Tavecchio: "Csődbe mennénk, ha engednénk a Juventus keresetének"

tavecchio_carlo_1.jpgAz Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio a Tuttsoportnak adott interjú alkalmával szót ejtett a szövetség és a Juventus között zajló jogi csatározásokról, s elárulta, amennyiben elfogadnák a torinói klub keresetét, úgy az csődöt hozna az itáliai labdarúgást igazgató szervezetre.

A legfelsőbb bíróság a napokban több vádpontban is felmentette a Juventus egykori igazgatóit, Luciano Moggit és Antonio Giraudót, míg a klub polgári peres eljárás során próbál elégtételt venni, s a Calciopoli-botrány okozta károk miatt 443 millió eurós keresettel állt elő, valamint visszaköveteli az elvett bajnoki címeket is.

"Mindig nagy tisztelettel és szeretettel viszonyultam Torinóhoz." - nyilatkozta Tavecchio a Tuttosportnak. "Torino az a hely, ahol a szövetség született. Az Internek szurkoltam, s ugyan nem buzdítom őket többé, de tudják mindig is gyengéd érzelmek fűztek Torinóhoz, a történelmük és a hagyományaik miatt. Ráadásul én voltam azon kevés Inter-szurkolók egyike, aki nem tiltakozott, mikor a Juve győzött. 

Az egyetlen dolog, ami zavar, ugyan nem személyesen, az a polgári per és a Juventus 443 milliós keresete. Hogyan is lehetne, hogy ez ne jelentsen problémát? Hogyan ebédelhetne az ember együtt valakivel, aki 443 millió eurós kártérítést követel tőle? El sem tudom képzelni, hogy az elődjeim ezt hogyan tették.

Minden egyes alkalommal, mikor Agnellivel találkozom, nyitottnak mutatkozik, azonban soha sem merültünk el a részletekben. Vártunk az ítéletekre minden bíróságon a Calciopoli ügyében. Ami a tartozással kapcsolatos követelést illeti, a Juventusnak nincsen esélye a legfőbb bíróság ítéletét követően. Az ügy lezárult. Ami a többit illeti, majd meglátjuk mi következik.

Más együttesek is hívták a játékvezetőket? Egy dolog azért telefonálni, hogy tiltakozzanak, s egy másik, hogy megegyezésre jussanak. Az ítélet teljességgel egyértelmű.

Mondhatják, hogy ezeket az dolgokat megcáfolták büntetőjogi szempontból, azonban a sport egy másik dolog. A legfelsőbb bíróság vizsgálata rámutatott, hogy a Juventus két igazgatójának intézkedései szándékosak voltak. Nem ismerjük az indítékokat? Ez igaz, azonban mindeközben születtek elmarasztaló ítéletek, más esetekben az ügyek elévültek ugyan, azonban a vádak megállták a helyüket, amennyire én tudom. Ismétlem, a Juve két igazgatójáról van szó, nem a Bordigheráéról. 

Nem szeretnék meggátolni semmit, az egyetlen dolog, ami érdekel, az a stabilitás. A FIGC csődöt jelenthetne, ha odaadnánk azt a 443 millió eurót a Juventusnak. Inkább kezet ráznék a Juvéval, s azt mondanám mindenkinek, hogy csöndesedjünk el, azonban ezt nem tehetem. Vissza kell szereznünk a szövetség méltóságát. Mindenkit szolgálunk, azonban senkinek sem vagyunk rabszolgái. 

Még a Juventus is érdekelt a  szövetségben: a nemzeti csapatban szereplő játékosaival, értelmetlen egy csapatot elkülöníteni a többitől.

Egyszerűen csak meg kell szabadulnunk a károkkal kapcsolatos keresettől, ezt követően semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy kiértékeljük a szabályokat és bizonyítékokat, amelyek esetében a Juve úgy gondolja, hogy ez szükséges. 

Mi vagyunk az elsők, akik úgy gondolják, ha valaki a pályán hódít el egy címet, minden joga megvan ehhez. A Calciopoli előtti Juventusnak nem kellett győznie a bíróságon.

Egyetlen célom van, hogy megegyezést találjak a Juventusszal a kereset ügyében. Ne fogjuk be a kocsit a lovak elé. A nagy csata a peres ügy, nem pedig a scudettók körül zajlik."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr97323512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2015.03.31. 17:12:46

Már előre mossa kezeit ez a képmutató ki pöcsfej.Bezzeg abban az időben nem állt közelebb a szíve Torinóhoz.Akkor hol volt mikor Contét,Bonuccit meg mit tudom én még kiket vádoltak meg tiltottak el?!
" Inkább kezet ráznék a Juvéval, s azt mondanám mindenkinek, hogy csöndesedjünk el, azonban ezt nem tehetem."--->szarba nem nyúlunk!
Ez de undorító!pffejjj!
Szánalmas ami itt megy és még van pofája emlegetni,hogy a Juve és a válogatott.Mikor eltapostak minket senkit nem érdekelt a válogatott!?A VB győztes válogatott 85%-t a Juventus adta,minként teszi azt a mai napig és tette a múltban.Mivel mi nem vagyunk olyan balfaszok,ezért el tudom képzelni,hogy a pénzügyi részét még csak csak meg lehet oldani,de a scudetto ügyet nem szabad engedni.Ártatlanok vagyunk ez be lett bizonyítva,így jogos a követelés a két pajzsért.Ennyi a minimum amit meg kell!! tennie ahhoz,hogy mi is partnerek legyünk a kártérítés ügyében.(Bár ha a sintért kizárnák vagy eltávolítanák egy kicsit a Seria B-be(= még olasz földről is),akkor elégedett lennék.:-))

danimester1 2015.03.31. 17:14:43

@danimester1: ártatlanok vagyunk= vagy mindenki bűnös vagy mindenki ártatlan

danimester1 2015.03.31. 17:20:37

Közben már a Tuttosportban megjelent egy cikk is a "vádalkuról":
"Tavecchio: Ha a Juve lemond a kártérítési pénzekről, beszélhetünk mindenről. Scudettók? Meglátjuk".
Csak abban az esetben lenne értelme ha előbb visszaadják.Igaz a pénzzel többet kezdhetnénk pl. igazolások stb..Úgy érzem jobb lenne megállapodni és tiszta lappal indulni mintsem összerúgni velük a port és még jobban belerúgni az olasz fociba. Nem hiányzik megint hogy mindenki ellenünk dolgozzon,mert a "bosszú" nem maradna el ebben biztos vagyok. Szerintem egy "pár" M-s ajánlat +2 scudettóval mindenki jól járna.

MDaniel98 2015.03.31. 17:21:41

Hát aztán mi van akkor, ha csödbe megy a szövetség? Ők s tönkretették anno a Juventust, 1-1, szerintem így a fair.:)

Tony. 2015.03.31. 17:21:54

Tavecchio mintha burkoltan arra célozna, hogy ha a Juventus eláll az anyagi követelésétől, akkor cserébe visszakaphatják az elvett bajnoki címeket.

Szerintem ez egy elfogadható alku lenne, hogy végre lezáruljon ez a história. Persze mondhatjuk, hogy több járna, de teljesen irreális, hogy valaha is kifizessenek egy ekkora összeget.

Lesz még sok alkudozás a háttérben, de ekkora esélyünk talán még sosem volt, hogy valamit visszakapjunk abból, amit elvettek.

Rivendell 2015.03.31. 17:26:01

dobjanak 1 50m-t/nem hiszem,hogy többet sikerülne kierőszakolni/ + a mi + idei bevételünk és akkor lenne 1 kellemes mercatonk...50m kölcsön meg nem kell

Rivendell 2015.03.31. 17:26:57

@Tony.: azok a címek nem kellenek,akkor szidna csak minket minden nem juve szurker....

KysBé 2015.03.31. 17:38:15

@Tony.: Ebben most nincs igazad.
Amikor el kellett adnunk Ibrát, Thuramot, Cannavarot, Zambrottát...akkor érdekelt valakit, hogy csődbe megyünk?

Nyílvános bocsánatkérés + 2 Scudetto + 200 milla. Ez a minimum.

MdewC 2015.03.31. 18:46:57

Vegyük fel a bankrabló maszkot és menjünk el címeinkért és a pénzünkért Milánóba.

Jozef26 2015.03.31. 18:52:44

Ez patt helyzet. Mindkét félnek igaza van. Elkérhetnénk ennek a 443 milliónak a dupláját is, mert ebben nincsenek benne azok a játékosok, akiket bagóért elvittek, de ha fizetne a FIGC, akkor a következő X évben nem lenne olasz foci. Egyeduralkodók lennénk, de
mindenki azt mondaná, hogy úgy könnyű, hogy kinyírtuk a bajnokságot.

@Rivendell: Ne haragudj de ez hülyeség. Miután a bíróság mondta ki, hogy semmis a 2006-os ítélet, senki nem szólhatna egy szót se ha visszaadnák azt a két címet.

KysBé 2015.03.31. 19:05:27

"Egyeduralkodók lennénk, de
mindenki azt mondaná, hogy úgy könnyű, hogy kinyírtuk a bajnokságot."

Ki mondaná és miért? Mivel nyírnánk ki?

Amikor minket visszabasztak B-be, a Milan, Fiort pontlevonásal súlytották mondta valaki, hogy kinyírták a bajnokságot?

Gannicuss 2015.03.31. 20:31:16

Elég szomorú, hogy ennyire stabil a FIGC. Legyünk kegyesek és fizessenek részletekben. Évi 110 milla. És akkor egy 30-as kamatot rádobhatnak :D

The king of alibis 2015.03.31. 20:45:32

Ki nem sz@rja le. Ami jár, az jár!!

BigP86 2015.03.31. 21:32:26

Az senkit sem érdekelt közületek 2006ban, te neonáci interféreg szurkoló korrupt faszfej, hogy Olaszország legeredményesebb klubja a JUVENTUS csődbe mehet??? Hogy elvettétek több millió szurkolótól a "varázst" egy mesterségesen kirobbantott botránnyal?? Akkor elnézést, de minket sem érdekel, ha csődbe megy a FIGC. Hiszem, hogy bármi vagy bárki akik ezek után a senkiházi szemétládák után kerülne az olasz labdarúgás élére az csak jobb lehet. Kell a vérfrissítés!

szabo2323 2015.03.31. 21:37:31

Ha meg szűnne a Fing akkor se menne tönkre az olasz foci mert lenne más szövetség helyette! Am meg nem csodálom,hogy alkudozni probálnak más esélyük nincs!Ja és ha az europai sport biroság vagy mi a neve meg hoz egy itélete azzal már ők sem tudnak mit tenni! De abba meg benne van a bukatató,hogy olyan itélete hoz amivel meg minket szivatnak meg valamivel. Nem olyan itélet születik ami nekünk jó akkor meg két szék közül a földre esünk. Szerintem először velük kel megegyezni és a maximumot ki hozni a dologból ha nem sikerül akkor kell a másik birosághoz fordulni.De nem vagyok jogász sem ügyvéd ez a személyes véleményem.

venember83 2015.03.31. 21:54:21

Véleményem szerint a vádalkuból sem jönne ki jól a Juventus, mert utána a csapból is az folyna, hogy kárpótlásként, amiért elállt a pertől a torinói klub, a szövetség így-úgy segíti a csapat előrehaladását. Nem hiszem, hogy lenne jó megoldás erre az egészre.

Barolo 2015.03.31. 22:57:25

Jó megoldást én sem látok.... pénzre nem nagyon számítok, de egy megegyezéssel azért talán egy minimális dolgot még is vissza lehetne szerezni a hatalmas bukásból. Forza Juventus!

Lisandro 2015.03.31. 23:49:02

Legyen csak egy scudetto,az amit az Inter kapott,meg 300 millio!
Szerintem korrekt kis ajánlat!
Engem személy szerint nem zavarna,ha az elkövetkezendö években még egy vereségünk sem lenne szezononként!

babo0410 2015.04.01. 01:57:15

@MdewC: Nem rossz ötlet. Ha az Interrel fizettetnénk ki a kárpótlást, mondván, hogy nekik köszönhetően zártak ki minket, akkor ők mennének csődbe. Így hát azt mindom, vágjunk bele minél előbb. :D
@Lisandro: Az tenne csak be igazán a csapatnak, ha a bajnokság színvonala még jobban lesüllyedne. a jelenlegi keretünk fele biztosan menekülőre fogná, és akkor lehetne orvérzésig szidni Marotta-t, hogy nem hoz nagy nevet. Max ilyen Atalant, vagy még inkább Cesena szintű játékosok kb akiket meg tudnánk szerezni. A Serie B-s keretünket újra összehozhatnánk. A BL-ben meg egy csoportkörből való továbbjutás hatalmas csodaként menne világszámba. Szerintem nem lenne jó, ha a bajnokságot még jobban lezüllesztenénk az által, hogy a szövetség tönkremegy, és egy új, pénztelen szövetséget hoznának létre, vagy a jelenlegi vegetálna tovább. Akkor kb. az olasz liga lesüllyedne a magyar szintjére. A jó játékosok menekülnének, még a tehetséges olaszok is, cél nem lenne senki előtt a Juvéba igazolás, és szép lassan a liga színvonala magával rántana minket is. És utána a befektetőink menekülnének, a tulajok nem pumpálnának pénzt a csapatba, és a többi. Nekem nem hiányzik ez. Inkább adják vissza a két elvett scudettot, kérjenek a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt bocánatot, és fizessenek 100-150 milliós kártérítést. Nekem már ez elég lenne. Nagyon szeretném látni az inter drukkerek arcát, hogy mit szólnának, ha a szövetség kimondaná, hogy jogtalanul vették el a Juventustól a bajnoki címeket, így visszajár nekik, alias a zinter 2006-os címe is ugrott. A Juve nem csalt, a pályán érte el a sikereit, és mindenki ugyanazt csinálta amit a Juventus is. Így az a helyzet, hogy a Juve egyenlő feltételekkel játszott, arra meg nincs bizonyíték, hogy a meccsek eredményeit a bírók döntötték el.

devil-z 2015.04.01. 02:58:56

Reálisan nézve fityiszt kapunk az orrunkra és nem pénzt vagy scudettot, szerintem

Il Principino 2015.04.01. 05:30:17

@kg19850508: Adják vissza a két bajnoki címet+ 100-150 milla,amibe nem halna bele a szövetség!

Lisandro 2015.04.01. 07:13:56

@babo0410: Igazából én sem gondoktam komolyan.Föleg hogy 300 milliót ki tudnának fizetni
Szerintem még 100-150-et sem.
Ebböl az egészböl szerintem semmi nem lesz!
Márcsak azért sem,mert ha vissza adják a két bajnoki címet,akkor az azt jelenteni,hogy ártatlanok vagyunk,s akkor jogos lenne a kárpótlás is!S a két cím magában az mèg nem az!Az alap!

danimester1 2015.04.01. 08:18:33

@babo0410: A 2005-ös címet "csak" elvették nem osztották ki senkinek,így igazából csak a 2006-os a kérdéses.A dögevőknek most pont olyan a helyzetük mint volt a calciopoli előtt.Így szerintem a sors szolgáltat igazságot.Ha megítélik a kártérítést,akkor lehet részletekben is fizetni némi kamattal.Abban az időben senki nem foglalkozott vele és nem is érdekelt senkit,hogy a Juve csődbe bemehet.Szerintem teljesen jogos Agnelliék követelése.Hosszú procedúra lesz ez nem kétséges,de valamilyen úton módon kell,hogy kárpótoljanak,ezt Tavecchio is elismerte,bár ő inkább arra céloz,hogy scudettók és mindenki "csöndesedjen el".Másrészt meg nem biztos,hogy jól járnánk ha húzogatnánk az oroszlán bajszát,mert bosszút állhatnak,amire meg van minden eszközük.Szerintem ezt megtették akkor is amikor visszajutottunk pl. a napoli elleni meccsen és volt több ilyen számunkra hátrányos bírói "tévedések".Szerintem ha a 2 bajnoki címet visszaadják arra már rábólint Agnelli is,a pénzügyi része lesz nehezebb hiába akarja Tavecchio csak a címekre helyzeni a hangsúlyt.Igazából ha rossz indulatú lennék ezzel a "lezüllesztjük a bajnokság színvonalát" a hasznunkra is válhatna,mert komoly erőket nem kellene mozgósítani a scudettóért,így gyakorlatilag minden erőnkkel a Bl-re koncentrálhatnánk.Sőt a sztárokkal kapcsolatban is egyszerűbb dolgunk lenne,mert félgőzzel nyerhetnék a scudettókat.mint anno a tolvajok...(na jó csak vicceltem) :-)

pedronegroo 2015.04.01. 08:55:21

Nem nagyon vágom már miről van itt szó... Ahogy Tavecchio mondja a legfelsőbb bíróság megállapította hogy Moggi-ék szándékosan befolyásolták a bírókat, az ügy elévült, ezzel lezárult, szó sincs arról hogy az ellenkezőjét sikerült volna bizonyítani. De akkor miről akar egyezkedni??? Nyilván azt szeretné ha Agnelli-ék vissza vonnák a keresetet. De mit tud adni cserébe?? Azt mondja a juventus-nak se a kártérítési pénzre a se az elvett scudettokra nincs jogalapja. Egyáltalán ebbe a polgári peres ügyben születhet a legfelsőbb bíróság döntésével ellentétes ítélet??? Át kéne gondolnunk ezt a kártérítési ügyet nehogy aztán egy nagyot pofára essünk!

MDaniel98 2015.04.01. 09:14:13

Én személy szerint azt is a vágyaim netovábbjának tekinteném, ha visszaadnák a 2 Scudettot, meg mondjuk az aprót mellé(43M).

ToTTy-Juve 2015.04.01. 20:20:14

A két scudettó kell, kmár csak azért is, hogy a sintérek pofára essenek és mi úgy vihoghassunk rajtuk, mint ők tették az elvételkor. A többi, amit kiharcolunk magunknak már ráadás. Pl. pénzt húzzanak le a vén köcsög Morattiról. nem kell sok száz milla, de Moratti fizessen meg a meghurcolásért.

danimester1 2015.04.01. 21:04:00

@ToTTy-Juve: Szerintem a patkányarcú(Moratti) már tudta,hogy idő kérdése meddig tart az előny a falsopoliból,és azt is,hogy bebukik ez az egész kamu botrány.Ezért adta el Thorirnak a dögevőfc-t,így rajta már nem tudunk elégtételt venni.Ez a horda nem mostanában fog nyerni akár mit is,mert egy szar középcsapat ami mindig is volt.Jelenleg a jól megérdemelt helyükön vannak és valószínű ott is maradnak megint vagy 10-20 évig,esetleg egy-egy El indulással,amit már a selejtezőben bebuknak.Nekem ez elégtétel velük szemben.

babo0410 2015.04.01. 23:56:27

Egyébként az egész ügyről csak annyit elég megemlíteni, hogy a lehallgatásokat Moratti telefontársasága, a vizsgálat lefojtatását pedig Guido Rossi sztárügyvéd, a zinter elnökségi tagja és Moratti egyik kebelcimborája végezte. Csoda, hogy semmit nem tudtak rájuk bizonyítani? Csoda, hogy a kizárásunkkal és az ők bajnoki címével zárult a kutyakomédia? Szerintem nem. Így azonnal fel se merülhetne a kérdés, hogy nem jár nekünk jogosan vissza két elvett bajnoki cím, és a kártérítés. De ezt a zinteren kéne behajtani, hiszen egyértelmű, hogy az ők felelőssége a mi kizárásunk.

juve74 2015.04.02. 12:50:52

Csődbe mennének? Ez nagyon szomorú, de amikor a Juvét majdnem csődbe vitték nem foglalkoztak vele, szóval részemről ez nem akkora probléma, majd ők is átvészelik valahogy és talpra állnak ahogy a Juve is tette. Persze lehetnénk úriemberek és elnézhetnénk ezt a "kis malőrt", de óriási károkat szenvedett szeretett klubbunk, ráadásul teljesen igazságtalanul, így aztán számomra hidegvíz ha csődbe mennek, a lényeg fizessenek meg a hibájukért, persze nem kis tanulópénz, de egyesek ha kis pofonokat kapnak nem tanulnak belőle!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása