Benítez: "A Juventus fogja megnyerni a Scudettót"

benitez_rafa.jpgA Juventus csaknem tizenöt esztendő után tudott ismét diadalmaskodni Nápolyban, s a mérkőzés lefújását követően, megszólalt a vesztes hadvezér, Rafa Benítez is, aki a játékvezető munkájában kereste csapata vereségének okát.

"A Juventus egy roppant erős csapat, azonban nem nehéz észrevenni Chiellini fehér mezét, s különösképpen a kötést a fején, mögötte Cáceresszel." - utalt a spanyol mester a Juventus második találatára.

"Tavaly megtanultam azt a kifejezést, hogy "ez előfordulhat", s ez mindig így megy a Juventus ellen. Versenyben voltunk 1:1-nél, azonban a lesgól megváltoztatott mindent, s ismét futnunk kellett az eredmény után.

Elismerésünk a Juventusnak, mivel kiválóak és keményen dolgoznak, ez az oka annak, hogy három éve nyernek, s ismét nyerni fognak. A dühünk abból származik, hogy ezek a hibák miatt nem játszhatunk ugyanazon a szinten."

Benítezt egy újságíró megkérdezte arról, hogy úgy érzi-e, a játékvezetői döntések büntetésként történtek azért, mert a Napoli legyőzte a Juventust a Szuperkupa-döntőben. 

"Annyit mondok, hogy a Juventus fogja megnyerni a Scudettót. Azt követően, hogy olyan sok Juventus meccset láttam, csak ennyit mondhatok." - mondta Benítez mosollyal az arcán.

"Sajnálom a Romát, de rá kellett jönnöm, hogy a Juventus fogja megnyerni a Scudettót."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr57063819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2015.01.12. 13:22:41

Te szarházi lúzer pincér teeeee!!!!!!!Már ez is kezdi a böszmeséget!?Igaz Tagliavento nem volt a helyzet magaslatán,mert ide és oda is tévedett,de örüljön,hogy 11 embere fejezhette be a mérkőzést.(persze ez igaz ránk is)Buffonnal meg volt a kontakt,jól döntött,a gólunk meg nem volt les.Többszöri visszajátszás után is inkább egy vonal volt.A romákat meg nem kell sajnálni,mert az előző fordulóban ők pont egy vitatható góllal nyertek.Ez a nápolyi már nem Mazarri féle nápolyi.Valamint a focihoz is kell szerencse ami a kupa döntőn melléjük állt most visszavette sors.Igaz nem mutattunk szép játékot a 3 pont meg van a többi már csak történelem.

Juvegaspy 2015.01.12. 13:24:26

Na megy a birozas Inter elleni meccset gondolom nem latta a paraszt...menj es nyald ki Totti segget...a jatek kepe alapjan sem erdemelt semmit a napoli de ilyenkor mindig ez van
Na mind1.

Lord Viktor 2015.01.12. 13:36:41

Nyomorék vesztes. Könnyű a bíróra fogni, akkor nem kell elismerni, hogy picsaszarul játszottak, és ő tulajdonképpen itt is megbukott edzőként.

hurbiny3k 2015.01.12. 13:46:49

Egyébként az utolsó két mondatáért kaphatna simán egy jó ötmeccses eltiltást gondolkodni.

GLB 2015.01.12. 14:07:45

Seggfej totti lesgóljáról megint nem beszél senki???csak a selfiről.undorító hogy mennyire manipulálni akarják ellenünk a bírókat.szétvet az ideg

venember83 2015.01.12. 14:13:57

@hurbiny3k: miért? Mert elismerte, hogy azok a meccsek alapján, amiket látott, a Juventus toronymagasan a legjobb csapat, és ezért ismét a Juventus lesz a bajnok? :)

@GLB: nem volt les. Kérdezz bármilyen AS Roma drukkert.

hurbiny3k 2015.01.12. 14:16:47

@venember83: Basszus igazad van.. :D Ravasz egy fickó..

GLB 2015.01.12. 14:18:05

@venember83: ja tényleg, erre nem is gondoltam:))))

GLB 2015.01.12. 14:19:19

Én meg már azt hittem hogy az internél nem lehet jobban csapatot utálni,na de ez is megdőlt!!!!

venember83 2015.01.12. 14:30:12

prohardver.hu/dl/upc/2015-01/7681_totti_loves_pillanata.jpg

Ez megint olyan, hogy aki lesnek akarja látni, annak látja, de alapvetően szvsz megítélhetetlen.

GLB 2015.01.12. 14:37:35

@venember83: így van,de olyan testrésze van előrébb amivel szabályos gólt lehet szerezni
tehát les.ha nem lenne ekkora arca akkor nem lett volna előrébb a feje:))

GLB 2015.01.12. 14:39:16

@venember83: de mondom én se fújnám be ezeket a támadó focit segítve.de akkor a többi csapat se pofázzon kiragadva ezeket a szituációkat

Lord Viktor 2015.01.12. 14:48:02

@venember83: Ez max. egyvonal, ugyanis nincs vonalban a kamera.

Egyébként meg édesmindegy, nem ezeken múlik. Ellenünk is tévedtek már nem kevésszer. Az ilyen benne van, ezek centiken múlnak. Normális ember elkönyveli, hogy ez történt és kész. De aki egy örök vesztes csapat tagja (lásd Roma, Napoli), mely ha nagyon erős, akkor se tud bajnokságot nyerni, annak marad a vagdalkozás, vádaskodás.

babo0410 2015.01.12. 16:41:59

A Napoli igazi vesztesként viselkedik. Csak az igazi lúzerek kenik a vereséget a bíróra. Még jó, hogy nem hozza fel a Buffon fellökésekor meg nem adott góljukat. Igazi vesztesek, nem kell tovább foglalkozni velük. Egyébként ez az egyre több hiszti, ami ellenünk megy, szerintem azért van, mert így akarnak nyomást gyakorolni a bírókra is, és a szövetségre is, hátha újra háttérbe tudnak szorítani minket. Nem tetszik neki, hogy újra itt vagyunk és nyerünk. Érdekes, mikor az inter volt nagyon jó, senkit nem zavart. Pedig őket aztán nyomták rendesen a sporik. Hol egy kezes, hol egy irdatlan nagy les volt elnézve. Akkor nem ment ekkora sírás. Szánalmasak komolyan mondom.

The king of alibis 2015.01.12. 19:35:47

Még szerencse, hogy az afrikaiaknál egy Allegrinél kóklerebb edző ül. Ebből a csapatból ennyit kihozni ennek nyomorultnak köszönhető. Ha egy jó edző ülne a kispadon már rég bajnokságot nyertek volna.

MDaniel98 2015.01.12. 19:35:57

Az utolsó mondatának 2. felével teljesen egyetértek!

ToTTy-Juve 2015.01.12. 21:09:47

A Spanyoloknál amikor a Madrid huzamban nyer ugyanez megy, amikor a Barca, szintén. Németországban a Bayern mostanában mindent nyer, ha van is néha egy-egy ilyen nyilatkozat, senki sem fogalkozik vele. Angliában a cselzi (pfujj)... na mindegy, értitek mit akarok mondani...annyit sehol nem reklamálnak játékosok a meccsen vagy klub-képviselők meccs után, mint az olaszoknál. Ők egy ilyen nép és aki ide jön külföldről, az is ilyenné válik (ott van az a tipikus olasz "magyarázó" kézmozdulat, amin annyit mosolygok, amikor Lichti vagy Pogba csinálja) :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása