Marcello Lippi biztos benne, hogy a bajnoki címért a Juventus és az AS Roma fog megküzdeni, valamint szóvá tette csalódottságát is, amiért a Napoli ilyen gyengén teljesít a szezon elején.
A többszörös olasz- és világbajnok tréner továbbra is Kínában a Guangzhou Evergrande klub kispadján foglal helyet, és ezúttal a Corriere dello Sport munkatársainak adott interjút.
„Az, hogy a Juventus és az AS Roma fog a bajnoki címért párbajozni, várható volt, idén is csak két csapatnak van esélye megnyerni a bajnokságot, mivel ők rendelkeznek az ehhez szükséges plusszal.” - fogalmazott határozottan a Juventus több ízben is sikerre vezető hatvahatéves mesteredző.
„Az AC Milan és az Inter jól erősített az átigazolási időszakban, és jól is kezdték a szezont, elérték azt a szintet, amelyre számítani lehetett, azonban a Napoli csapatától ennél többre számítottam.
Filippo Inzaghi jó munkát végez, és nagyon lelkes. Massimiliano Allegri okosan döntött, hogy nem forgatta fel a csapatot, saját módszereit alkalmazza, azonban ezek egyensúlyban vannak Antonio Conte elképzeléseivel is.
A Napoli esetén kijelenthető, hogy a Bajnokok Ligája kiesés nagyon negatív hatással volt a csapatra, még ha ez nem szégyen egy olyan csapat ellen, mint az Athletic Bilbao.” - zárta az olasz bajnokság főbb szereplőinek rövid helyzetelemzését kicsit lágyabb hangvételben az olasz tréner.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
benssz 2014.09.23. 22:05:59
babo0410 2014.09.24. 00:18:51
Mondjuk a Milan jó rajtja is kérdéses a mai meccs után, mikor ők futhattak az eredmény után, és már a meccs elején 2-0-ra égtek. Amúgy szimpi a nyilatkozata.
rockitbaby 2014.09.24. 06:27:56
keshudioo 2014.09.24. 07:17:30
GabeTR 2014.09.24. 09:10:47
Napolinál lassan beérik Benitez "munkája", számomra ez nem nagy meglepetés.