A Juventus és a Real Madrid meggyezésre jutott egymással a spanyol klub fiatal támadója, Álvaro Morata ügyében, aki 18 millió euróért vált majd klubot, s négy évre kötelezi el magát az Öreg Hölgynél.
Az AS állítása szerint a szerződésben a Real Madrid visszavásárlási opciót biztosított magának a soron következő három évre, s abban az esetben, ha élni kívánna a joggal, 35 millió eurót kell majd fizetnie az Öreg Hölgynek.
Morata azonnal Torinóba távozhat, amint megegyezésre jutott a Real Madriddal az új szerződés részleteit illetően, amely akkor lép majd életbe, ha a játékos visszatér a spanyol fővárosba.
A támadó jelenlegi szerződése jövő nyáron jár le a Real Madridnál, azonban a hamarosan aláírásra kerülő kontraktus öt évre szól majd, így a spanyol klub a korábban a Bayer Leverkusen csapatában megforduló Dani Carvajal esetében már bevált módszert másolja majd Álvaro Morata kiközvetítésével.
A Real Madrid szerette volna a Wolsburg vagy a Villareal csapatában látni fiatal tehetségét, aki így szinte garantált játéklehetőséghez jutott volna, s a Bajnokok Ligájában sem jelentene potenciális veszélyt a címvédő számára, azonban Morata minden más kérőt elutasítva, határozottan kitartott a Juventus mellett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rivendell 2014.07.11. 14:36:07
Táno 2014.07.11. 15:03:35
Van egy lejáró szerződésű játékos, aki mindenkit elutasítva csak hozzánk hajlandó jönni DE ez a kretén lemegy kutyába a Real elött!!!
Moggi: Viszem most Moratát 15-ért, vagy fél év múlva 7.5-ért, vagy jövőre ingyen.
stevenh 2014.07.11. 15:13:06
Barolo 2014.07.11. 15:18:29
Táno 2014.07.11. 15:34:58
Amúgy miért van az, hogy ha mi akarunk valakit akkor úgyis aláiratnak vele egy új szerződést, viszont mi szívunk egy - szinte - lejáró szerződésű játékossal (Pogba, Vidal) akkor esélyünk sincs - max 1 év hosszabításra (lásd Vidal, Pogba még alá sem írta).
stevenh 2014.07.11. 15:42:53
Egyébként engem nem zavar a visszavásárlási záradék, és nem azért mert azt gondolom hogy bukunk Morataval, sőt kivánom hogy ne így legyen, de szerintem a Real nem fogja visszavenni egy 10-15 gólos szezonok után...Nekünk meg igazából az a 10-15 gól nagyon is jól jönne, egy csereembertől.
The king of alibis 2014.07.11. 15:45:09
stevenh 2014.07.11. 16:02:08
Táno 2014.07.11. 16:09:06
stevenh 2014.07.11. 16:32:11
Táno 2014.07.11. 16:43:07
1- "akárhonnan is nézzük, nélküle kb még mindig egy olasz középcsapat lennénk" Ezt gondolom az Ezo Tv -ben jósolták neked, netán van saját varázsgömböd?
2- "Szeretnétek megint a B-ben kikötni? Szerintem ezzel a kamu üzletekkel ( Berardi fele 15!!!, Zaza fele 7,5 ) pont oda tartunk!
stevenh 2014.07.11. 16:58:18
Nincs saját varázsgömböm de a Secco-Blanc-Nemistudommárkiaharmadik triumvirátus féle ámokfutás ott tartott volna minket, vagy lehet még csődbe is mentünk volna
stevenh 2014.07.11. 17:10:38
Táno 2014.07.11. 17:23:03
"könyvvizsgáló vagyok az egyik "Big Four"-nál"
Rágugliztam:
Big Four :Metallica, Megadeth, Slayer and Anthrax
Irigyellek :)
stevenh 2014.07.11. 17:27:14
Könyvvizsgáló hálózat 2007 globális bevétel (USA dollár)
PricewaterhouseCoopers (céges oldal) 25,2 milliárd[3]
Deloitte (céges oldal) 23,1 milliárd[4]
Ernst & Young (céges oldal) 21,1 milliárd[5]
KPMG (céges oldal) 19,8 milliárd[6]
Rivendell 2014.07.11. 17:40:46
MdewC 2014.07.11. 18:17:10
Egyébként sokkal okosabban költünk most, mint egyéb nagy nevű klubok, szvsz ár/érték arányban mindenképp.
Cannavaro 2014.07.11. 19:12:58
Táno 2014.07.11. 19:45:42
stevenh 2014.07.11. 20:49:52
neuropa 2014.07.11. 20:53:00
tjunior 2014.07.11. 20:54:43
Moggihoz 2 megjegyzést tennék, egyrészt az öreg már jórészben trollkodik, megteheti, semmit sem bukik rajta "ma aláírt egy kolumbiai játékos a Juventuszhoz", persze nyilván megvette volna 15ért..."Big in Japan"...másrészt amikor megbuktatták a Juventus a 3. legnagyobb bevételű csapat volt a világon...