Marotta: "Totti szavai elfogadhatatlanok"

Marotta Beppe_2.jpgA Juventus-AS Roma találkozót követően, a fővárosiak csapatkapitánya indulatos szavakkal vizionált a Juventust segítő összeesküvésről, s természetesen a válasz sem váratott sokáig magára. A klub nevében a sportigazgató, Beppe Marotta kérte ki magának a Totti által említett vádakat.

"Nagy tiszteletet érzünk egy bajnok iránt, s érthető a vereség miatt érzett keserűség, de amit mondott, az elfogadhatatlan." - nyilatkozta Marotta.

"Történelme során a Juventus megfizetett olyan dolgokért, amelyekért a felelősség nem őt terheli, s amikor győzedelmeskedett, az szabályszerűen és megérdemelten történt."

"Megkérdőjelezhető jelenetek előfordulnak minden mérkőzésen. El kell ismernünk, hogy a Roma kiváló mérkőzést játszott, hasonlóan a Juventushoz."

"Nem volt jó mérkőzés technikai nézőpontból és látvány szempontjából. Olyan mérkőzés volt, amelyet a versenyképesség szempontjai szerint játszottak, s a játékosok nagy feszültséggel és idegességgel léptek pályára. A Juventus megmutatta, hogy meg akarja szerezni a győzelmet."

"Az utolsó percekben hatalmas teher alatt játszottunk, s ez bizonyosan elismerést érdemel."

"A Juventust minden évben előveszik olyan esetekért, amelyek nem világosak és nem tiszták, azonban valójában azt gondolom, hogy egy bajnokság során a vitatható esetek kiegyenlítik egymást."

"Az elmúlt három év során megérdemelten nyertünk, egyértelmű és számszerű előnnyel, mely megmutatta azt a technikai és atlétikai különbséget, amely bennünket a kihívóinktól elválaszt."

"Mikor megláttam az első büntetőt, melyet a javunkra ítéltek, 2010 ősze jutott az eszembe, három szezonnal ezelőtt, az Olimpico di Torinóban lejátszott Juventus-Roma mérkőzés első félidejének pontosan a 47. perce."

"Totti szabadrúgása, Pepe a sorfalban, a labda eltalálja a könyökét, miközben a karja kissé nyitva és felemelve van, s büntetőt ítélnek a Roma javára. Totti értékesítette, 1:1 a vége és kész."

"Akkor Rizzoli volt a játékvezető, s 2010-ben büntetőt ítélt, ugyanúgy, ahogy 2014-ben Rocchi most megadta ezt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr816763693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.10.06. 16:21:07

Idén Marotta húzta a "vitatható esetek/bírói tévedések kiegyenlítik egymást" kártyát?

Ádám.84 2014.10.06. 16:24:11

www.youtube.com/watch?v=3IVOhSdsENw
1:11-nél látható, valaki bekommentelné a rómaiaknak?

Táno 2014.10.06. 18:43:44

Valaki elmagyarázná nekem, hogy totti mitől nagyobb bajnok, mnt Padoin???

danimester1 2014.10.06. 19:43:38

@Táno: Több meccset játszoot és valószínű több a piros lapja is valamint sunyibb és alatomossabb.Padoinnak több scudettója van,agy nem tudom elképzelni,hogy mivel lenne nagyobb bajnok.(igaz nyert VB-t...sajnos)

Goku06 2014.10.06. 20:20:30

@venember83: ezt a kártyát mindig Allegri "társa" húzza, nem? :D

venember83 2014.10.06. 21:07:44

@Goku06: ezzel Marottát és Allegrit is ügyesen lebooziztad, gratulálok! :)

Andras74 2014.10.07. 10:43:59

@Táno: Hogyan lehetne nagyobb bajnok, amikor Padoin háromszor, amíg Totti egyszer nyert scudettot? A matematikában az a szép, hogy lehet a számokon vitatkozni, de nem érdemes. 1+1 végül mindig 2............

venember83 2014.10.07. 11:19:11

@Andras74: mondjuk a világbajnoki cím csak felér néhány olasz bajnoki címmel, ha már erre a szintre süllyedve ennyire matekezünk és butáskodunk.

Devilke Balla 2014.10.07. 12:11:07

@Andras74: @danimester1: @Táno: egy kérdés hozzátok szakértokhoz. Ki a nagyobb bajnok Pedro a barcábol,vagy Del Piero?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása