A Fiorentina elleni keret

coppa_italia.jpgA tizedik Olasz Kupa győzelemért járó ezüst csillagra hajtó Juventus az idei kiírás elődöntőjében a Fiorentina együttesével találkozik, s a Juventus Stadiumban megrendezésre kerülő első találkozón szeretne megnyugtató előnyt szerezni a firenzei visszavágóra. 

A Juventus 23 fős keretébe ismét bekerült a Roma elleni találkozón még a kispadra sem kerülő téli igazolás, Stefano Sturaro, míg Massimiliano Allegri továbbra sem számolhat a Borussia Dortmund elleni első találkozón három hétre kidőlő Andrea Pirlo játékára.

Mérkőzés előtti nyilatkozatában a Juventus mestere megerősítette, hogy az Olasz Kupa elhódítása fontos célként lebeg a torinóiak előtt, ezért a lehető legerősebb összeállításban tervezi pályára küldeni csapatát, így Paul Pogba is minden bizonnyal visszatér a kezdőcsapatba, s a hosszú menetelésben elfáradt lábak inkább a Sassuolo elleni hétfői bajnoki találkozón kapnak pihenőt, hogy a mindeddig kevesebb játékperchez jutó játékosok is megmutathassák magukat.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, De Ceglie, Padoin, Vidal, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Morata, Tévez, Coman, Llorente, Matri

20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr587241383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2015.03.05. 22:12:08

@venember83: Bármilyen versenysorozat elődöntőjében nevezni egy olyan senkiházit a kezdőcsapatba, mint Padoin, maga a vicc. Talán sikerül kiharcolni egy döntetlent hazai pályán.

juve28adam 2015.03.05. 22:13:15

ez a 2 idegenben kapott gól is baromira sok (főleg úgy ,hogy mi csak 1-et lőttünk...) , deha kapunk még1-et akkor esélyünk se lesz a visszavágón

Hoods. 2015.03.05. 22:14:37

Most irjam azt hogy a Fior leiskolas minket? Kicsit eros, de megis ez van.

venember83 2015.03.05. 22:15:01

Pepe helyett minek kellett bárkit is behozni? Korántsem nyújtott rossz teljesítményt.

danimester1 2015.03.05. 22:15:10

Jön Pereyra remélem tud hozzátenni.Ezzel szinte a legjobb felállásban leszünk.Szerintem ma Allegrire nem lehet panasz.

kda75 2015.03.05. 22:16:17

Montella meghallotta Padoin imáját és lehozza Salah-ot.....

Tony. 2015.03.05. 22:16:43

Ha nem sikerül legalább X-re hozni, akkor fölösleges elutazni a visszavágóra.

juve28adam 2015.03.05. 22:17:06

pereyra szemben a kapuval és lepasszolja, ráadásul szarul

Apuleius 2015.03.05. 22:17:49

Ezt kár volt továbbtenni Moratának, el kellett volna vállalni...

Apuleius 2015.03.05. 22:18:27

@Tony.: +1 Ha marad az eredmény, ki vagyunk esve.

juve28adam 2015.03.05. 22:18:47

@Apuleius: Pereyra rendre ezt teszi kapuval szemben, egyszerűen nem fogom fel miért nem meri ellőni.

Apuleius 2015.03.05. 22:19:49

@juve28adam: Lehet, hogy csak tisztában van a saját rúgótechnikájával... :-)

west30 2015.03.05. 22:20:05

Érthetetlen hogy Marchisio ezt a meccset végigjátssza,már a félidőben le kellett volna cserélni.

Lisandro 2015.03.05. 22:22:54

Ezüst csillag mi?
Aha...

MdewC 2015.03.05. 22:22:56

GYERÜNK SRÁCOK NYOMJUK MEG A VÉGÉT!!!

JUVEEE!!!

babo0410 2015.03.05. 22:24:06

@danimester1: Ma történetesen Pogba és ő nyújtanak értékelhetőt. Egyértelműen Marchisionak kellett volna lejönnie.

KysBé 2015.03.05. 22:24:10

Spurs - inter meccs utáni halál fáradt Fior-t izomból kellett volna ütni...

Hoods. 2015.03.05. 22:24:22

Ilyenkor elgondolkodok, hogy valakik Bl almokat vizionalnak.

Tony. 2015.03.05. 22:24:45

@Apuleius: Ott van b+, 3 méterről sem tudja rárúgni, mit várunk 16 ról...

kda75 2015.03.05. 22:27:21

A bajnoki trófea elhódítása minden energiánkat leköti.....

danimester1 2015.03.05. 22:27:57

Komolyan mondom az embernek sírhatnékja támad a meccset nézve.Ez lenne az olasz legjobb csapat?!

Tony. 2015.03.05. 22:28:27

Na köszönjük meg Diamantinak, hogy nincs benn a 3.

west30 2015.03.05. 22:28:39

Bunucci is amit leművel,nem tűnik fel neki hogy nem tud focizni?lófasznak ívelget előre mindent.

juve28adam 2015.03.05. 22:29:13

hihetetlen mennyire szerencsétlenek vagyunk

MdewC 2015.03.05. 22:30:23

Ti láttok vmi elképzelést?
Mi a taktikánk?

KysBé 2015.03.05. 22:31:28

Pereyra a q anyádért nem rúgod rá???

kda75 2015.03.05. 22:31:41

Kár volt Pepét lehozni.

Hoods. 2015.03.05. 22:31:46

@MdewC: Arra megyunk hogy minel tobb helyzetet basszunk el. Eleg jol csinaljuk..

MdewC 2015.03.05. 22:32:02

Barom, no skill Pereyra.

Egy labdát nem bírunk egyből megjátszani. Csak körülményesen.

danimester1 2015.03.05. 22:32:45

Ez kevés de nagyon!Ilyen produkcióval nem számíthatunk semmi jóra a visszavágón.Ma megint magunkat vertük meg.

Jack Bauer 24 2015.03.05. 22:33:28

Se motiváció, se fegyelem...

Apuleius 2015.03.05. 22:33:59

Pereyra impotenciája nem ismer határokat.

Forza Juve 2015.03.05. 22:34:10

@KysBé: Dortmund, Roma utáni Juveval?:)

Forza Juve 2015.03.05. 22:36:03

Én nem szoktam Allegrit szidni es nem is fogom, de a mai meccs az o hibája! Mit akartunk ma? A Fior egész meccsen kézben tartotta a találkozót.

juve28adam 2015.03.05. 22:36:57

Szerintem kiestünk, mérhetetlenül csalódott vagyok, nagyon akartam azt az ezüstcsillagot...

2015.03.05. 22:37:13

Grat a Fiornak jobban akarták a kupát.

kda75 2015.03.05. 22:37:15

Szeva ezüst csillag.....

Tony. 2015.03.05. 22:37:19

A Bayern München nyert utoljára Torinóban még időszámításunk előtt valamikor.

Hoods. 2015.03.05. 22:37:39

Hasonlo ugyes hozzaallassal, akar a Dortmund ellen is osszehozhatunk egy ilyen jo eredmenyt!! Ez az fiuk, csak igy tovabb!!

babo0410 2015.03.05. 22:37:51

Ez gyenge volt, visszavágón lehet próbálkozni.

supicool 2015.03.05. 22:37:59

hulladék Marchisio-Vida-Padoin trió...

west30 2015.03.05. 22:38:57

Nehéz lenne kiemelni ki volt ma a legrosszabb...

Hogrin 2015.03.05. 22:39:30

Ez a meccs szépen rávilágított arra, hogy ennek a Juvénak messze a leggyengébb pontja a védelem gyakorlatilag a semmirekellő középszer védőink ajándékoztak a Fiornak egy győzelmet, ide nem középszer Zazákat meg túlértékelt Berardikat kell igazolni hanem védőket minimum kettőt a legmagasabb minőségben!

MdewC 2015.03.05. 22:40:20

Hajrá Juve!!! Kapjuk össze magunkat!

Sajna a kupában lefőtt a presso.

Jussunk tovább a BL-ben, akkor felejthető lesz a mai.

Apuleius 2015.03.05. 22:40:27

@Tony.: Igen, nagy kár, hogy pont egy ilyen béna meccsen szakadt meg a sorozat.

Ki vagyunk esve, egy gonddal kevesebb, most már lehet gőzerővel a bajnokságra koncentrálni. A meccs képe alapján még örülhetünk is, hogy nem kaptunk többet. Remélem Allegri nem hajszolja túl Padoint, nagyon fontos lenne, hogy csúcsformában legyen a Dortmund elleni visszavágón.

A Fiorentina egyébként abszolúte verhető ellenfélnek tűnt.

danimester1 2015.03.05. 22:42:39

Remélem ez után a pofon után észbe kapnak,mert most már azt hiszik hogy megtehetnek bármit és bárki ellen.Az elmúlt évek során egy-egy pofon mindig meghozta a változást,remélem most is így lesz.Allegrire nem lehet panaszunk ma,mert pihentetni kell,Coman,Pepe lehetőséget kapott,utóbbi nem volt rossz és gólpasszt adott.Ma a játékosokkal volt a legnagyobb gond,mert nem voltak ott fejben az első félidő 10 percén kívül.A 2.-ban pedig vagy 10 percig pályán sem voltak.Allegri próbálkozott a cserékkel még időben,de ma a srácok nem tudtak felpörögni és fejben sem voltak ott.Motivációs,fegyelmezettségi problémák az összjáték teljes hiánya,a lilák megérdemelték.

KysBé 2015.03.05. 22:42:48

Marci + Padoin + Pereyra = Bajner

Forza Juve 2015.03.05. 22:42:50

Amit védekezésben Barzagli tud, azt az intelligenciát sajna sem Chiellini, sem bonu nem tudja, a szeleket meg se említsük. Evra, caceres, padon, nem komoly játékosok ezen a szinten. Ma a leggyengébb marchisio volt, eladott labdák tömkelege, a 2. Gol egyértelműen. Sturaro minek kellett nekünk? Játszani nem fog?

hurbiny3k 2015.03.05. 22:44:48

@Hogrin: Miért a védelem?? Két eladott labda, kétszer vezették rá lendületből.. Ezt a meccset a középpályán buktuk, méghozzá Marci meg Vidal hathatós közreműködésével..

supicool 2015.03.05. 22:45:43

@Hogrin: ez a mai meccsen pont qrvára nem igaz. Padoin 1 nagy nulla volt (mint mindig), de a gól nem csak az övé, ami ma ritka gyenge volt, az a középpálya. ettől független elég szomorú azt kijelenteni, hogy Bonu a legmegbízhatóbb védőnk:(

danimester1 2015.03.05. 22:45:58

Kiegészítésként még annyit,hogy sokkal jobb lenne ha megszüntetnék a kupában az oda-visszavágós rendszert,ezzel is csökkentve a játékosok terhelését.Szerintem így fittebbek lehetnének a nemzetközi porondon,a bajnokságnak is jót tenne.

Type-R 2015.03.05. 22:48:16

@danimester1: Az a baj, hogy évek óta ez megy. Várunk a pofon hatására és nem történik semmi. Most sem fog. Hiú ábránd azt gondolni, hogy majd ezek után jobb lesz.h

Goku06 2015.03.05. 22:49:44

@danimester1: "Ma a játékosokkal volt a legnagyobb gond,mert nem voltak ott fejben az első félidő 10 percén kívül." - azért van az edző hogy a játékosok ott legyenek fejben a pályán..
Micsoda előnyben vannak azok a csapatok akiknek van edzőjük :)

Na mind1, amit Hallegri érkezésekor megjósoltunk sokan, az beteljesedni látszik.. A BL-ben nincs sok esélyünk amúgy sem, max még egy kör, a kupából kiestünk és szenvedve lehozzuk ezt a gyenge SerieA-t az egyértelműen kiemelkedő erősségű keretünnkel.. Majd Mr Maxi lenyilatkozza hogy micsoda eredmények ezek!

Legyen már vége a szezonnak.. Egy Dortmund elleni meccs és még két BL meccs van hátra belőle.

danimester1 2015.03.05. 22:51:59

Fontos még hogy sebességben is fejlődnünk kell,mert ez az álló tili-toli foci semmire nem jó.
@Type-R: Szerintem ez csak az idei évre jellemző,mert Conte idején ez működött.

Devilke Balla 2015.03.05. 22:52:42

Vidalnak mintha elkapta volna a Torres szindrómát

KysBé 2015.03.05. 22:53:07

Uraim! A remény hal meg utoljára. Forza JUVE!

Hogrin 2015.03.05. 22:53:40

@hurbiny3k: Annyiban egyetértek veled, hogy Marci elég középszer és Vidal is harmatgyenge idén de ha nem nekik kéne védekezni mert a mögöttük állók még gyengébbek akkor nem lenne ilyen gond, hogy egyetlen eladott labdából azonnal gólt kapunk tökmindegy ki adja el mert Pirlo-ról is kaptunk már ilyen gólt meg ki tudja kiről nem. Padoin teljesen alkalmatlan azon a poszton Ogbonna is középszer csak a padra jó és a favágó meg Bonu is gyengék, Evra és Barza meg már öregek. A jobb szél még úgy ahogy de azonkívül komoly védőnk gyakorlatilag nincs és nem kell védő?

hurbiny3k 2015.03.05. 22:56:43

@Hogrin: "de ha nem nekik kéne védekezni mert a mögöttük állók még gyengébbek akkor nem lenne ilyen gond" -- Ezzel a résszel nem nagyon tudok mit kezdeni, nem ez a dolga egy box to box midfieldernek??

MarekCsont 2015.03.05. 22:57:37

tény, hogy az utóbbi 2 évben a védelemben Barza volt az ész, ezt láthattuk a Dortmund elleni, Chiello megoldásnál. De ezen a meccsen Marci, és a csodálatos Padoin nyakába lehet baszni nyugodtan a vereséget. Vidal sérülése óta semelyik sorozatba nem rak hozzá a meccsekhez.

danimester1 2015.03.05. 23:03:37

@Goku06: Állítólag a milan udvarol Kloppnak.Úgy akarják meggyőzni hogy hozhatja magával a kedvenc játékosait.Na ott már edzőben gondolkodnak mégha az esélyük nulla is.:-)

danimester1 2015.03.05. 23:05:12

Az meg van hogy Bonucci:" csak a győztesek írhatnak történelmet".Ma pontosan így álltak hozzá.

Hogrin 2015.03.05. 23:05:47

@hurbiny3k: Szerintem az a dolguk, hogy segítsenek a védőknek ha kell, de nem az, hogy védekezzenek helyettük, mert a védőink olyanok mintha pályán se lennének és ha valaki a kp-n hibázik akkor gólt kapunk. Nem hiszem, hogy más csapatokkal soha nem fordul elő, hogy eladják a labdát aztán mégse kapják egymás után a potyákat.

hurbiny3k 2015.03.05. 23:10:34

@Hogrin: Ez akkor lenne helytálló, ha két helyzete lett volna a Fiorentinának, de nem.. Eléggé beszorultunk olykor.. Mindenesetre felesleges ezen vitázni, egyik csapatrész borzalmasabb volt, mint a másik- még Llorrente sem lógott ki lefele.. ;) Forza Juve!

Hogrin 2015.03.05. 23:23:30

@hurbiny3k: Hát igen, feleslegesen idegesítjük magunkat mert úgysincs beleszólásunk semmibe :) Csak az ilyen szar meccsek után mindig felhúzom magam :)

niccolo 2015.03.05. 23:23:51

Na,okosok!most is Pirlon ment el a meccs? Amióta nem játszik,nem győztünk! Pedig a kedvenceitek játszottak,fiatalok és gyorsak, Pirlo a nyerőemberünk!Forza Juve!

Juvegaspy 2015.03.05. 23:36:24

Csalodott vagyok en is mint itt mindenki. De 2meccsen dol el es nem jheten lesz a meccs hanem 1honap mulva. Azert valjuk be egy Fiort azert le lehet gyozni 2gollal a stadionjukban. Nem ilyen kezdovel persze. De jovore a vedelemmel kell kezdeni vmit Egy belso es egy balszelso vedo kell h Padoin meg a kispadot se kozelithesse meg. A Sass ellen kedhetne Sturaro Marci helyen kivancsi lennek mit tud Marci meg had pihenjen.
Asamoah kb mikor ter vissza. Iden meg van ra esely?

Hogrin 2015.03.05. 23:40:18

@niccolo: +1 de vigyázz mert van aki megmagyarázza, hogy nem így van ;)

babo0410 2015.03.05. 23:45:24

@danimester1: Hatalmas kacsa. Miből igazolnák le a fél Dortmundot? Nincs pénzük, még Kloppot se tudnák kivásárolni a szerződéséből. És láttuk mit ér, ha a legjobb játékosa megsérül. Semmit. Elismerem a teljesítményét, de nem hinném, hogy ezzel a Milannal csodákra lenne képes.

babo0410 2015.03.05. 23:49:17

@niccolo: Játszottunk egy X-et a Romaval, Pirlo nélkül, és megvertük a Dortmundot, és ma bizony Pirlo sebessége hatalmas hátrány lett volna, mivel ma a sebességével fogott meg a Fior minket. Meg ugye nem egy 35 éves játékostól várjuk a megváltást?

niccolo 2015.03.05. 23:49:24

@Hogrin: hát igen, bíztos igazad lesz,hogy megmagyarázzák még most is Pirlo fékezi a csapatot.

niccolo 2015.03.06. 00:04:24

@babo0410: várom én a megváltást a fiataloktól is de nem jön össze nekik,csak a tetkó+frizura megy nekik. az meg kevés.

Rocky80 2015.03.06. 01:07:46

niccolo:

Ezt adom. Megy a nyilatkozgatás, a haj belőve - mindig máshogy minden meccsen -, aztán ha valami nem úgy történik ahogy terveztük, akkor meg sírunk mint a fürdős kurvák a pályán.
Meg rugdosódunk, reklamálunk, összezavarodunk, stb.-stb.

A Roma ellen is milyen szimpatikusak voltunk, majdnem 10 emberrel megettek minket 20 perc alatt.

Kicsit sok a külsőség meg az egó és kevés a teljesítmény. Az egyik azt állítja magáról hogy a világ legjobb középpályása, a másiknak az ügynöke mondja, hogy "rekordösszeget ad majd érted a Real fiam!" a harmadik meg lenyilatkozza, hogy "csak a győztesek írhatnak történelmet"... Meg zsebünkben a scudetto, és még sorolhatnám.

Alázat, alázat, alázat. Akkor vesztettük el Vidalt is amikor lenyilatkozta hogy ő a világ legjobb középpályása...

Rocky80 2015.03.06. 01:11:03

Ja, és nehogy az jöjjön, hogy kikaptunk egyszer és már mindenki lehurrogja a csapatot. Nem erről van szó.

Mikor láttuk meghalni a csapatunkat a pályán utoljára? Illetve maradéktalanul kiszolgálni minket szurkolókat? Talán amikor a Parmát vertük.

Még amikor nyerünk, akkor is mindig marad hiányérzetem.

zolkopapa 2015.03.06. 03:15:47

Kabare amit muvelunk az utobbi meccseken. Marcsi egyszeruen nem kepes a szervezesre, nem az o posztja ez. De akkor megis kie lenne a keretbol, ha pirlofater nincs a palyan? (koltoi a kerdes, mert magam sem tudom) Sanszos, hogy allegri se.. integet vakvilagba a kispadrol, padoinbol meg kinezem hogy vissza integet. Felek nyaron hatalmas siras lesz, pogba vidal marcsi lelep, aztan majd fohet a fejuk a vezetoknek. Max mi is bejelentkezunk Kloppert, csak az a bibi, hogy mi nem edzokent szamitanank ra.. Komolyra forditva a szot, egy gundogan v verratti surgosen kell a csapatba, a vedelemrol ne is beszeljunk. Buffon se mai gyerek mar. Szemelyszerint nem tudom elkepzelni ezt a gyoker allegrit hogy meg reformalja a csapatot. Conte amit elkezdett, abban lattam fantaziat. De hogy egy ilyen epitse ujra a csapatot, azt mar viszont kevesbe. Minden egyes meccsen van egy olyan erzesem, hogy allegrit leultettek a kispadra, jolvan fiam csak egy szavadat se halljuk, es akkor nyerhetsz egy bajnoksagot ezzel a csapattal. Annyira homalyos a pali, az elkepzelesei, hogy az valami botrany. Lepni kell, mert hiaba a juve 'uralom' jovore sehol sem leszunk. Ti hogy latjatok? Remelem nem zavaros ahogy en latom, mert akkor nemkuldom el az oneletrajzom agnellieknek.. :P

niccolo 2015.03.06. 07:24:03

@Rocky80: +1.Tökéletesen megírtad!

danimester1 2015.03.06. 07:56:49

Olaszország legjobb csapata!Na ez az ami a nevünkre mondható csak el.A tabellára pillantva így van,de a valóságban mint a mérgezett egerek úgy rohangálnak a pályán.Nem tudom mit csinálhatnak az edzéseken,de tuti nem a védekezést és a támadást gyakorolják.Nem akarok név szerint senkire kitérni,mert a csapatunk úgy volt szar ahogy pályán voltak.Allegri lehet most kicsit eltaktikázta magát,mert erősen elrotálta a keretet a jelenleg jó formában lévő lilák ellen.Amit nem értek,mert a Sass ellen fogunk játszani.Nem lebecsülni akarom a következő ellenfelet,de az utóbbi meccsek alapján még ők is komoly ellenfélnek tekinthetők.Allegri elrotálta magát,mert kezdhetett volna mondjuk a kezdővel és aztán pihentetni,de ez már csak spekuláció.Ez a csapat jóllakott nagyképű arrogáns lett,szerintük elég a mezeket felküldeni.Nem akarom temetni őket,de anno a dögevők 5 év után hasonlóan kezdtek lefelé menni a lejtőn.Be kell látni ebbe a csapatba bizony 2-3 minőségi játékosra szükség lesz ha tartani akarjuk a szintet.A sebességünk látványosan lassú,körülményesek vagyunk a passzolásoknál,nem helyezkednek,sőt tegnap nem egyszer megállva várták a társak érkezését.A játékunk könnyen olvasható hiába vált felállást,senki nem képes váratlan megoldásra,túlbonyolítják.(Pogba aki képes volt rá már ő is beleszürkült.)Minőségi cserék híján a csapat elfáradt minden tekintetben,mert nem hiszem el hogy elfelejtettek focizni.

danimester1 2015.03.06. 08:04:49

@zolkopapa: Pogba Vidal lelép.Szerintem ha valóságos lesz az a 100M,akkor menni fog a francia,Vidalt meg eladnám ha jelentkezik érte a MU vagy bárki aki normális összeget ad érte.A két játékos árából már minőségileg erősíthetnénk és lenne egy kis vérfrissítés,ami már rá is férne a csapatra minden poszton.Mint írtad is ez már jövőre tényleg kevés lesz.Allegrivel kapcsolatosan meg már írtam,hogy szerintem ezt a évet még a Conte által felépítettek által tudja csinálja.Én nem látok tőle semmi extrát ami az ő kézjegye lenne. Ha marad jövőre,már pedig miért ne maradna,akkor kapunk igazi képet a "tudásáról".
@Rocky80: Pontosan így van ezzel a hiányérzettel.Mintha ebből a csapatból valami kiégett volna,mintha elvesztettek volna valamit vagy nem tudom.

MarekCsont 2015.03.06. 08:59:41

@babo0410: Ja mert szerencsére, most nagyon gyors volt a középpályánk, ettől Pirloval se lett volna lassabb. Padoinod egy nyomorult senki, nem Serie A de még nem is Nb1 szint..

tjunior 2015.03.06. 09:21:23

Meglepő módon nem idegesítettem fel magam tegnap a meccsen. A csapat nem lett rosszabb mint volt, de valahogy nem kerek a történet. Elsősorban a védelemben, tegnap is sokszor mérgezett egérként szaladgáltunk. Idén eddig 7 meccset játszottunk, abból csak az Udinese elleni első meccsen nem kaptunk gólt! Az utolsó 6 meccsünkön mindig, összesen 8at!!! Vagy káosz a védekezünk, vagy ha jól zárunk, mint hétfőn a róma ellen, akkor meg belebakizik valaki egy orbitálisat. Én ezt a középpályások tragikus formájára vezetem vissza, Vidal már nem is emlékszik arra mikor játszott 2 jó meccset egymás után, Pogba tud 2 jó meccset játszani, hogy utána teljesen elszálljon 3 meccsre, Marci eddig megbízható volt, de amit tegnap felvezetett az tragédia volt. Nekik kellene összeszedniük magukat.

Rocky80 2015.03.06. 09:35:25

Ki jelentkezik be ezért a Vidalért szerintetek? Inkább fogják a fejüket, hogy "erre akartunk költeni több tízmillió eurót?" :D

Il Principino 2015.03.06. 09:43:20

Hát ez gyalázat volt!Talán sokan választ kaptak arra,miért nem 4-3-3-at játszunk(nincs minőség a széleken),Coman miért nem játszik többet,miért nincs rotáció többet,mert NINCS minőség a padon még mindig!Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat...van 1 hónapunk arra,hogy felkészüljünk és forduljon a kocka Firenzeben!Csak be kellene lőni a helyzeteket végre!

Trieszt120506 2015.03.06. 09:56:49

@tjunior: mondjuk mentségükre legyen szólva, hogy kb csere nélkül hozzák le a szezont.
Eléggé hiányzik az az 1-2 meccs, amit Asa és Romulo vállalt volna középen.

tjunior 2015.03.06. 10:13:07

@Trieszt120506: Ez is belejátszhat, de mondjuk Vidal permanens szar játéka nálam inkább már azzal magyarázható, hogy fejben már nem itt van, és Pogbát is szemmel láthatóan egyre jobban megzavarja ez a körülötte lévő médiacirkusz. Lehet tényleg jobban járnánk ha eladnánk a francba a Pogba-Vidal duó, cserébe idehoznánk Verrattit, Allant, Obiangot. Nyilván egyik sem szopatná jó napjain rommá az ellenfelet mint Pogba, de nem is lenne olyan sokszor öncélú a játékuk. Lenne egy kemény, hajtós középpályánk.

stevenh 2015.03.06. 10:45:38

@tjunior: Egyet kell hogy értsek veled, bár talán itt kijön az, hogy egy edző hogyan tudja ezeket a helyzeteket kezelni, na és ebben volt Conte hihetetlenül jó és átlagon felüli, mindenkit a földön tudott tartani, bár az meg egy másik kérdés, hogy az ő agyonszabályozott rendszerében Pogba mostani játéka mennyire jött volna ki.

Az eladásuk szerintem igencsak vitaindító, előtte el kellene dönteni, hogy mit is akarunk játszani és kikkel. Nálam Obiang helyett egyébként Kondogbia.

Apuleius 2015.03.06. 10:54:41

@tjunior: Érdekes dolog Vidal elképesztő visszaesése, de én még azért nem látnék bele ilyen pszichés okokat. Azt gondolom, hogy elképesztően nagy felelőtlenség és hiba, a legkevésbé sem professzionális ötlet volt tőle, hogy a műtétjét követően a VB-t választotta a rehabilitáció helyett (annak ellenére, hogy megértem, hogy ott akart lenni Chilével). Szerintem még mindig ennek a levét issza (isszuk), s ebben a szezonban, már nem sokat várok tőle. Jön egy nyári pihenő, felkészülés és alapozás, utána talán helyreáll a világ rendje. Mondjuk a szerződése is lassan lejáróban lesz, így vagy hosszabbít, vagy el kell adni (ami jelen állás szerint nem lenne egy bombaüzlet).

Pogba most lesz még csak 22 éves, ráadásul gyakorlatilag az egész szezont végignyomja, az összes mérkőzést, pihenő nélkül. Két rossz mérkőzés után talán még nem lenne igazán nagy ötlet eladni, főleg, hogy az említett Verratti, Allan, Obiang trió minőségben fényévekre van a franciától. Pont az ilyen, különböző minőségi szintet képviselő játékoscseréken múlhat, hogy egy csapat az európai élvonal felé indul, vagy az ellenkező irányba.

Bőven van még hova erősödnünk, de én nem a kulcsjátékosainkban keresném a hibát. Az viszont egy szánalmas, gyalázatos vicc, hogy egy szerencsétlen, senkiházi Padoin a Juventus kezdőjében lehet egy Olasz Kupa elődöntőn.

venember83 2015.03.06. 11:26:35

@Apuleius: egy dolgot még hozzátennék, ha szabad.

Szerkesztői időhiány miatt nem került ki a meccs előtti napokban egy Marotta nyilatkozat, ami bizony már arról szólt, hogy a vezetőség Pogba mellé és köré akar csapatot építeni. Meglepő módon pont ezt követően nyilatkozott Raiola is úgy, hogy Pogba távozása korántsem egyértelmű.

Ennyi.

Apuleius 2015.03.06. 11:38:29

@venember83: Igen, igen, az a nyilatkozat tegnap este, közvetlenül a mérkőzés előtt született, a köz érdekében alább közöljük a lényeget:

"A Juventus az, akinek döntenie kell a [Pogba] jövőjét illetően, még akkor is, ha a játékosnak meghatározó szerepe van benne." - nyilatkozta Marotta a Rai Sportnak

"Egy fiatal srácról van szó, aki még sokat fejlődhet, s ez számára az ideális környezet. Azért hosszabbítottuk meg a szerződését, mert Paul Pogbával és köréje akarunk építeni egy csapatot."

Ádám.84 2015.03.06. 11:42:03

@Apuleius: nem lehet, hogy Vidal karrierje a szakszerű rehab elmulasztása miatt örökre megtört?

Apuleius 2015.03.06. 11:58:20

@Ádám.84: De, sajnos ez is benne lehet a pakliban.

tjunior 2015.03.06. 14:02:00

@Apuleius: A Vidal-rejtélyt nem fogjuk megfejteni az biztos, lehet vagy fél tucat különböző tényező a háttérben. A lényeget tekintve mindegy, egy éve árnyéka önmagának. Meg mondom őszintén, eljutottam vele kapcsolatban oda, hogy már nem is érdekel. Nyáron adjuk el amíg pénzt látunk érte és kész. Ott van a lejáró szerződésű Allan, aprópénzért hozható és a maradékból bőven igazolható egy minőségi játékos hiányposztra (pl Firmino ha 4-3-1-2ben akarjuk küldeni, vagy valami szélső).
Pogbával való "kapcsolatom" olyan mint a teljesítménye, egy hullámvasút.
Padiont szerintem felesleges ekézni, nyilván az ő hibája a tegnapi első gól, de ilyen benne van a fociban, ha Asamoah nem lenne sérült, nem került volna a kezdő közelébe, 3. számú balbekk meg mindig Padoin színvonal lesz. Padoin látványánál engem sokkal jobban zavart, az az összevissza futkorászás jó néhányszor, védekezés címszó alatt.

Apuleius 2015.03.06. 14:40:56

@tjunior: Igen, tényleg elég sok megoldási lehetőség van Vidal ügyére, s végeredmény szempontjából igazából tök mindegy. A lényeg, hogy lassan egy éve volt utoljára értelmes labdaérintése. Az esetleges eladásával meg az a probléma, hogy egy ilyen szezon után vajon mennyit lehetne bezsebelni érte? Allan egyébként jó ötlet, s szerintem az ő neve benne is van a kalapban.

Pogba a jelenlegi Juventus talán legnagyobb értéke. Az utóbbi meccseken valóban visszafogott, de szerintem inkább ő az (és nem Padoin), akit felesleges ekézni.

Padoin egy tökéletes senki, egy hatalmas niemand, s való igaz, hogy nem ő a hibás, hanem az, aki egy ennyire nyomorult játékost a Juventushoz igazol, illetve az, aki kezdőjátékosként a csapatba rakja. Padoin önmagában érdektelen, viszont egyfajta szimbólum. Amíg ilyen "minőségű" játékosok ennyi játéklehetőséghez jutnak az első csapatban (bajnokságban 13 mérkőzés és 432 perc, BL-ben 3 mérkőzés és 115 perc, Olasz Kupában 3 mérkőzés és 270 perc), addig felesleges bármit is várni. Nem nagyon rémlik, hogy bármelyik európai élcsapatban látnék ilyen "minőségű" egyént, aki ennyi játékpercet kap. Padoin egy ócska vicc.

hurbiny3k 2015.03.06. 15:24:37

Minél többet agyalok rajta, annál biztosabb vagyok benne, hogy szándékosan adtuk le a kupát.. Jobbak voltunk a Fiornál az első félidőben, teljesen indokolatlanul húztuk magunkra őket a másodikban. Ráadásul Marchisio két méterről belebassza az előtte állóba??

tjunior 2015.03.06. 15:36:14

@Apuleius: Kicsit túlpörgőd ezt a Padoin sztorit. Értem mit akarsz mondani. Padoinok mindig is voltak és lesznek is a csapatban, csak régen Blanchardnak, Paramatinak vagy Baiocconak hívták az aktuális Padoint. Beszéltünk már erről. Ha Asamoah és Romulo nem dől ki hosszú távra fele ennyi játékperce sem lenne.

Apuleius 2015.03.06. 15:50:31

@tjunior: Igen, ezt tényleg már elég sokszor megbeszéltük, s azt hiszem, hogy valóban teljesen igazad van, csak mindig újra és újra elkap a hév Padoin láttán :-)

stevenh 2015.03.06. 15:55:28

@tjunior: Romulo egy hatalmas flopja lett az idei évnek, pedig amikor tudott játszani (1 kemény meccs) akkor elég bíztató volt.

Engem viszont az idegesít, hogy Asamoaht el akarjuk pazarolni még mindig balvédőnek, mikor középpályásaink közül egyedül kb Pogba van igazán formában (bár most Asa se valószínű hogy top formában tér vissza) Abban az egyben bízok, hogy sikerül házon belül megoldani a balhátvéd pozíciót, ergo Mattiello nyújtson olyan teljesítményt a Chievóban amivel ki lehet őt próbálni (bár ő is jobblábas, dehát Zambrotta is az volt)

tjunior 2015.03.06. 16:09:31

@stevenh: Kár Romuloért, hasznos kis játékos lehetett volna itt, de hát ezt már nem tudjuk meg...mondjuk most a szezon május végéig tart ha március végéig bevethető lesz, talán látunk valamit belőle (pl. ezt a mostani Vidal-szintet nyugodtan tudná hozni, sőt)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása