A Juventus saját nevelésű középpályása, Claudio Marchisio legutóbbi nyilatkozatában elmondta, miben is különböznek Massimiliano Allegri edzésmódszerei és taktikái a Juventus előző edzőjének, a jelenlegi szövetségi kapitánynak, Antonio Conténak a módszereitől.
Ugyan az Öreg Hölgy aktuális edzője megmaradt a jól bevált 3-5-2-es rendszer mellett a folytonosság jegyében, árnyalatnyi különbségek érezhetők az ő értelmezésében, illetve abban, amit elvár a játékosoktól.
„Antonio Conte irányítása alatt mindenkinek megvoltak a feladatai és kötelességei; minden mozdulatot megtervezett az edző, és fizikailag nagyobb elvárásoknak kellett eleget tennünk, és a mester magasabb intenzitású játékot várt tőlünk a teljes mérkőzés alatt.” - kezdte kissé a színfalak mögé bevezetni a nagyérdeműt a válogatott középpályás.
„Ezzel ellentétben Massimiliano Allegri azt kérte tőlünk, hogy inkább tartsuk meg a labdát, és azonosítsuk a megfelelő pillanatokat a támadásra, különösen akkor, amikor szembe találjuk magunkat az ellenfél védőivel.
Ez azért előnyös, mert így képesek vagyunk irányítani a mérkőzést, és tartalékolhatunk némi energiát. Amikor folyamatosan csúcsteljesítményen járunk, akkor nehezebb visszaszerezni a labdát, így a jelenlegi módszer talán jobb számunkra. Azt is mondhatjuk, hogy az új edző becsempészett egy kis tiki-takát a játékunkba.”
A Juventus idei statisztikája alátámasztja a Claudio Marchisio által mondottakat: a Juve idén kevésbé agresszív és kevésbé intenzív játékot mutat, a labdabirtoklásuk 64 százalékra nőtt az előző évi 56 százalékról. A csapat ráadásul több sikeres passzt is hajtott végre, 546-ot a tavalyi 445-höz képest.
Claudio Marchisio arról is beszélt, milyen pozitív hatásai voltak Massimiliano Allegri érkezésének.
„Jól teljesítünk, az újonnan igazolt játékosok gond nélkül beilleszkedtek, az első két mérkőzés eredményei pedig bizonyítják az új taktikai megközelítés sikerességét. Nem is kívánhattunk volna jobb szezonkezdést.
Hogy erősebbek vagyunk-e, mint tavaly? Hát, ez csak a szezon végén fog kiderülni. Az egyértelmű, hogy a fejlődési lehetőségek jelentősek.” - zárta az interjút a torinói herceg, aki talán ismét jó formába fog lendülni Massimiliano Allegri irányítása alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rivendell 2014.09.16. 15:57:19
babo0410 2014.09.16. 17:07:28
Gabuero 2014.09.16. 17:55:42
Nekem nagyon bejon!
www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/juventus-zoldben-a-zebrak-megvan-a-3-mez-fotok-2364007
pedronegro (törölt) 2014.09.16. 17:57:30
taktika nélkül is vertük volna őket mert egyszerűen a keretünk meg az hogy egy évek óta jól össze rakott csapatunk van, magasan a többi seria a-s csapat elé helyez minket. Nem volt egyelőre jelentősége se a felállásnak se a taktikának.
A BL-ben meg az idén is simán kieshetünk ha elszórakozzuk vagy ha valami pech szériát kifogunk. De bízok a srácokban hogy most bizonyítani akarják hogy a tavalyi kiesés csak egy kisiklás volt és nem a valódi erőviszonyokat mutatja, reméljük....
babo0410 2014.09.16. 18:22:16
Tony. 2014.09.16. 19:14:49
Goku06 2014.09.16. 19:17:26
Allegri nem tudná ezt megtenni, de nem is akarja.. Így várható egy-két váratlan húzás..
Amivel lehet fel tudunk törni olyan védelmet amit Conte idején nem tudtunk volna, mert ugyanazt erőltettük végig.
Persze ennek van egy másik oldala is, a védekezésben ugyanez jobban visszaüthet, azzal hogy nem azt a vasfegyelmet mutatják a játékosok..
De azért Marci két éves kihagyását ne fogjuk már arra hogy Conte ezt kérte tőle :D :D Ez azért nem így megy... Pogbának és Vidalnak is megmondta mit tegyenek, ők mégis klasszishoz mérhető játékot mutattak.. Marci nem.