Llorente: "Allegri ugyanazon a szinten áll, mint Conte"

Llorente Fernando_gólöröm ugrás.jpgA Juventus támadója, Fernando Llorente úgy véli, hogy az Antonio Contét váltó Massimiliano Allegri bebizonyította, méltó utódja a csapattal zsinórban három bajnoki címet gyűjtő, majd a szövetségi kapitányi pozíciót elfoglaló szakembernek.

"Nem volt egyszerű egy új edzőnek átvennie a csapatot, azt követően, amit Conte elért." - nyilatkozta a spanyol támadó a Tiki Taka munkatársának adott interjú során. "Ugyanakkor Allegri bebizonyítja, hogy ugyanazon a szinten áll, mint Conte."

Llorente szót ejtett a torinói városi rangadóról is, amelyen a Juventus csupán az utolsó másodpercekben szerezte meg a győzelmet biztosító második találatot.

"A derbi nehéz mérkőzés volt, azonban sikerült megszereznünk a három pontot. A végét a kispadon töltöttem, s már azt hittük, hogy vége, de ha olyan játékosaid vannak a pályán, mint Pirlo, bármi megtörténhet.

A Torino kiváló teljesítményt nyújtott, az egyik legnehezebb ellenfél volt, akivel szembenéztünk a szezon során. Mindig jó játékot mutatnak ellenünk.

Pirlo egy nagyszerű fickó, s talán mondani is felesleges, hogy játékosként az egyik legnagyobb a labdarúgás történelmében a saját posztján.

A kapcsolatom Álvaro Moratával? Nagyon jó, s szeretnénk néhány mérkőzést játszani vele együtt a támadósorban. Mindketten spanyolok vagyunk, a kapcsolatunk kiváló.

Ami Tévezt illeti, nagyon jól megértjük egymást, s csodálatos egy hozzá hasonló bajnokkal játszani, aki igazán a különbséget jelentheti a pályán."

Végezetül szó esett a Bajnokok Ligájáról is, hiszen a csoportkör jövő heti, utolsó fordulójában a Juventus a tavalyi döntős, spanyol bajnoki címvédő Atlético Madrid csapatát fogadja majd, s a zebramezes együttes egy döntetlennel biztosíthatná helyét az egyenes kieséses szakaszban.

"Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk az Atlético Madrid ellen. Nehéz ellenfél egy olyan kiváló edzővel, mint Simeone. A továbbjutás a cél, játszani akarok a következő körben.

Ki nyeri a Scudettót? Remélhetőleg a Juventus."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr256951973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2014.12.02. 16:40:10

Lórikám ülj le, egyes! Annyira van Allegri Conte-vel egy szinten, mint te a tavalyi formáddal....

GZolee80 2014.12.02. 16:49:41

Nem állok egyik pártján sem , de ami tény, Conte úgy lett háromszor bajnok,hogy az első évén kívül nem nagyon volt vetélytársunk, akkor ha nekünk is van nemzetközi kupa, nem vagyok benne biztos, hogy mi lettünk volna a bajnokok,A Conte vs Allegri kérdés majd 2017-ben lesz megvitatható szerintem , de nem harapnám meg a kisujjam azért, hogy Lóri akkora nagy butaságot mondott.

babo0410 2014.12.02. 16:56:46

@pedronegroo: Ha szerinted nem fejlődtünk, Allegri nem mutatta meg eddig, hogy tud annyit, mint Conte, akkor nincs több kérdésem. Egyébként mikor Conte idekerült, akkor őt is a legtöbben csak savazták. Azóta rájuk cáfolt. Eddig Allegri is csak bizonyít. Szerintem Llorentének igaza van. Tévez sokkal jobban játszi, mint tavaly, Marchisio is, Pogba is egyre jobb. Egyedül Vidal az aki halovány, de ő meg sérülésből tért vissza, és szerintem ő is kezd egyre jobban formába lendülni. Pont most kár azt mondani, hogy Allegri nem nyújt annyit, mint Conte nyújtott. Tavaly Conte-val kiestünk a BL-ből, Allegri meg mikor kiesésre álltunk váltott, és úgy néz ki tovább is lépünk. Szerintem Allegri van olyan jó, mint Conte. Egyelőre a válogatott élén se azt látjuk Conte-től, hogy fel tudná spanolni a srácokat. Valahogy Conte mindig megelégszik jó olasz edző módjára a minimális győzelemmel.

pedronegroo 2014.12.02. 16:59:07

@babo0410: Bocsi, a kommentem csak olyanoknak szól akik értelmezni is tudják annak tartalmát.

babo0410 2014.12.02. 17:01:33

@pedronegroo: Amúgy elnézést, ha kicsit erősen fogalmaztam, nem állt szándékomban kötekedni. De szerintem dőreség azt mondani, hogy Allegri gyengébb Conte-től. Szerintem Conte remek edző, de sajnos igazi olasz mentalitással bír. Vagyis minek hajtsunk, ha nem muszáj. Most jobban játszunk, mint Conte utolsó két évében tettük. Ha ez a mentalitás marad jövőre is, akkor kijelenthető, hogy szükségszerű volt a váltás, és a megfelelő ember ült a padra. Jelenleg nem is jut eszembe más olyan edző, aki ennyire támadó focit játszatna, és nem elégedne meg a minimális győzelemmel. Én úgy mondom, hogy kellett a váltás.

babo0410 2014.12.02. 17:03:43

@pedronegroo: Én tudom értelmezni, ha egyértelműen fogalmazod meg azt. Mert ebből a hsz-ből egyértelműen az jön le, hogy te Allegrit nem tartod jónak, vagy legalább is Conte-t jobbnak gondolod. De jelen helyzetben ezt semmi nem erősíti. Megbántani meg végleg nem akartalak.

pedronegroo 2014.12.02. 17:13:04

@babo0410: szerintem Conte letett annyit az asztalra hogy nem kell megmagyarázni hogy Allegri miért nincs még egy szinten vele. Ez még nem azt jelenti hogy Allegri rossz edző csak még nem egy szint. Gondolj bele hogy Conte milyen csapatot vett és döntött meg minden rekordot 3 év alatt.... Allegri készen kapott egy nagyon jó csapatot itt a különbség, remélem így már világos hogy miért nem tartom a két edző munkáját egyenértékűnek.

pedronegroo 2014.12.02. 17:23:43

javítás: "Conte milyen csapatot vett át"

bazári majom 2014.12.02. 17:43:57

Llorente utóbbi megnyilvánulásai másról sem szólnak mint Allegri éltetéséről, úgy érzem a pocsék játékát próbálja kompenzálni a s*ggnyalással - a játékperceit elnézve sikerrel. Személy szerint jobban örülnék ha kevesebbet nyilatkozna és többet mutatna a pályán.

Hiába a folytonos dicsérő szavak, amióta Allegri itt van azóta több játékosunk is halovány önmaga, persze amíg az eredmények jönnek addig nem gond, de pl. Llorente is sokkal hasznosabb volt Conte idején. Vidalnak 3 évig nem volt hullámvölgye, most mióta új edző van azóta nem lehet ráismerni (és itt már nem a nyári átigazolásról vagy a hónapokkal ezelőtti mulatozásáról van szó).

Mixbetegállat 2014.12.02. 17:57:25

@pedronegroo: Azt is érdemes figyelembe venni hogy bajnoki szempontból 3 győzelem után elég nehéz a tűz lángját magas fokon tartani bármilyen edzőnek.
A BL tűzről(parázsról) meg nem is beszélve.

Barolo 2014.12.02. 19:12:19

@GZolee80: +1
Szerintem jelenleg nem lehet/érdemes összehasonlítani a két edzőt. Azzal az érvvel nem értek egyet, hogy több játékos rosszabb formában van, mert legalább annyi meg jobban szerintem, ezek ráadásul nem csak az edzőn múlnak. Ami biztos.... Conte kb. egy szarkupacból kezdetett építkezni, és a 3 rekord bajnokságot nem kell magyarázni és kb. lehetetlen lesz ennyire eredményesnek lenni. Viszont a játékkal sokszor voltak gondok, motivációval is és én jelenleg erősebbnek érzem a környezetet, szóval Allegrinek sem egyszerű a helyzete. Nekem eddig (főleg a várakozásaimhoz képest) nagyon tetszik amit látok, de az is tény, hogy ha mondjuk a következő 3 meccsünket elveszítenénk (remélem, hogy nem fogjuk) akkor mindenki anyázna és azt mondaná, hogy kuka az egész szezon. Szóval várjunk még az értékeléssel és reménykedjünk benne, hogy karácsonykor 3 helyen is elsők leszünk. Forza Juventus!

neuropa 2014.12.02. 19:18:47

@bazári majom: Vidal a térdműtétje és a Uniteddel való kacérkodása óta sz_r, nem Allegri miatt. A dolgok gyors egymásutánja persze megtévesztő lehet.

A másik dolgot is nézhetjük úgy, hogy míg egyesek visszaestek, mások egyenesen megtáltosodtak. Elég csak az aranylábú Simonét említenem.. :]

pedronegroo 2014.12.02. 19:26:31

@Mixbetegállat: Igazad van, nem könnyű a jelenlegi csapatból mindenkit motiválni, viszont adottak a jó játékosok és most már elég mély a keret is és új arcok is vannak bőven akik alapból motiváltak.

Hogrin 2014.12.02. 20:09:50

Lóri tényleg feltűnően sokat méltatja Allegrit mostanság. Ami meg Max-ot illeti szerintem nincs okunk panaszkodni, eddig teljesen korrekt, örüljünk, hogy nem jött komoly hullámvölgy az edzőváltás után. A munkáját pedig majd az év végén lehet megítélni, addig nem nagyon. A Conte-val való összehasonlításnak meg nem sok értelme van Conte egy különleges helyzetben tudott nagyot alkotni, Allegri egy teljesen más helyzetben vette át a klubot, persze most is lehet nagyot alkotni de szerintem sokkal nehezebb.

west30 2014.12.02. 21:17:29

Igazából Vidalnak már kb február óta nem volt 1 értelmes meccse,szóval a legkevésbé tehet Allegri az ő állapotáról.

Shyr Kahn 2014.12.02. 23:45:26

@pedronegroo: Egyetértek. Azért egy fél szezon után ne hasonlítsuk össze a két edzőt. Conte szarból épített várat és a kiváló várat Allegri csak átvette. Majd ha Allegri Scudetto-t nyer és esetleg BL-ben is a legjobb négy közé visz, akkor lehet hasonló szintről beszélni, de Conte legenda marad akkor is, hiszen gyakorlatilag történelmet írt a csapattal nem is egy szempontból.

babo0410 2014.12.03. 00:25:35

@pedronegroo: Oké értem a véleményedet, de azt is hozzátehetjük akkor Conte és Allegri megítéléséhez, hogy mikor Conte idejött, majdnem egy 100-as lett elköltve, hogy a Conte által kért embereket idehozzák, és az általa vélt lyukakat betömjék. Nem mellesleg tavaly egy igen erős, kb. a legjobb nyolc közé való kerettel ki tudott zúgni a BL-ből. Allegri meg mikor látta, hogy nem megy a taktika, akkor váltani mert. Jó lehet kellettek a sérülések is, de mert váltani. Conte tavaly kiesett a BL-ből, utána az EL döntőbe se jutottunk be. Sokan ezt nehezményezték is. Én ezen tényezők figyelembe vételével is mondom azt, hogy Conte nagyon jó edző, de túlságosan olasz mentalitást képvisel. Pont ezért nem tartom jobbnak Allegrinél. Lehetne, de ahhoz az olaszos mentalitását le kéne vetkőzze, és mernie kéne váltani, ha valami nem működik. Pont úgy, ahogy az első idényében meg merte lépni, mikor nem működött a taktika. Ebben a kérdésben nem fogunk egyetérteni szerintem. És természetesen elfogadom a te álláspontodat is. De én úgy érzem, hogy Allegri taktikailag esélyesebb a BL megnyerésére, mint Conte, mert Allegri bátrabb taktikát választ azáltal, hogy felpörgette a játékot, és mert támadni még akkor is, ha már vezetünk. Allegrinél a jelszó lehetne egy gól nem gól, kettő nem a világ. Nekem a jelenlegi játékunk jobban tetszik, mint Conte taktikája, az első idényünket leszámítva.

babo0410 2014.12.03. 00:34:14

@pedronegroo: És elnézést, ez nem vita alókart lenni, csak leírtam, hogy miért nem érzem a különbséget a két edző között. Én úgy gondolom, hogy Conte elkezdett valamit, de azt nem tudta befejezni, mert sajnos már nem volt elég ahhoz, hogy nemzetközileg feltüzelje a csapatot, és nem mellesleg megtalálja a megfelelő taktikát. Persze kár is összehasonlítani a két edzőt, ezzel teljesen egyetértek. De jelenleg jobban állunk, mint tavaly ilyenkor, ez tény. És ahogy egyesek mondják, vannak játékosok, aki gyengébben játszanak, vannak, akik sokkal jobban, mint tavaly. Én egyedül Llorente-t érzem gyengébbnek a tavalyi önmagánál. Ő meg szerintem pont azért gyengébb, amiért Tévez jobb. Tévez hátrébb játszik, így messzebb került Llorente-től, ezáltal a kapcsolat sem olyan erős köztük, mint tavaly. Szélről meg nem kap támogatást sajnos. Így egy játékosunk még jobbá vállása egy másik gyengélkedéséhez vezetett. Mert sajnos most Llorente-nek is többet kell visszajönnie ugyebár, hogy ha szeretne lasztival találkozni. Kevesebbet van a 16-oson belül, ami igazán az ő területe.

bazári majom 2014.12.03. 02:30:46

@neuropa: bizonyára nagy mértékben közrejátszanak ezek is, de bárhogy is alakulnak a dolgok ugyanúgy láthatjuk benne a saját igazunkat és a valódi okokat úgysem fogjuk megtudni.

@Shyr Kahn: Allegri nem csak egy felépített várat kapott meg hanem mellé új katonákat is, azt se felejtsük el, hogy Coman/Morata/Pereyra elég használható haderőnek tűnik ami előrelépés Conte idejéhez.
Erre jött a viszonylag legkönnyebbnek mondható csoport, szóval sokkal könnyebb helyzetben van mint Conte.

Mixbetegállat 2014.12.03. 11:29:43

Amúgy nem csak Conte érdeme az a 3 év.Nyugodtan lehet dicsérni Agnellit, és Marottát is! :)

ToTTy-Juve 2014.12.03. 11:49:11

Mit is mondhatnál mást Lóri! :)
Conte ahogy ide került veretlenül nyert egy scudettót, ami óriási, ha azt is meg nézzük, hol voltunk az azt megelőző szezonban. Aztán nyert még 2 scudettót egymás után, amikor már "vetélytársaink sem voltak" a bajnokságban, ez is az Ő és a klub munkáját dícséri. Aki azt mondja, hogy Allegri ugyanazon a szinten van, az szerintem nem komplett. Az edzőket is az elért eredmények jellemzik. Erre pedig Allegrivel kapcsolatban még nem lehet hagyatkozni a Juvénál.

Il Principino 2014.12.03. 12:34:01

Felesleges hasonlítgatni a 2 edzőt,bár Allegri jobban szerepelt a BL-ben még a lehordott Milannal is,mint mi Conte-val,olasz hon legjobb keretével...Ő is nyert bajnokságot a Milannal,én rosszabb edzőnek nem nevezném,mert tapasztaltabb,mint Conte,mer formációt váltani,ami Conte-nál elvétve történt meg...Nagyjából hasonló szint a 2 edző az eddig elértek alapján!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása