A Juventus kegyvesztett csatára a mai napon hivatalosan is elhagyta a csapatot, Fabio Quagliarella átigazolt a városi riválishoz, a Torino FC csapatába, ahol több éve megkezdte profi karrierjét.
A Torino 3,5 millió euróért veszi meg a futballista játékjogát, amely összeget három év alatt kell kifizetnie a klubnak.
Fabio Quagliarella 2010 augusztusában csatlakozott a Juventushoz, először opciós joggal kölcsönbe, amit aztán ki is használt a klubvezetés és így összesen körülbelül 15 millió euróért szerezte meg az Öreg Hölgy a szép gólokban jeleskedő csatárt.
A játékos hamar meghálálta a bizalmat, hiszen első félévében már a csapat húzóembere lett, vezette a házi góllövőlistát, és számos győzelemhez segítette a klubot. Azonban 2011 januárjában komoly térdsérülést szenvedett, amely miatt kénytelen volt kihagyni a szezon további részét.
A Luigi Delnerit váltó Antonio Conte alatt sajnos már nem teljesített ilyen jól a csatár, azonban fontos gólokkal hálálta meg a játékperceket, amelyeket csereként kapott edzőjétől. Végül azonban teljesen kiszorult a keretből, olyannyira, hogy a legutóbbi Európa Liga mérkőzésekre már nem is nevezte őt be a csapat, idén nyáron csapatot talált magának a harmincegy éves csatár.
Búcsúként álljon itt egy összefoglaló Fabio Quagliarella Juve góljaiból, minden bizonnyal mindenki talál magának olyat, ami kedves emlékeket idéz. Sok szerencsét, Fabio!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sztbeni 2014.07.18. 12:23:37
Trezeguet 2014.07.18. 12:30:02
rockitbaby 2014.07.18. 12:35:38
MDaniel98 2014.07.18. 12:39:05
venember83 2014.07.18. 12:45:07
tjunior 2014.07.18. 12:51:33
rockitbaby 2014.07.18. 12:56:15
MDaniel98 2014.07.18. 13:10:44
Lord Viktor 2014.07.18. 13:15:01
rockitbaby 2014.07.18. 13:27:54
konrad66 2014.07.18. 14:05:12
@Lord Viktor: Egyetértek
Andras74 2014.07.18. 14:30:19
vizi8 2014.07.18. 15:05:01
devil-z 2014.07.18. 15:32:32
Csak kérdem, Q. további maradásának mi értelme lett volna? az ő szemszögéből pl? Allegri szerinted alapemberként számolna vele?
Ádám.84 2014.07.20. 02:04:15
Búcsúzásképpen szeretnék az általam egyik legjobbnak tartott videóval búcsúzni Tőle.
www.youtube.com/watch?v=eRz_ceGp9LQ
Köszönünk mindent Quagliarella, sokat tettél a csapatért, további sok sikert neked!!
babo0410 2014.07.20. 02:13:11
Ádám.84 2014.07.20. 02:20:00
babo0410 2014.07.20. 02:24:40
Ádám.84 2014.07.20. 02:28:25
babo0410 2014.07.20. 05:17:24
Ádám.84 2014.07.20. 05:34:11
A meccsre visszatérve, egyértelműen azért kaptunk ki, mert Bonu és Isla két óriási hibát is elkövettek. De tudom, ez Conte hibája volt, mert nem szólt Islának, hogy vissza kéne mennie védekezni. (Ezt az iszonyatosan szar szöveget...)