Pirlo: "Egy álom volna BL-diadallal búcsúzni a Juventustól"

pirlo_andrea_golorom.jpgA Juventus veterán játékmestere, Andrea Pirlo elárulta, hogy az esetleges Bajnokok Ligája-győzelem nagyszerű alkalom volna arra, hogy lezárja a Torinóban töltött, rendkívül eredményes időszakot, s külföldön folytassa pályafutását.

"Ha nyerünk, elképzelhető, hogy külföldre távozom, hiszen elmondtam, hogy a Juventus lesz az utolsó csapatom Olaszországban." - nyilatkozta Pirlo a Times of India munkatársának. "Az MLS egy lehetőség, de pillanatnyilag nem foglalkozom vele és a gondolataim egyedül a Juve körül forognak.

De nem fejezem be a játékot, egészen addig folytatom, míg ugyanezt a hatalmas elszántságot érzem magamban a mindennapos edzéseken."

A 36 esztendős veterán ugyan már szinte minden csúcsot megjárt az olasz válogatottal és klubcsapataival, mégis úgy véli, hogy a holnapi finálé új tapasztalat lesz.

"Ez a negyedik döntőm, azonban ez nem számít. Egy ilyen döntő mindig egyedülálló és különleges mérkőzés, amely mindig más. A Juvénál mindannyian tudjuk, hogy mit kell tennünk. A Barcelona az esélyes, azonban a labdarúgásban bármi megtörténhet.

Ismerem, milyen érzés megnyerni a Bajnokok Ligája döntőjét, de azt is tudom, hogy milyen elveszíteni. Az a vereség Isztambulban, 2005-ben a Liverpool ellen nem egyszerűen a pályafutásom egyik legrosszabb élménye, de egyben az egész életemé is.

Ezt fel fogom idézni szombat előtt, s felhasználom az érzést, hogy ösztönzést nyerjek belőle, mivel soha sem akarok többé úgy érezni egy mérkőzés után. Bízom benne, hogy ez a győztes időszak a Bajnokok Ligája-diadallal zárul majd le számomra. Egy álom volna ezzel zárni a Juventusnál töltött időszakot, s hatalmas nap lenne mindenki számára a klubnál.

Pirlo ejtett néhány szót játékostársáról, a számos klub által csábított Paul Pogbáról is, akinek fényes jövőt jósol.

"Nem tudom, hogy marad vagy távozik, azonban, ha Paul így folytatja, Európa legnagyobb középpályása válik belőle, s tekintve az életkorát, hosszú ideig magánál tarthatja a címet."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr917519904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása