Paul Pogba a szurkolók támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet a Sassuolo elleni győzelmet követően, amely a játékos megfogalmazása szerint rendkívül fontos lépés volt a bajnoki cím felé.
A francia válogatott a nyolcvanharmadik percben talált a kapuba egy kemény meccsen, amely eredményeként az Öreg Hölgy tizenegypontos előnyre tett szert a farkasokkal szemben.
„Megnyertem volna a bajnoki címet? Nem, a csapat nyerte meg a mérkőzést. Nagyon, nagyon nehéz meccs volt, és ez a győzelem nagyon fontos a bajnoki címért folytatott harcban.” - idézte Paul Pogba szavait a Sky Sport Italia.
„A passznak más volt a címzettje, ám éreztem, hogy érkezik a labda, és begyűjtöttem. Elég jól sikerült megmozdulás volt.”
A szurkolók a félidőben hangot adtak nemtetszésünknek, így kifejezve egyúttal elégedetlenségüket a Fiorentina elleni csütörtöki vereség miatt is.
„Köszönetet kívánok mondani az egész csapatnak és a szurkolóknak. Nekik is kemény, azonban szükségünk van rájuk az egész szezonban. Azt szeretném üzenni a szurkolóknak, hogy szükségünk van rájuk, különösen akkor, amikor nem megy a játék, mivel együtt nyerünk.”
A huszonegyéves futballistát arról kérdezték, hogy úgy érzi-e, hogy kezd vezérré emelkedni a csapattársak között az öltözőben.
„Mindig többet tehetek, és ha kiváló futballista akarok lenni, akkor ez azt jelenti, hogy mindig többet kell nyújtanom a pályán és az edzésen.
Hogy vezető egyéniség lennék? Nem, én a csapat egyik játékosa vagyok. Ifjú korom ellenére azonban elmondom a gondolataim csapattársamnak, ha ennek szükségét érzem.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.