A Borussia Dortmund elleni hétközi Bajnokok Ligája nyolcaddöntő hőse, Carlos Tévez egy szédületes találattal fektette két vállra a Genoa együttesét is, s ugyan később büntetőt hibázott, erre aligha emlékeznek majd a szurkolók.
A továbbjutást követően, a Juventus számára szerencsésen alakult a pénteki sorsolás, hiszen a zebramezesek az AS Monaco testén keresztül próbálhatnak meg bejutni Európa legjobb négy alakulata közé. A szurkolók szinte már az elődöntőben látják a csapatot, azonban Tévez nem osztja az optimista véleményeket.
"Jobban örültem volna a Real Madridnak vagy a Barcelonának. Most mindenki azt gondolja, hogy a Juve már bejutott az elődöntőbe, azonban szó sincs ilyesmiről." - elemezte a sorsolást és az esélyeket Tévez.
Minden mérkőzés nehéz és a Monaco nagyon erős ellenfél. Kieshetünk, ha nem leszünk képesek teljesen felkészülten kiállni erre a találkozóra."
Az argentin támadó a Sky Sport Italia munkatársának kérésére visszaidézte a Genoa elleni csodálatos találatot is.
"Boldog vagyok itt, ezt mindenki tudja. Nem akarok a jövőmről beszélni, mert mindent megteszek a Juventusért.
Mikor abba a helyzetbe kerültem, tudtam, hogy képes vagyok betalálni, s a keresztléc alá céloztam."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
devil-z 2015.03.23. 13:09:53
Trieszt120506 2015.03.23. 13:21:34
Az viszont tetszik, hogy az önbizalma rendben van, ez kell egy profi csatárnál.
pedronegroo 2015.03.23. 13:32:17
Apacs menni Berlin!
Barolo 2015.03.23. 13:36:15
Amúgy rajta tényleg látszik, hogy nagyon profin és tudatosan mindent belead. Ezért kár is kérdésekkel bombázni, hogy marad/megy stb. Én valamiért egyébként azt gondolnám, hogy ez nála nem is pénz kérdés, ha menni akar akkor menni is fog. Legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartom, hogy még 1 évet marad (tehát kitölti a szerződését) és után haza igazol. Forza Juventus!