. 16:10:36
Tévez - Llorente duóból ki lehetne hozni kb 20 millát.
Il Principino 2015.06.12. 16:18:51
Drughi Di Bianconeri 2015.06.12. 16:22:53
Talán mindenki így jár a legjobban. Llorente is, mert Allegri csapatában finoman szólva nem találta a helyét, viszont Angliában nagy király lehet még.
Nekünk meg azért jó,mert egy ingyen játékoson keresünk 1 kis pénzt.
venember83 2015.06.12. 16:23:32
Llorentét nem látom akkora problémának, sőt, Tévez előbb-utóbb úgyis lelép, inkább most tegye, ha már menni akar, jövőre úgyse lesz BL legjobb nyolcnál jobb eredmény, legyen a következő év a csapatépítésé. Morata tuti, hogy marad, mellé pedig jött Dybala, jön még a Sassuolóból két ember, az már négy csatár, még marad Coman vagy jön olcsón valami fiatal srác, s rendben is vagyunk.
Il Principino 2015.06.12. 16:39:27
venember83 2015.06.12. 16:55:18
Rivendell 2015.06.12. 17:10:55
Rocky80 2015.06.12. 17:15:47
A Boca-ba mehet ingyen, de egy "riválishoz" ne már! Nem szeretném azt látni hogy nekünk gólt rúg.
Ledolgozta ő már az árát. Főleg hogy ingyen jött... :D
Rivendell 2015.06.12. 17:32:55
tipikusan sehogy nem jó eset,illetve ha kitöltené a szerződését az jó lenne.
KysBé 2015.06.12. 19:23:03
Rocky80 2015.06.12. 19:54:10
Tudod honnan tudom? A Dühöngőbe berakott Vénember egy linket egy kimutatásról, érdemes végigböngészni:
www.football-observatory.com/IMG/pdf/mr06_eng.pdf